A Netflix-en futó Stranger Things egyértelműen az utóbbi évek legjobb sorozatainak egyike. Már önmagában az alaptörténet is a képernyő elé szegezné a nézőket, de az, hogy a cselekmény a 80-as években játszódik, az akkor készült filmek hangulatát idézve és azok előtt tisztelegve, az teszi igazán különlegessé az élményt. Természetesen a sikere, a főbb szereplőket alakító gyerekszínészeken is múlott, akik a bemutató után egy csapásra sztárokká váltak. Az Elevent alakító Millie Bobby Brown például szerepet kapott a jövőre bemutatásra kerülő, Godzilla 2. – A szörnyek királya című filmben, a Mike-ot éltre keltő Finn Wolfhard-ot pedig tavaly láthattuk a nagysikerű AZ-ban. A Dustin-t megformáló Gaten Matarazzo-nak azonban még náluk is nagyratörőbb álmai vannak.

A 16 éves színészt, a ComicBook című weboldal kapta nemrég mikrofonvégre, ahol azt a kérdést is feltettek neki, hogy mikor láthatjuk őt Star Wars filmben. A kérdés nem volt légből kapott, ugyanis Matarazzo köztudottan hatalmas rajongója a szériának. A válasza ennek tükrében nem volt meglepő:

Ezt én is szeretném már tudni. De viccen kívül. A Michigan-i nagybátyjám egyszer meglátogatott engem, amikor 6 éves voltam és teljesen megfertőzött a Star Wars imádatával.

De nem ez az egyetlen film amiben szívesen szerepelne a fiatal színész. Matarazzo azt is elmondta, ha valamikor a jövőben rebootolnák a Cápát, akkor ő abban is 100%-osan benne lenne. De jelen pillanatban a Stranger Things haramadik évadával van elfoglalva, amely várhatóan jövő nyáron debütál majd a Netflix-en.