November 15-én hivatalosan is a mozikba került a Ruben Brandt, a gyűjtő, Milorad Krstić egész estés animációs filmje. A mű 2018 augusztusában, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál 8000 férőhelyes szabadtéri színpadán debütált a nemzetközi porondon, azon a vásznon, ahol azelőtt magyar film még nem járt. A film noir, thriller és akciófilm stílusjegyeket a képzőművészeti vonallal ötvöző alkotásminden érzékszervet megmozgat, másfél órára beléphetünk egy olyan világba, ahol a festmények életre kelnek, filmklasszikusok képkockái villannak fel, és első látásra szokatlan figurák fogják uralni a teret. Ebben a kavalkádban ismerkedhetünk meg Ruben Brandt pszichoterapeutával és gyógyulni vágyó csapatával, lesz itt autós üldözés, mestertolvajlás és váratlan fordulat – minden, ami egy ütős mozihoz kell. A film kapcsán beszélgettünk Kamarás Iván Jászai Mari-díjas művésszel, aki a címszereplő magyar és angol hangját kölcsönözte.

Filmsomnia: Hogyan kerültél kapcsolatba a filmmel?

Kamarás Iván: Makó Mari casting direktor szólt, hogy van egy készülőben lévő produkció, ahol meg kellene magam mutatni. Nem tudtam, hogy miről van szó, Miloradot nem ismertem, de később kiderült, hogy a 2000-es évek elején már dolgoztunk együtt A csodálatos Mandarin című Mészáros Márta–Bozsik Yvette projektben, ahol ő volt a látványtervező. Engem először Kowalski szerepére akartak meghallgatni, az angol verzióban. Megcsináltam, amit kellett, de Milorad azt mondta, ő úgy érzi, Ruben szerepét is meg tudnám csinálni. Van az a rész a filmben, ahol Ruben eljátszatja a pácienseivel a Piroska és a farkast, mintegy terápiás céllal. Az egy nagyon hatásos, zeneileg és képileg is nagyon jól összerakott rész – ezt adták oda azzal, hogy próbálkozzak vele. Hát, valahogy, valamit ott bohóckodtam, és aztán pár nap múlva jelentkeztek és felkértek Ruben Brandt szerepére. Meglepő is volt.

F.: Akkor ez egy jól sikerült bohóckodás volt.

K.I.: Végül is igen. Úgy mentem be, hogy nem tudtam, mi ez az egész, nem láttam belőle egy képkockát sem előtte, de amikor bemész egy ilyen meghallgatásra, akkor már eleve próbálsz az adott figurára ráállni. Akkor, ott, hirtelen át kellett váltani egy másikra, ami szerintem akkor nem volt száz százalékos, de úgy látszik, Milorad belém látta.


F.: Hogyan kapcsolódtál be a munkálatokba? Mivel találkoztál először?

K.I.: Már elég komoly állapotban volt a film, és amikor először megláttam, leesett az állam. Az elejét láttam először, a vonatos jelenetet, ami akkor még csak skicceken és animatics formátumban volt meg, kiszínezve se volt rendesen, de sok rész már teljes pompájában készen állt. Miloradék addigra hangokat is vettek föl, irányhangokat, amik alapján ők már dolgoztak, mi pedig a folyamat közben csatlakoztunk be. Videóra vettek minket, ahogy beszéltünk, a mozgásainkat, így a mi karakterünk, alakításunk is hozzátett a megrajzoláshoz.

F.: Egyértelműen nemzetközi piacra szánták a filmet, és úgy tudni, hogy először az angol szinkront vettétek fel. Hogyan készültél fel a feladatra? Csináltál már ilyet?

K.I.: Nem, teljesen kuriózum volt számomra. Nemzetközi hangnak lenni tök jó dolog, mégiscsak a mi hangjainkon keresztül ismeri meg a világ a figurákat. Egy kicsit könnyebb volt abból a szempontból, hogy nem szájra kellett beszélnem, nem én mentem a figura után, hanem a figura jött énutánam.

F.: Voltak a rendezőnek konkrét kérései?

K.I.: Én ugye Kowalskira, egy teljesen más karakterre voltam először ráállva, mert amerikai akcentus kellett, nekem pedig nem az a legnagyobb erősségem, de Brandt esetében nem voltak különleges kérések. Milorad pontosan tudta, hogy mit akar, és mint egy karmester, mindent konkrétan el is mondott. Mindemellett büszke vagyok erre a munkára, szinkronsallangoktól mentesnek, letisztultnak tartom.

