Kisebb fajta meglepetésként a Seth Rogen által pénzelt, korhatáros vígjáték, vagyis a Jó srácok végzett az amerikai bevételi lista élén. Számokban kifejezve ez egész pontosan 21 millió dollárt jelent. Ezzel a 20 millió dolláros büdzsé már meg is térült, tehát minden innentől befolyt összeg már profit. A világ többi részéről eddig mindössze további 2 millió dollár folyt be, így összesen 23 millió dollárnál jár a mocskos szájú srácok nem mindennapi történetét bemutató komédia. Egyébként a 2016-os, A partiállat című alkotás óta nem kezdett ilyen jól R besorolású vígjáték a tengerentúlon.

A múlt heti első helyről a másodikra csúszott vissza a Halálos iramban: Hobbs és Shaw 14.1 millió dollárral. Ezzel az összeggel amerikában már átlépték a 133 milliót, világszinten pedig a 400 milliót. Ez még mindig messze elmarad a fő franchise legutóbbi felvonásaitól, de a stúdiónak nincs oka panaszra, hiszen a rá fordított összeget már így is jócskán visszatermelte, szóval jöhetnek a további folytatások és spinoff-ok!

A bronzérmet 11.9 millióval a Disney élőszereplő adaptációja kaparintotta meg, amely összesítve 1.4 milliárd dollárnál jár. 10.5 millió dollárral csak a negyedik helyen nyitott a Rovio videojátékából készült Angry Birds folytatása. Ez némiképp csalódást keltő eredmény, de érdemes azt is hozzátenni, hogy már múlt szombat óta játsszák az amerikai mozik, de azóta is csak 16.2 milliót voltak képes összedühöngeni a mérges madarak. Ez durván a harmada az első film nyitó összegének. A Sony stúdiót az Angry Birds 2 – A film buktája miatt kesereghet, ugyanakkor örülhetnek is, mivel a Pókember – Idegenben a valaha készített legtöbb bevételt elért alkotásuk lett.

A Top 10-be sorban a következő alkotások fértek még be: Lidérces mesék éjszakája (10 millió dollár), 47 méter mélyen 2. (9 millió dollár), Dóra és az elveszett Aranyváros (8.5 millió dollár), Volt egyszer egy… Hollywood (7.6 millió dollár), Blonded by the Light (4.4 millió dollár), The Art of Racing in the Rain (4.4 millió dollár).