A stúdió nagyon bízik az októberben érkező Venom filmben, ami az eddigi hírekkel ellentétben lehet, hogy nem is R besorolást kap majd, amivel jó néhány rajongót haragíthatnak magukra. A Sony az előbb említett Venom mellett már berendelte a Silver & Black, a Morbius és a Kraven, a vadász című spinoff-okat. A tegnapi nap azonban megosztották a nagyérdeművel, hogy jelen pillanatban körülbelül 600 Marvel karakter jogait birtokolják, amik közül jó néhánnyal még seretnének önálló alkotást készíteni. A Variety értesülései szerint pedig három további, eddig csak pletyka szintjén emlegetett képregényhős kaphat különálló filmet. Ezek pedig a következők: Selyem (Silk), Jackpot és Nightwatch. A hármas közül talán a legérdekesebbnek a Selyem spinoff tűnik, mivel karaktere tulajdonképpen egy női Pókember-hez hasonlítható. Még a képességeik (falmászás, pókösztön, hálószövés) is teljesen megegyeznek.


A stúdió a három film hivatalos bejelentése mellett, arról is hírt adott, hogy a rég óta tervezett Silver & Black mozi eddigi formájában biztosan nem fog megvalósúlni. A páros filmje Gyna-Prince Bythewood rendezésében készült volna, de a Sony úgy döntött, hogy a két karakter nem közös filmet kap, hanem egyenként külön-külön alkotásokban láthatjuk őket a jövőben. Arról nem érkezett hír, hogy Bythewood a szóló Silver Sable, vagy a szóló Fekete Macska alkotást rendezheti majd. Vagy eseteleg mindkettőt, de az is benne van a pakliban, hogy végül egyiket se. Amint többet tudunk természetesen beszámolunk róla.