F.: Volt olyan rész vagy feladat, amivel nehezebb volt megbirkózni?

K.I.: Amikor megláttam azt a bizonyos Piroska és a farkas jelenetet, ami tényleg egy orkesztrális történet, először azt gondoltam, hogy ez egy igazán nekem való feladat. És akkor megpróbáltam elsőre megcsinálni, ott, mindenféle rákészülés nélkül, és konstatáltam, hogy lehet, hogy ezt azért egy kicsit át kéne gondolni (nevet). De sokkal bonyolultabbnak tűnt, mint ahogy végül a megvalósítás során elkészült. Hallottam az összhatást, és hirtelen minden egyes részét meg akartam csinálni. Aztán, ahogy lenyugszik az ember és elkezdi a részeket értelmezni és figyelni, akkor azért már könnyebb a dolog.

F.: A rendező azt mondta, hogy ez a film egy audiovizuális szimfónia. Mi a véleményed erről?

K.I.: Ez egy fantasztikus projekt, ami populáris köntösbe bújtatva népszerűsíti a magaskultúrát, szórakoztat, kicsit rémíszt, közben pedig tárlatvezetés is egyben, tele van áthallással, utalással, szellemes képzettársítással, és a zenei része is nagyon komolyan össze van téve. Izgalmasnak találom, nekem nagyon a világom.

F.: Van kedvenc részed?

K.I.: Nekem a Piroskás az egyik kedvenc részem, azért is emeltem azt ki, az egy nagyon karizmatikus, nagyon jól összeállított jelenet. És sok humor van benne, abban is, meg az egészben, Membrano Bruno kétdimenziós karakterétől elkezdve Mimin keresztül, tele van humorral, ötlettel, gondolattal, nagyon-nagyon tetszik az egész, annyira egyedülálló, és annyira nem hasonlít semmihez. 500 karaktert festettek, rajzoltak meg körülbelül, mindegyik karakter önmagában egy igazi kiállítási darab. Tulajdonképpen egy tárlatvezetésen mész keresztül, de közben folyamatosan le vagy kötve, iszonyú izgalmas az egész történet, a mai elvárásoknak megfelelő vizualitással. Gyerekkoromban apám elvitt a Louvre-ba, és emlékszem, hogy egy idő után már csak egyik pihenő helyről a másikra ültem át. Egy idő után betelik a befogadóképességed, itt viszont az a fantasztikus, hogy megkönnyíti a film a befogadást. Nem az van, hogy állsz egy vászon előtt és mész a következőhöz, hanem megelevenedik az egész, a színvilága, a karakterek, te pedig belekerülsz. Egyedülálló dolognak tartom, büszke vagyok, hogy a részese lehettem.

F.: Hogyan telnek most a napjaid? Min dolgozol? Hol találkozhatnak veled a hazai nézők?

K.I.: Péntekenként a Korhatáros szerelem című televíziós sorozatban, illetve az Aranyéletben is. Nyáron forgattuk a Game Over Club című filmet, még nem tudom pontosan, hogy mikor jön ki a mozikba, de hamarosan. Ezen kívül november 28-án, az Orfeumban Egy fess pesti este címmel jön ki az új műsorom. A Valami swing zenekarral régebbi magyar dalokat, mozislágereket dolgozunk fel, nagyon izgalmasnak ígérkezik. Tavaly az Idegenek az éjszakában című Frank Sinatra koncerttel jöttem-mentem mindenfelé az országban, Budapesten is, és igény lett rá, hogy legyen magyar anyag is. Én magam is azt gondolom, hogy ez a fajta zenei világ, a 20-as, 30-as, sőt 40-es, 50-es és 60-as évek zenei világa kimondottan vérpezsdítő ma is, jó zenei csemege, és picit ezzel a swinges, Chango Reinhardtos stílussal megbolondítva kapott egy stichhet az egész, nagyon jól összepasszol. Nagy szerelmem a zene, az éneklés és ez a fajta zenei világ. Mindeközben történeteket mesélek, és eltöltünk egy kellemes estét együtt a közönséggel, amit én egyébként nagyon szeretek. Emellett még van tizenkettő, az előbb említett Idegenek az éjszakában koncertem is csak decemberben, és egy szilveszteri, színes-szagos televízós show műsorban is közreműködöm, most épp ennek az előkészületei folynak. Decemberben vár rám két forgatás is, ezekről még sajnos nem beszélhetek, de hamarosan lehull a lepel.