Jártatok már börtönben? Vagy ti is – mint a legtöbben – a hollywoodi filmekből és sorozatokból tájékozódtok eme zárt világról? Sajnos ezek a produkciók hajlamosak a valóságtól egészen elrugaszkodott képet festeni a rácsok mögötti életről, mind fogvatartói, mind fogvatartotti szemszögből. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága pont ezt a torz ábrázolást szeretné kiigazítani a ma bemutatott, saját gyártású dokumentarista imázsfilmjével, ami a száraz tények bemutatása mellett igyekszik szórakoztató köntösbe bújtatni az egyébként önmagában is érdekes világot.

A filmet a büntetés-végrehajtás állományában dolgozó munkatársak forgatták, mindenféle profi filmes stáb vagy eszközök nélkül. Ez a vágáson és a hangkezelésen picit meglátszik, de még pont élvezhető, egyébként meg az Ideglelés se azért lett népszerű, mert a nagyközönség annyira oda lett volna a gyönyörtől másfél órányi kézikamerás felvételtől. Az igazság védelmében egy huszonegy perces rövidfilm, valóságszagú, életszerű, hihető, a maga stílusában egyedi alkotás. Rövidsége ellenére két főszereplő igaz történeten alapuló, archív képsorokkal tarkított életébe is bepillantást nyerhetünk, közeli múltjukat, jelenüket és távoli jövőjüket is láthatjuk. Életútjukban az egyetlen közös szál a börtön, ahová egyszerre kerülnek be, itt kapcsolódhatunk be mi is az eseményekbe. A börtönélet különböző szakaszain időrendben haladunk végig, megismerhetjük a befogadási eljárást, az önellátást, bepillanthatunk a szándékos károkozás és a hivatalos személy elleni erőszak mivoltába, kör-, illetve célszállítással utazhatunk a Google Maps segítségével a Budapesti Fegyház és Börtönből többek között Vácra, Állampusztára és Tiszalökre is, illetve summázva láthatjuk, ha eddig nem tudtuk volna, hogy nem könnyű az élet odabent, és hogy a bezártság mi mindenre rá tudja venni az embert.

Az alkotás kevés párbeszéddel dolgozik, az is inkább az elején kell a figurák jellemrajzához, de ez egy kicsit sem hiányzik. Minden effekt a helyén van, a kimerevített képek befogadható ütemben váltják a mozgó (néha egészen profi és gyors) jeleneteket, ezeket pedig az iNSANE, a Plasticocean és a Superbutt itt-ott melankolikus vagy death metalos hörgése teszi teljessé. Ha nem szólna a zene, illetve statikus kameraállást használtak volna, egy egyszerű oktatófilmet láthatnánk a börtön falain belüli világról, de itt nem ez történt: a hangsúlyt az egyébként meglepően jól összeválogatott aláfestő zenére helyezték, a párbeszédeket kiiktatták, ezzel a képre és a dallamra bízták a mondanivalót. Merész, de ez most bejött.

A pénteki bemutató során megismerhettük a Szabó Jánost megformáló Petyánszki János bv. törzszászlóst és a Kovács László szerepét eljátszó Szalay László bv. századost. Mindketten a büntetés-végrehajtás személyi állományának tagjai tizensok év tapasztalattal a hátuk mögött, alakításuk hitelessége ennek volt köszönhető. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy mi volt a legnehezebb a forgatás során, Szalay százados a drogfogyasztás epizódját említette meg, nem volt ugyanis egyszerű a porcukrot az orrába szippantani, de a legkellemetlenebb mégis az volt, hogy a többször felvett, szökés utáni kényszerintézkedés jelenete során valahogy folyton a csalánosban kötött ki. Petyánszki törzszászlós azt hozta fel, hogy számára a kollégákkal való szembenézés volt a legnehezebb. Ő alakította a kemény fickót, aki folyton szembe ment a vele szemben intézkedő felügyelőkkel, így többnyire erőszakosabb, durvább viselkedést kellett produkálnia – azokkal szemben, akikkel a hétköznapokban együtt dolgozik. Eleve a tyúklábmintás kosztüm felöltése is furcsa volt, hát még, amikor ebben a ruházatban bevonult a többi fogvatartott közé.

Bár a történet során a két rab a főszereplő, az eseményeket figyelve az avatatlan szemnek is átjön, hogy egy-egy rebellis fogvatartott mekkora személyi és tárgyi apparátust mozgat meg, milyen láncolatot indít el, akár házon belül, akár a falakon kívül, bemutatva ezzel azt a kemény és megterhelő munkát, amit a hivatásos állomány tagjai nap mint nap végeznek. Apropó, a toborzás folyamatos, így aki a filmet látva – vagy már korábban – kedvet kapott valamelyik bv-s munkakörhöz, az a BVOP megújult honlapján bármikor beadhatja a jelentkezését.