Az egeres cég ma ismérelten elcsúsztatta az élőszereplős Mulan film bemutató dátumát. A Niki Caro rendezésében és Liu Yifei főszereplésével készülő adaptáció erdetileg már idén novemberben a mozikba került volna, de eltolták 2019-re, most pedig további csúsztatásra volt szükség a stúdió szerint, így 2020 március 27-re tolódott a premier, ahol a Paramount egyelőre cím nélküli G.I. Joe filmjével fog megütközni. Emellett pedig fény derült több tucat Disney film bemutatójának időpontjára is.

Újramesélt/élőszereplős filmek

2019-ben két film érkezik majd ebben a kategóriába. Az első október 4-én a második pedig november 8-án. 2020-ben négy (február 14, május 29, október 9 és december 23.), 2021-ben pedig már öt (február 12, május 28, julúlius 9, október 8 és decmeber 22) élőszereplős film érkezik majd. 2022-ben pedig szintén öt újraértelmezett adaptációt mutatnak majd be, az alábbi időpontokban: május 27, július 8, október 7, november 4 és 16. 2023-ra egyelőre csak egy dátumuk (február 17.) foglalt.

Marvel filmek

A cég hat Marvel film dátumáról is lerántotta a leplet. Melyek közül három érkezik majd 2021-ben (május 7, július 30 és november 5), három pedig 2022-ben (február 18, május 6 és november 5.) Úgy tűnik a Marvel-nek bevált ez a hármas felállás, amin a jövőben sem szeretnének változtatni.

Pixar filmek

Három Pixar film bemutatója is bejelentésre került, amiből az első 2020 március 6-án, a második 2022 március 18-án, míg a harmadik 2022 június 17-én debütál majd a mozikban.

A dátumokhoz megerősített címek még nem érkeztek, de a következő pár hónapban biztos, hogy egy részükhöz konkrét filmet is tudunk majd társítani.