Goda Krisztina, a Csak szex és más semmi rendezője, régi alkotótársával, Divinyi Réka forgatókönyvíróval együtt gondoskodik róla, hogy az újév igazán jó kedvű legyen. Az adventi időszakban mozikba kerül a népszerű rendező BÚÉK című filmje, amely egy különleges szilvesztereste történetét meséli el titkokról, hazugságról és lelepleződésről. A vígjáték igazi sztárszereposztással kerül a mozikba, a főszerepet Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Szávai Viktória, Hevér Gábor, Mészáros Béla és Bata Éva játsszák. Ma pedig megérkezett a film első ízelítő előzetese, ami nem kevés kalamajkát és egy csöppet sem szokványos, de annál inkább különös szilvesztert ígér.

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.

Bemutató: 2018. december 6.
Forrás: InterCom