Ez egy százéves film. Száz év rendkívül nagy idő, főként a jelen kor túlpörgő, hihetetlen ritmust diktáló tempójában. Peter Jackson (A Gyűrűk Ura, King Kong, A hobbit) számos nagysikerű film után úgy döntött, hogy nem forgat, egy percet sem foglalkozik színészekkel, hanem beül egy sötét vetítőbe és a BBC illetve a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum által rendelkezésre bocsátott mintegy 600 órányi archív anyagból összevág egy filmet. Már csak ezért is különlegesnek számíthatna ez az alkotás, de valójában ennél többről van szó.




1918-ban véget ért a Nagy Háború. Nagy volt, mert sokan haltak meg benne (20 millióra becsülik az elesettek számát), és nagy volt, mert úgy vélték: ez lesz az a háború, amely véget vet minden további háborúnak. De az idő (ha akarjuk, ha nem) továbblép. Eltelik száz év és történelemmé válik, ami nem is olyan régen még valóságnak tűnt. Jackson ezt érezte meg, amikor egy évvel ezelőtt, a háború lezárásának 100. évfordulója előtt egy dokumentumfilmmel tisztelgett. Mert ez a film nem szól másról, mint a háborúról, és nem mutat mást, mint a háborút.

A film szerkezete egyszerű. Archív képek peregnek 99 percen át. Nincsenek színészek, csak a hőskor kameráival felvett események. A képeken olyanok masíroznak, gyakorlatoznak, esznek, isznak, küzdenek a sárral, akik azóta már meghaltak. A pergő filmkockák alatt pedig megszólalnak azok, akik mindennek részesei voltak, a főszereplők, a veteránok. Beszélnek, felidézik az ifjúságukat, hiszen mind 15-18 éves kamasz kölykök voltak, amikor önként beálltak katonást játszani. De a beszélők nem látszanak. Nincs arcuk. Csak a hangjuk tölti ki a Nagy montázst, mert a film valójában nem más: montázs a múltból. Öt-hat veterán beszél, mondataik felváltva, egymás után kerülnek bevágásra, mintha egyetlen ember mondaná őket azt sugallván, hogy valójában nem a személyek számítanak, hanem a történet, amit elmesélnek. És mi lehet hitelesebb annál a történetnél, amelyet a résztvevők mesélnek el és azoknál a képeknél, amelyeket ott, akkor kaptak lencsevégre.

De a 100 év akkor is 100 év. Már alig él közöttünk olyan ember, aki nem csak a történelemkönyv lapjairól, hanem személyesen tapasztalta meg azt a kort. A felvételek pedig ósdik, némafilmbe valók, a mai szem már nem vesz komolyan azokat. Ezt a száz évnyi hatalmas szakadékot hidalja át Jackson azzal, hogy egyedülálló technikai fogással élővé varázsolja a múltat. A háború archív felvételei ugyanis kiszínezve jelennek meg előttünk. És a sár hirtelen sár lesz, a kiontott belek és bombázásban megcsonkított testek egy csapásra véressé és borzalmassá, és a vásznon mosolygó, futó, cigiző, integető alakok pedig, hát, igen emberekké válnak. Hihetetlen különbség. Ami régmúltnak tűnt egy perce, az most valóságosnak látszik. Ezt segítik a döbbenetesen igaznak ható zajok és hangok, a technika, mely valósághű sebességre lassítja (így téve kézzelfoghatóan maivá) az amúgy komikus gyorsasággal pergő archív képsorokat. Ennek a filmnek ez a felülmúlhatatlan érdeme.

Hogy szó essék arról is, ami talán nem súrolja a tökéletesség határát, meg kell említeni, hogy a film nem tartalmaz nagy izgalmakat. A narráció, éppen a veteránok miatt, narráció marad. A történet nem történet, hanem egy idővonal, mely a háborúba való bevonulástól vezet a háború főbb emberi részletein át a háború végéhez. Nincsenek benne csúcspontok vagy dramaturgiai fordulópontok. Ez volt kérem, ilyen volt. Persze azt mondani, hogy a szögesdróton fennakadt halott katona látványa nem elég drámai már-már gyalázat, mégis, túl sok ilyen képet láttunk már. Sőt, véresebbet, drámaibbat is, amely talán nem volt igaz, de mégis erősebben égett be a retinánkba. Azonban ez nem a film hibája. Vagy az, de a hiba inkább bennünk van. Egy biztos: ez a film megéri, hogy éltünkből másfél órát elraboljon. Mert annak, aki jóval később született, és nem élt át egyetlen XX. századi vérengzést sem, óriási mementóként szolgálhat. Azoknak pedig, kiknek élete valamilyen módon még hozzáér eme véres korhoz, olyan ablak, amelyen keresztül kitisztulhat az emlékekben egyre homályosabbá váló kép.

Hogy mi ebből a tanulság? Azt elmondják azok, akik akkor éltek.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés9 Votes95


80
Értékelés
Akik már nem öregszenek meg
Összességében
A film nem csupán tisztelgés egy hatalmas, a világtörténelemet meghatározó esemény előtt, de kísérlet arra is, hogy szédítő technikai megoldások révén valóságossá varázsoljon valamit, amit hamarosan végleg megesz az idő vasfoga. Kötelező moziélmény annak, aki tudja, hogy mit jelent ez a fogalom: A Nagy Háború. 
Pozitívumok
Az archív felvételek döbbenetes felújítása
A Nagy Háború történéseinek emberközeli bemutatása
Valósághű bepillantás egy 100 évvel ezelőtti világraszóló eseménybe
Negatívumok
Mivel a film kizárólag archív anyagokból tevődik össze, az alkotás inkább tekintendő egy történelmi tablónak, mintsem drámai elemeket felsoroltató személyes történetnek