Kétség sem fér hozzá, hogy jelenleg Clint Eastwood-ot tartjuk az olyan filmek koronázatlan királyának, ahol egy színész nem csak főszereplőként, de rendezőként is egyszerre tud tökéletesen helyt állni. De el kell ismerni, hogy nyomdokában lassú léptekkel kezdenek felzárkózni más „nagyágyúk” is. Ilyen például Edward Norton is, aki 18 év kihagyás után újra a rendezés mellett döntött, de úgy, hogy közben az egyik főszerepet is maga játssza. Ráadásul egy olyan regény adaptálása kapcsán, melyben szabadon lubickolhatott mind a két szerepkörben köszönhetően a remek alapanyagnak.

Ugyanis Jonathan Lethem 1999-ben írt, hard-boiled krimik előtt tisztelgő regénye kedvező alapanyagként szolgált egy egész estés detektív mozi megvalósításához. Edward Norton pedig teszi ezt egy olyan köntösben, amely nem a tradicionális krimik struktúrája szerint építkezik. Már a nyitányban nosztalgikus élményekkel ruházza fel a nézőt. Norton ikonikus narrációja, ezúttal nem mint Jack, hanem Lionel Essrog hallhatjuk. Maga a cselekmény az 50-es évek Brooklynjában veszi fel a fonalat, ahol egy titokzatos találkozó azonnal feszült autós üldözésbe torkollik, amelynek tragikus végkimenetellel zárul, ugyanis Lionel mentora, a magándetektív, aki hajdanán befogadta és felnevelte az „árva fiút” életét veszti. Ezért hősünk kalapot és ballonkabátot ragad, és beleveti magát a brooklyni éjszakába, hogy fényt derítsen ki is irányította pontosan a „bábokat” a háttérben.


A krimi és noir környezet megalkotása során újdonságokkal is szolgál az alkotás, ugyanis a központi karakter, Lionel, Tourette-szindrómás, állandó beszédgörcsök gyötrik, amik a legváratlanabb pillanatok törnek rá. Itt jön képbe a leírhatatlan elszántság és lelkesedés, melyet érezni lehet a képsorok mögött. Norton zsigerből hozza a „kölyök kopót”. Ki merem jelenteni, hogy Az utolsó éjjel óta nem láthattunk tőle ennyire erős alakítást. A szereplőgárda többi tagja pedig csak hab a tortán: Bruce Willis mellett Willem Dafoe és Alec Baldwin is maximálisan hozza az elvártat, sőt még talán annál is többet. Az, hogy az Árva Brooklyn nem egy hagyományos detektív mozi, azt leginkább a műfaji kavalkádjának köszönheti.

A krimi műfaj mellett, ugyanis a drámai és vígjáték elemekkel is remekül kooperál a film némi feszült akcióval megspékelve. Olyan, mintha a Gengszterosztag-ot összemixelték volna az Esőemberrel és a Trainspottinggal, fűszerezésnek pedig a jazz, Whiplash szerű ikonikus zenei világát adták volna, mint adalék. Érezhető a rendezésen és forgatókönyvön is, hogy hűen nyúltak a méltán híres regény adaptálásához. Mégis a detektív szál során könnyedén el lehet veszni Brooklyn sűrűjében, komfort szempontjából pedig nem mindig tud levegőhöz jutni a néző, hogy feldolgozza a látottakat, vagy az elhangzottakat. A detektív csomag boncolása során – valahol a játékidő közepe felé – pedig alább hagy a feszült tempó, emiatt helyenként egyhangúnak és monotonnak érezhetjük a jelenet sorokat.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés10 Votes91


70
Értékelés
Árva Brooklyn
Összességében
Az Árva Brooklyn egy tökéletes vasárnap esti detektív mozi nem közhelyes pongyolában, megtoldva nagyszerű alakításokkal és vicces főhősi jellemekkel.
Pozitívumok
Edward Norton, mint Lionel Essrog
Nagyszerű műfaji kavalkád
Modern kori narratíva használata
Negatívumok
Kaotikus detektív szál
A kezdeti lendület a film közepe felé alábbhagy
Egyesek számára kifogásolhatóan hosszú játékidő