A Bazi nagy… típusú filmekkel az elmúlt évtizedekben kissé megtelt a padlás, köszönhetően a 2001-es Bazi nagy görög lagzinak, ami robbanásszerű sikerével új zsánert teremtett, és ajtót nyitott a hasonszőrű mozik tömkelegének. Végigjárhattuk így a mediterrán országok bolondériáti, házasodási szokásait, egy-egy esti film erejéig jót kuncoghattunk, ahogy vicces és/vagy feszült szituációkat okoztak az adott nációra jellemző – feltupírozott – vonások. A legtöbb ilyen film azonban vagy nem ért meg folytatást, vagy ha mégis, a második rész az elsőhöz képest tuti gyatrára sikerült.

Ennek tudatában megrendezni a Bazi nagy francia lagzik folytatását… merész húzás volt. A francia filmipar bugyraiból mostanság egész korrekt gyöngyszemek bukkannak a felszínre, amihez az utat egyértelműen az Életrevalók globális sikere taposta ki. A 2014-es első rész is ebből az alomból származik. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy képes volt elérni, hogy a vászonra vitt kulturális különbözőségeket, mi több, ellentéteket a XXI. századi multikulti társadalom teli szájjal nevesse ki. Megkockáztatom, hogy a nézők többsége a szalonrasszista Claude Verneuil-jel (Chistian Clavier) azonosult, aki néhány év (és pár percnyi flashback) leforgása alatt négy lányából hármat bevándorló gyökerekkel rendelkező franciákhoz adott feleségül. Ismerjük a történetet, a Verneuil-család megvívta a maga csatáit, hogy egyben maradhasson, happy end, mindenki boldog. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mit lehet felhozni, ami a második mozit életben tudja tartani, és még nem lőtték el az első részben.


Két fronton bontakozik ki konfliktus, mintha a rendező is érezte volna, hogy a faji csipkelődés kevés lesz. Ennek a két szálnak a komplex történet szempontjából nincs sok köze egymáshoz: először is, a négy lánygyermek a családjukkal úgy dönt, ráadásul egyszerre, hogy Franciaország nem igazán a boldogulás földje, ideje emigrálni. Claude nacionalizmustól dagadó melle ezt nem veszi be, felesége, Marie (Chantal Lauby) ismét félig megkattan, és kénytelenek körmönfont válságtervet felállítani, ha nem akarják nyugdíjas éveiket egyedül tölteni a nagy francia hon kellős közepén. Másfelől bejön a képbe az első részhez képest más természetű, mégis aktuális kérdéskör, az azonos neműek házassága, a legfrissebb vej, Charles kishúga ugyanis leszbikus, és frigyre lépne élete szerelmével.

A két helyzet se a vásznon, se a fejemben nem állt össze, így kicsit olyan érzésem volt, mintha a rendező a leszbikus témával csak meg szerette volna fűszerezni a filmet, és itt visszautalok a korábban említett „ez így kevés lesz” gondolatra. Érdekes egyébként, hogy a faji humor megütötte az első rész szintjét, sőt, amikor Rachid megemlíti, hogy nem mer behúzott pufi kabátban megjelenni az utcán, mert fél, hogy merénylőnek hiszik, az korunk aktuális problémájára is fényt vet, ugyanakkor a nők közti házasságot steril témaként kezeli, sehol egy jobb-rosszabb poén, még csak véletlenül se. Hogy ez azért van, mert az alkotók nem mertek jobban a kérdéskörhöz nyúlni, vagy csak kifutott a játékidő, azt mindenki döntse el maga.

A legkényesebb nemzetiségi ellentéteket már mind kivesézték korábban, ezek mostanra élüket vesztették, így a második epizódtól nem szabad túl sokat várni. Az alkotók biztosra mentek, kissé erőtlen, kissé egyszerűbb, néhol bugyuta, az újdonság ereje sem hat már rá, de alapvetően mégsem lehet rossz filmnek nevezni. Egy nagy szerencséje van ennek a sztorinak: az első rész. Ha megszeretted a karaktereket, tudtál rajta jókat kacagni, nyugodtan megnézheted ezt a kalandot is, humorban és helyzetkomikumban ezúttal sem lesz hiány. A színészek hozzák a kötelezőt, túl sok karakterfejlődésre nem számíthatsz, ezzel együtt viszont biztos talajon áll a film, az epizódszereplők, mint a pap és a valódi bevándorló pedig folyamatosan mozgásban tartják a cselekményt. A vége-főcím zenéjéért külön piros pont!

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés3 Votes27
65
Értékelés
Bazi nagy francia lagzik 2.
Összességében
Verneuil-ék legújabb családi vígjátékával fejest ugorhatunk a társadalmi tükörként felmutatott nacionalista-szalonrasszista humorba, az első részben megszeretett karakterek új kalandokkal térnek közénk vissza, hogy derüljünk egy jót azon, amin egy szimpla hétköznapon nem biztos, hogy mernénk. Kellemes időtöltés egy tál pattogatott kukoricához!
Pozitívumok
Gyönyörű vágóképek, kellemes látványvilág
Áramlik a cselekmény, nincs holtpont
A színészek hozzák a kötelezőt
Christian Clavier személye
Negatívumok
Az első részhez képest kissé kifulladt
Nem áll össze a történet két fő motívuma
A karakterek nem tudnak újat mutatni