Az ŰrDongó-t már az eddigi ízelítői alapján is nagyon vártuk, de az alig pár perce megérkezett teljes értékű előzetes után csak tovább növekedett a kíváncsiságunk. Abban talán egyetért velem mindenki, hogy a Transformers első része még egy egész kellemes, sci-fi-kaland film volt, amibe némi érzelmet is sikerült belecsempészni két robbantás közé. A későbbi részek viszont ezzel szemben, habár sikeresebbek és sikeresebbek lettek, a minőség zuhanórepülésbe kezdett, ez pedig ahhoz vezetett, hogy a tavalyi, Utolsó lovag alcímet viselő epizód fele annyit keresett, mint az azt megelőző kettő felvonás. A Paramount, valószínűleg ennek (is) köszönhetően végre észbe kapott és rájött arra, hogy újra kell tervezniük ás Michael Bay-t el kell távolítaniuk a rendezői székből. Így született meg az ŰrDongó spinoff film, ami egyfajta reboot-ja is lesz majd az eddigi szériának. És be kell vallanunk, a legfrissebb, teljes értékű előzetes után ki merjük jelenteni, hogy – az első film után – végre van egy Transformers mozi, amit kifejezetten várunk! Mert bizony az ŰrDongó nagyon ígéretesnek tűnik, köszönhetően a visszafogottabb és érzelmesebb hangvétel, valamint Travis Knight (Kubo és a varázshúrok) szakértelmének köszönhetően. A második előzetes a történet bővebb bemutatása mellett megismertet minket az alkotásban felbukkanó további Álcákkal és Autóbotokkal is, valamint a Cybertron-ra is ellátogathatunk.

A film 1987-ben játszódik majd, amikor Űrdongó menekültként egy szeméttelepen rejtőzik – ott talál rá és éleszti újra őt Charlie (Steinfeld), aki épp most tölti be a 18. életévét és próbálja megtalálni a helyét a világban. A lány és az Autóbot között azonnal barátság alakul ki, ami akkor válik igazán méllyé, amikor a robotot az állam emberei is szeretnék megkaparintani, a lány azonban ezt nem engedi és szembeszáll velük.