Ez a kritika általánosan beszél a film hangulatáról, gondolatairól és megközelítéseiről, anélkül, hogy bárminemű spoilert tartalmazna!

A Marvel stúdió elképesztő sikertörténete kereken 11 évvel ezelőtt vette kezdetét, a Robert Downey Jr. főszereplésével és Jon Favreau rendezésében készült Vasember című filmmel. A stúdió elsőszámú embere, Kevin Feige szerint az alkotásban óvatosan elhelyezett utalásokat csak poénból tették bele, mondván úgyse veszi majd észre őket senki. Nos, én ezt személy szerint nem hiszem el, szerintem már akkor is nagyon tudatos volt a részükről minden apróság, azt azonban úgy gondolom, hogy ők sem hitték akkoriban, hogy egy ekkora univerzummá, és pénznyerő gépezetté növi ki magát az MCU. Ami most, 11 év és 21 önmagában is működő, mégis összefüggő alkotás után, ha nem is teljesen, de részben a végéhez ért.

A Végjáték tipikusan az a film, aminek a teljes történetét nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen összefoglani úgy, hogy ne spoilerezzen az ember. Ezért természetesen mi is csak annyit írunk le, amennyit már eddig is tudhattunk az előzetesek és leírások alapján. A Bosszúállók, valamint a Galaxis őrzői megmaradt tagjai (Mordály és Nebula) egyesítik erőiket, hogy összefogva, egy csapatként vegyenek revansot az univerzum felét elpusztító őrült titánon, Thanos-on, ezzel visszahozva elesett bajtársaikat és családtagjaikat.




Szeretném rögtön az elején azzal kezdeni, hogy, amit a Russo-fivérek, valamint Kevin Feige és kis csapata a Végjáték marketingje terén összehoztak az valami egészen elképesztő. Nem hittem volna ugyanis, hogy 2019-ben, amikor a Facebook-on, az Instagram-on és a Twitter-en csak úgy önzönlenek a filmekkel kapcsolatos hírek, képek és videók képes lehet egy alkotás, főképp egy több száz millió dolláros blockbuster meglepetéseket okozni. Persze néha a filmstúdiók maguk “szivárogtatják” ki a híreket és nyomják tele a YouTube-ot, több tucat különböző előzetessel, amiből már a kész filmet is össze lehetne vágni, de a Disney/Marvel nem esett ebbe a hibába. Ennek köszönhetően pedig a Bosszúállók: Végjáték minden ötödik perce tartogat legalább egy álleesős, WTF pillanatot, vagy csavart.

Persze ezek a mozzanatok nem csak a marketingeseknek és a producereknek köszönhetőek, hanem elsősorban a két forgatókönyvírónak, Christopher Markus-nak és Stephen McFleey-nek, valamint a rendezőpárosnak, Anthony és Joe Russo-nak. Az írók már az Amerika Kapitány: Polgárháború és a tavalyi, Bosszúállók: Végtelen háború-val is bizonyították, hogy képesek sok szereplőt egyszerre mozgatni úgy, hogy az ne menjen a csapatdinamika rovására, de talán most éreztek rá erre a leginkább. Természetesen a fő hangsúly a hat, eredeti Bosszúállón van, de mellettük minden mellékszereplőnek jut elég tere a kiteljesedésre és egyformán fontosak a történések alakulásának szempontjából. Igen, még Sólyomszem és Fekete Özvegy karakterei is! Sőt, előbbi talán egyik korábbi filmben sem volt még ennyire előtérben.

Habár a történet részleteibe nem mehetek bele mélyebben, de annyit elárulhatok, hogy a készítőknek sikerült a lehető legötletesebb és legtökéletesebb módon összegezniük az elmúlt 11 év, 21 mozijának a történéseit, amivel egész biztosan minden Marvel rajongó elégedett lesz majd. Sokszor eljátszottam a gondolattal, a Végtelen háború bemutatója óta eltelt egy évben, hogy merre mehetne tovább a sztori és, hogy kit, mikor és miként láthatunk majd viszont, de a valóság messze túlszárnyalta még a legvadabb elképzeléseimet is.

