A Disney-mesék generációk óta meghatározó családi élmények, emlékezetes, a köztudatba beépült karakterekkel, történetekkel, zenékkel és dalokkal szórakoztatva és elkápráztatva nézők millióit. A megavállalat elhatározta, hogy ikonikus animációs filmjeiből élőszereplős adaptációkat készít: kifejezetten azzal a céllal, hogy nézők új generációi előtt valóságosabban elevenedhessenek meg az egyre csak öregedő alkotások. Az új verziók többé-kevésbé hűek az eredetiekhez, és ugyanazon a narratíván haladnak végig, bár az írók és rendezők beépítik saját elképzeléseiket is. A megjelenésük előtt azonban mindig felmerül egy kardinális kérdés, amire csak maga a film adhat egyértelmű választ: volt értelme megcsinálni? Az Aladdin esetében ez a kérdés sokkal indokoltabb.

Az eredetileg Az ezeregyéjszaka meséi egyik története, az Aladdin és a bűvös lámpa alapján létrejött mese központi narratíváján nem sokat változtatott a filmadaptáció, inkább helyenként kibővítette. A jólelkű, szegény utcai tolvaj Aladdin összetalálkozik Jázmin hercegnővel, és azonnal egymásba szeretnek. Ezt a vonzalmat használja ki Agrabah szultánjának tanácsadója – vezírje –, Jafar, aki mindent uraló hatalomra akar szert tenni. Elviszi hát hősünket egy csodabarlangba, ahol Aladdin rábukkan a csodalámpásra, és megismeri a három kívánságát teljesítő szellemet, Dzsinit, akinek istápolásával elindul meghódítani a hercegnőt és legyőzni az ármánykodó gonoszt.


A mű két legszembetűnőbb aspektusa az elbűvölő és látványos képi világa és a borzasztóan fárasztó és bugyuta nyelvezete. Az alkotók a mesevilághoz méltó színkavalkáddal, vizuális orgiával és remek jelmezekkel kápráztatják el a nézőket, látványos jelenetekkel – legyen szó pörgős akciókról vagy kevésbé mozgalmas képekről – szórakoztatva az aránytalanul hosszú filmre befizetőket. Ennek két kiemelkedő megnyilvánulása Dzsini a meséből átemelt bemutatkozása, illetve egy hosszabb, kreatívabb, már-már túlzóan pompás, a bollywoodi filmeket idéző jelenetsor: ilyenkor tündököl igazán az Aladdin, amikor szabadjára engedték fantáziájukat a készítők. Roppant zavaró azonban Dzsini számítógépes animációtól leterhelt arca, amitől állandóan természetellenesnek, néhol pedig már-már rémisztőnek hat – ez pedig végigkíséri az egész filmet.

A dialógusok fájdalmasan rosszra sikerültek, és amellett, hogy unalmasak, szájbarágósak is. Pontosan elmondják a szereplők, hogy mi történt épp egy adott jelenetben, anélkül, hogy bármit is ránk bíznának: nem mintha túl sok rejtett tartalmat bújtatnának a képkockák. A humor, amikor épp nem fárasztóan bugyuta, működik és szórakoztató, és olyankor élhetik ki magukat a színészek, főként a csodatevő szellemet alakító Will Smith. Mindenki más csupán eljátssza, amit kapott, anélkül, hogy különösebb lelke lenne karaktereinek. Ez kifejezetten meglepő Guy Ritchie-től, akinek pályafutása rikító, nagydumás figurákról híres. Itt külön említést érdemel a magyar nézőket büntető szinkron: érthetetlen módon maguk a színészek éneklik a dalokat, amiben viszont egyáltalán nem jók; többször hamisak, és általában gépiesen, kötelességből darálják le az eléjük pakolt sorokat, ami igazán lelketlenné teszi a folyamatot.

Az Aladdin ügyetlenül lavírozik a régi és új elemek között, de sosem találja meg az ideális egyensúlyt. A klasszikus, ikonikus dalok továbbra is gyönyörűek és szórakoztatóak, ez viszont nem a jelenlegi adaptáció érdeme; melléjük azonban teljesen indokolatlan és semmitmondó énekek kerültek, amelyek csak tovább duzzasztják az amúgy is túlnyújtott cselekményt. A látvány kiváló, a humor pedig jó, amikor helyén való, de ezekben az esetekben is minden működőképes és hatékony ötlet mellé több felesleges, erőltetett megvalósítás társul.

Az Aladdin egyrészt tud humoros, ötletes és kreatív lenni, és nagyjából Will Smith Dzsinijéhez köthető minden vállalható és értelmes jelenet; másrészt viszont indokolatlan, túlduzzasztott és fárasztó, és általában ami jó benne, az már a mesében volt remek: az új ötletek inkább ártottak, mint segítettek rajta. Nehéz megállapítani, hogy kihez szól inkább a film: az új nézőkhöz vagy a régi szerelmeseihez. Az azonban biztos, hogy a különböző elemek minőségbeli különbségei ugyanúgy élesen elválnak, függetlenül attól, hogy láttuk-e vagy sem az eredeti művet. Ez pedig sajnos megkérdőjelezi a létjogosultságát.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés11 Votes46


45
Értékelés
Aladdin
Összességében
Az Aladdin egy túlnyújtott, felesleges dolgokkal telepakolt adaptációja a klasszikus mesének, amely ugyan látványával el tud kápráztatni, humora pedig gyakran szórakoztató, de összességében egy fárasztó és unalmas élmény, amelyet egyedül Will Smith Dzsini karaktere cipel a hátán.
Pozitívumok
Will Smith jópofa, mint Dzsini
Remek a képi világa
Időnként szórakoztató a humor
Negatívumok
Fárasztó párbeszédek
Túlnyújtott cselekmény
Összességében középszerű kivitelezés