A 2017-es év egyik legnagyobb meglepetése volt az Andy Muschietti által adaptált AZ című horror film. Persze a siker garantálható volt, de azt senki sem gondolta, hogy ekkorát fog durrani. A 35 millió dollárból forgatott adaptáció első fele ugyanis csak a tengerentúlon 324.5 millió dollárt fialt, világszinten pedig meg sem állt 700 millióig. A nyitóhétvégéjén termelt 123 millió dollárral ez lett minden idők legjobban kezdő korhatáros horrorja, valamint a filmtörténelem legjobban nyitó szeptemberi alkotása is. Az előzetes becslések szerint pedig a folytatás is hasonlóan szép karrier elé néz.

Az amerikai felmérések legalábbis ezt bizonyítják! Ezek szerint ugyanis az AZ: Második fejezet 110 millió dollárral kezdheti meg pályafutását. Sokakat meglephet, hogy a második rész gyengébben nyithat, mint elődje, de ebben több tényező is közre játszhat. Például nagyon ritka az olyan, hogy egy közvetlen folytatás megdöntse az első rész rekordját, főleg, ha az ilyen kimagasló összeg. Többek között két évvel ezelőtt az Utolsó Jedik-nek sem sikerült túlszárnyalnia az Ébredő Erő számait, pedig a várakozás hatalmas volt. Másfelől a 165 perces játékidő is megnehezíti majd a dolgát. Sokan nem szívesen ülnek be ilyen hosszú alkotásokra, horrorra pedig pláne, plusz ez kevesebb vetítést is jelent egy adott napon. Ennek ellenére nem lehet majd oka panaszra a stúdiónak, hiszen ha “csak” 110 millióval is nyitna a második fejezet, az is bőven többszöröse a büdzsének, ami olyan 50-60 millió dollár körül lehet ezúttal.