A mozi hangulatát erős kettősség jellemzi. Az első, nagyjából 20-25 perc a Végtelen háború lezárásához igazodva meglehetősen melankólikus és sötét tónusú, de aztán, amikor felcsillan némi reménysugár azt illetően, hogy Thanos pusztítása visszafordítható, akkor a humor is a felszínre kerül. És nem csak hébe-hóba van jelen, hanem a játékidő egészét végigkíséri, de egy percre sem válik infantilissé, gyermeteggé, vagy tolakodóvá. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy amellett, hogy összességében ez a Marvel-moziuniverzum legkomolyabb, legérzelmesebb felvonása, talán a legviccesebb is. Tehát ez a kettősség jól áll neki és a humoros, vicces jelenetek olyan tökéletes egyensúlyban vannak a komolyabb részekkel, hogy az még Thanos tetszését is elnyerné.

A legnagyobb félelmem a Végjátékkal kapcsolatban az volt, hogy vajon tényleg indokolt-e a háromórás játékidő. A vetítés végeztével azonban azonnal egyértelművé vált, hogy a válasz igen! Az igazat megvallva úgy elröppent ez a 181 perc, mintha csak egy átlag, két óra hosszal bíró Marvel filmre ültem volna be, a stáblista felgördülése után pedig úgy éreztem, hogy szívesen elnéztem volna akár még további három óráig is. A maratoni hosszúságú játékidő alatt nem csak nem várt fordulatokból, de meglepetés visszatérő szereplőkből is jó pár akadt, emellett pedig megszámlálhatatlanul sok utalás és fan service is helyet kapott, ami miatt talán ez az első igazán olyan alkotás a Marvel-moziuniverzumán belül, amire nem érdemes úgy érkezni, hogy nem vagyunk tisztában az előzményekkel. Persze önmagában is nézhető mű lett, de sokkal élvezetesebb úgy beülni rá, hogy legalább a fontosabb, előző felvonásokat láttuk.

A sztori szívét és lelkét nem meglepő módon Tony Stark és Steve Rogers szolgáltatják, ők az események fő mozgatórugói, és a legtöbb érzelmes jelenet is hozzájuk köthető. Ennek ellenére a showt mégis rendre Thor és Hulk lopja el. Ha kell tudnak nagyon badass-ek is lenni, de leginkább a humorfaktorért felelősek. A szereplők egyébként egytől egyig remekelnek legyen szó fő, vagy mellékkarakterekről, sőt talán azt is ki merem jelenteni, hogy az MCU filmjein belül a hat Bosszúálló-t alakító színész az eddigi legjobb alakítását nyújtotta. A Végjáték első két-két és fél órája sem szűkölködik a látványos akció jelenetekben, de az utolsó fél órában lezajló összecsapásra tényleg nincs jobb szó az EPIKUS-nál. Csak úgy tobzódik az álleesős és karfába markolóan izgalmas pillanatokban. A befejező tíz percben pedig garantáltan mindenki a könnyeivel fog küzködni, annyira megható képsoroknak lehetünk szemtanúi, de szerencsére ekkor sem fordul át giccsbe. Egyedüli negatívumként talán azt tudnám felróni a filmnek, hogy a Végtelen háború-hoz képest Thanos karaktere talán kissé háttérbe szorult.

A stáblistát viszont most tényleg csak az ülje végig, aki így szeretné leróni a tiszteletét a készítők előtt, ugyanis se stáblista közbeni, sem utáni plusz jelenet nincsen.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés123 Votes39
95
Értékelés
Bosszúállók: Végjáték
Összességében
A Bosszúállók: Végjáték tökéletesen zárja le a Marvel-moziuniverzum (első) tizenegy évét, miköben megalapoz az elkövetkező évek alkotásainak is. Epikus, megható és nagyon látványos! Egyérteműen ez minden idők legjobb szuperhős filmje!
Pozitívumok
Tele van nem várt fordulatokkal
Tobzódik az epikus összecsapásokban
Szívszaggatóan érzelmes befejezés
Minden rajongó igényét képes maradéktalanul kielégíteni
Negatívumok
Thanos nagyon mellékszereplővé redukálódott