A Charlie angyalai széria kétségkívül a 70-es évek egyik legmeghatározóbb sorozatainak egyike. Az 5 évadot és ezzel együtt 110 részt megélt sorozat természetesen Hollywood figyelmét sem kerülhette el. Bár az első remake-re viszonylag sokáig, egész pontosan 2000-ig kellett várnunk. Az McG által rendezett Charlie angyalai mozi Cameron Diaz, Drew Barrymore és Lucy Liu főszereplésével készült és habár a kritikusok nem rajongtak érte, szép bevételt tudhatott magáénak. Ezért egy folytatás is készült hozzá, azonban a megnövekedett büdzsé mellé siralmas számok párosultak és a kritikusok még jobban lehúzták, mint az első próbálkozást. A franchise így két film után a földbe állt, de ez sem volt elég ahhoz, hogy ne legyenek újabb kísérletek annak irányába, hogy felélesszék a közel 40 éve véget ért sorozatot. És ma meg is érkezett a legújabb, Elizabeth Banks rendezésében és Naomi Scott (Power Rangers), valamint Kristen Stewart (Alkonyat franchise) főszereplésével készült legújabb próbálkozás első ízelítője, ami a Men In Black-hez hasonlóan az Angyalok szervezetét is világszintűvé terjeszti.

A Townsend Ügynökség immár olyan biztonsági és hírszerző ügynökség, ami szerte a világban képviselteti magát. Így a Földön mindenhol található egy – vagy több – magasan képzett Angyal csapat élükön egy Bosley-val. Viszont amikor egy minden eddiginél nagyobb fenyegetés veszélyezteti az emberiséget, az Angyaloknak össze kell fogniuk.

Elizabeth Banks, Naomi Scott és Kristen Stewartmellett olyan további sztárok is szerepet kaptak az alkotásban, mint Djimon Hounsou, Patrick Stewart, vagy Ella Balinska.