Ismételten bebizonyosodott, hogy az elhúzódó utóforgatások sosem jelentenek jót egy hollywoodi produkció esetében. Idén erről a Solo: Egy Star Wars-történet is tanúbizonyságot tett, amikor a 250 milliós költségvetés (+ marketing) mellett csak 390 milliót sikerült összekaparnia világszinten, ami filmes nyelven szép kövér buktát jelent. A Shane Black rendezésében készült Predator – A ragadozó pedig vélhetően csatlakozik majd a második Star Wars spioff mellé az év legnagyobb bukásait összesítő listán. A 88 millió dollárból készült korhatáros akció-thriller, ugyanis mindössze 24 millióval kezdte meg mozis pályafutását az Egyesült Államokban. Ez egyénként a franchise második legjobb nyitánya (holtversenyben a Ragadozók című epizóddal), de ha azt vesszük figyelembe, hogy az éllovas Alien vs. Predator is csak 38 millióval nyitott, ez nem feltétlenül dícséret, főleg annak tekintetében nem, hogy ez a valaha készült legdrágább Predator mozi is egyben. Ezzel a nyitánnyal előreláthatóan valahol 60 millió dollár környékén fog megállni a bevétel a tengerentúlon, világviszonylatban pedig olyan 125-130 milliónál.

A második helyet, egyet rontva előző heti helyezéséhez képest a Démonok között franchise új spinoff filmje az Apáca szerezte meg, 18 millió dollárral, aminek köszönhetően máris átlépte a 200 milliós összbevételt. 16 millió dollárral a harmadik helyen nyitott Paul Feig krimibe oltott thrillere, az Egy kis szívesség, ami a becsült 20 millió dolláros költségvetéshez mérve egész korrekt összeg. A negyedik pozíciót a Matthew McConaughey nevével fémjelzett White Boy Rick szerezte meg, az Őrült, gazdag ázsiaiak pedig az ötödik helyre csúsztak vissza ezen a hétvégén.