A show business rengeteget változott és alakult az évek során. A szexualitás és az erőszak ábrázolása egyre erőteljesebben jelenik meg, a közönség ingerküszöbe pedig egyre magasabbra kerül. Az alkotók egy öngerjesztő pályára kerülnek, ahol egyre többet várnak el tőlük, és egyre nehezebben választják el színpadi képüket a valóságtól. A probléma akkor kezdődik, amikor a külvilág, a rajongók elfelejtik a különbséget: ezt emeli ki A sötétség gyermekei, miközben bemutatja a norvég black metál kialakulásának és elterjedésének körülményeit, mindezt egy horror-thriller köntösben, amely már az elején felhívja a következőre a figyelmet: „Egy film, amely alapja igazság, hazugság, és az, ami valójában történt.”




A Mayhem zenekar az extrém metál mai népszerűsítésének és elterjedésének egyik kulcsfontosságú szereplője, amely létrehozta a norvég black metált, világhírűvé tette a szubkultúrát, megalkotott egy máig befolyásos hangzást, és maga köré szervezett egy odaadó és elkötelezett szubkultúrát. Alapítója, Øystein Aarseth – vagy művésznevén Euronymous – tinédzserként hozta létre zenekarát, amely a tombolást a végletekig feszítette: a sátánizmus, a mizantrópia és a horror együttes hatása jellemezte. Szuicid hajlamú énekese Per Yngve Ohlin – vagy Dead – állandóan vagdosta magát, sőt, az élő előadásokon saját vérét csorgatta az alkoholtól, dübörgő zenétől és másvilági képi hatásoktól ittas közönségre. Félelmetes maszkokban jelentek meg, talpig feketében, szembe lógó hajjal, miközben hörgő orgánummal énekeltek a halálró, a szenvedésről és a kínokról. Dead egy nap – önironikus módon –, miután sokat játszadozott a gondolattal, fogta magát, felvágta ereit, elvágta a torkát, majd mielőtt szétloccsantotta volna az agyát, hagyott egy üzenetet a barátainak: „Bocs a vérért”. Euronymus bukkant rá, aki, mint az imidzs elkötelezett híve, előbb lefotózta tetemét, majd utána hívott csak segítséget. A legenda szerint még koponyájának darabjaiból is nyakláncot készített, amelyet a zenekar tagjai hordtak maguknál. A megüresedett pozícióra azonban új ember kellett, aki Kristian „Varg” Vikernes személyében valósult meg – a film pedig az alapító Euronymus és az új énekes közötti konfliktus időszakát dolgozza fel.

Jonas Åkerlund egyedi módon közelítette meg ezt az igazán érzékeny témát, hol fekete humorral, hol nyomasztó elemekkel fűszerezve egy alapvetően életrajzi jellegű művet. Perspektívájának fontos eleme, hogy a film amellett, hogy a népszerű szubkultúra létrejöttének körülményeit tárja elénk, felhívja a figyelmet morbiditására és veszélyes jellegére, és a felnőttéválás okozta félelmek tragikus kifordulására. A Mayhem tagjai és szűk köre a „Fekete Körnek” nevezte magát, és a sötétség erői melletti elköteleződésként egymásra licitálva templomokat gyújtogattak Norvégiában, illetve egyéb, erőszakos és másokat degradáló viselkedésforma jellemezte őket. A sötétség gyermekei kitér arra, hogy mi történik, ha az imidzs fenntartói felelőtlenül táplálják azon tévhitet, miszerint a látszad maga a valóság. Euronymus inkább egy tinédzser, aki a másokban történő sötétség kihangsúlyozásból próbál karriert építeni, ezzel párhuzamosan hozva létre a szcéna által mesterműnek tartott zenei alkotásokat. Varg ezzel szemben teljesen magáénak vallja ezeket a torz eszméket, és nem tántorodik vissza attól sem, hogy másokban kárt okozzon. A film kiválóan hangsúlyozza mindkettejük felelősségét a bekövetkező agresszióban és dehumanizációban: egyrészt a felbújtóét, aki nem hajlandó szertefoszlatni a képzeteket, másrészt az elkövetőét, aki a tettlegesséig viszi az eszméket.

Rory Culkin remekül hozza Euronymus alakját, a srácét, aki mindent megtesz a látszat fenntartására, és aki a többiek túlontúl agresszív ötleteit is sajátjának vallja. Időnként azonban kiszűrődik a benn rejlő rémület, és a sebek, amelyeket a múlt hagyott rajta. Vele szemben pedig Emory Cohen rémisztően adja át Varg agresszív, gyűlölettel teli, tébolyult ragaszkodását a fiktív eszmékhez, és szemében állandóan jelen az őrület egyre jobban égő szikrája. A probléma inkább a vágásban és a forgatókönyvben rejlik, amely mintha bizonytalanul egyensúlyozna a béna, a humoros, a vicces, a nyomasztó, a rémisztő és a bizarr között. Annak ellenére, hogy a zenekar körüli történéseket is e szavakkal jellemezhetnénk, a film során gyakran érezni a tonális bizonytalanságot. A film a körülmények súlyosságát hangsúlyozza ki, illetve azt, hogy milyen messzemenő negatív hatása lehet az ilyen jellegű látszat fenntartásának. Sokszor azonban mégsem mer határozottan állást foglalni és elutasítani a látottakat, annak ellenére, hogy erre többször is utalást tesz. A népszerű zenei kultúra létrejötte vérben és tragédiában keresendő, de a zenei és az esztétikai aspektusainak elismerése nem kell, hogy egyenlő legyen az erőszak és gyűlölet dicsőítésével. Összességében egy érdekes film, amely elég sok gondolatot ébreszthet a nézőben – az már más kérdés, hogy ez mennyire szándékos. Nevetséges dialógusai tompítják jeleneteinek hatását, elnyújtott, a slasher kaszabolós horrorokat idéző vérontásai pedig szintén a felnőttéválás torz végbemenésének üzenetéről veszi el a fókuszt. Bizonytalan, pont mint hősei, de nem nyomatékosítja eléggé, hogy milyen következményei voltak ezeknek a történéseknek.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés4 Votes75


65
Értékelés
A sötétség gyermekei
Összességében
A Sötétség gyermekei egy érdekes betekintés a botrányokkal, erőszakkal és fájdalommal teli sötét világba, amely a norvég black metal létrejöttéhez és korai korszakához vezetett. Egy néha ingatag és bizonytalan, de elgondolkodtató felvonultatása azoknak a főbb eseményeknek, amelyek létrehoztak egy szubkultúrát: ahol a mai napig nehezen választják szét a résztvevők és a bámészkodók az imidzset a valóságtól.
Pozitívumok
Egy érdekes téma, érdekes feldolgozása
Remek alakítás a színészek részéről
Kihangsúlyozza a történések abszurditását
Negatívumok
Néhol nevetséges jelenetek
Nem közeleződik el eléggé
Hosszúnak hat