Florence és Edward egy szempillantás alatt elvesznek a másikban. A találkozásuk pillanatában eldőlni látszik, hogy egész életüket együtt fogják leélni. Persze ez egy jól megkoreografált, kiragadott pillanat, amely csak azok sorának az első darabja, ami ahhoz a naphoz és ahhoz a bizonyos tengerparthoz vezeti őket és minket. Kicsit úgy tűnik, hogy ez nem szerelem, hanem inkább kíváncsiság első látásra. De ettől még nem kevésbé őszinte és életigenlő, mint bármelyik nagy találkozás, ami valaha házassághoz vezetett. A kérdés inkább az, hogy a ’60-as évek Angliájában képes-e megküzdeni két fiatal a(z abban az időben még) kimondhatatlan félelmeikkel, vágyaikkal, kérdéseikkel. Elegendő-e a kölcsönös szeretet és tisztelet egy házassághoz és ami még fontosabb, a boldogsághoz?




A film Ian McEwan regényéből készült, akinek az egyik örökös kedvenc témája a „mi lett volna, ha” és hogy „végül mi miatt nem lett az, ami lehetett volna”. Az, hogy mi lett, vagy mi nem lett, az derüljön ki mindenkinek a film vagy a könyv után. Amit én is el fogok olvasni, mert a szereplők gondolatai, motivációi és belső narratívája sokkal részletesebben érdekel, mint amennyit egy mozgókép képes elmondani. De ne legyenek kétségeink, Saoirse Ronan és Billy Howle alakítása egyszerűen leírhatatlanul érzékeny és precíz, ettől függetlenül tudható, hogy a félszeg mozdulatok, tekintetek és félmondatok mögött sokkal több gondolat cikázik, mintsem azt bármely színész képes lenne megjeleníteni a vásznon.

A film remekül helyez bele minket a kor atmoszférájába, szereplőink életébe, azok visszaemlékezéseinek sorozatán keresztül. Megérezhetjük milyen sokat is jelent az elmúlt 50-60 év fejlődése, ha az önismeretről és a „szólásszabadságáról” van szó. Ahogy azt is, hogy mennyire szerencsések is vagyunk, hogy az X, Y, Z generációhoz tartozva, nemhogy bármit megtudhatunk a szégyenkezés súlya nélkül, de arra vagyunk szocializálva, hogy mindenkinek minden érzésünket, gondolatunkat elmondjuk. Így nagyon nehéz átérezni a gondolatok kimondása és az érzések kimutatása felett érzett félelmet, de a film minden pillanatban azon dolgozik, hogy ez neked mégis sikerüljön. Emellett a dekadencia árad minden szegletéből és ez mindig különösen jót tud tenni a kosztümöknek és az angol tájaknak. Szóval a játékidő egésze alatt lesz miben gyönyörködni.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés3 Votes57
85
Értékelés
Az a nap a tengerparton
Összességében
Az, Az a nap a tengerparton gyönyörű képek és nagyszerű színészi játék kiséretében mutatja be milyen volt egy szerelmes pár élete a 60-as években.
Pozitívumok
Remek színészi játék
Lenyűgöző képi világ és styling
Maga a történet
Negatívumok
Eléggé lassú lefolyású film
Sokaknak hiányozhat majd az “igazi dráma”