Facebook oldalunkon már reggel hírt adtunk arról, hogy netvilágot láttak az első hivatalos fotók a Doom női reboot-ja kapcsán. Ezután nem sokkal pedig az is kiderült, hogy a gyártó stúdió olyannyira nem bízik a film sikerében, hogy az előzetes tervekkel ellentétben, a mozikat elkerülve csak házimozis forgalmazásban jelenik meg valamikor idén ősszel. És ezt, a nemrég debütált, alig félperces ízelítő után teljes mértékben meg is tudjuk érteni, hiszen minden egyes képkockáról süt a Zs-kategória. A rendező, Tony Giglio korábbi műveit (S.W.A.T.: Tűzveszély, Káosz) tekintve mondjuk már nem is annyira meglepő a dolog, az viszont az, hogy erre valaki rabólintott és még egy rakás pénzt is adott rá. De beszéljen helyettünk az előzetes és döntse el mindenki ez alapján, hogy érdemes-e volt egy újabb, már most halálraítélt feldolgozást készíteni minden idők egyik leghíresebb videojátékához…

A Doom: Annihilation című videojáték adaptáció egy csapat űrbéli tengerészgyalogos kalandjait követi nyomon, akik a Mars egyik holdján található bázisára érkeznek egy onnan sugárzó segélyüzenetre reagálva. Ezután pedig élet-halál harcot kell vívniuk az ott található démoni lényekkel.