Az utóbbi évek egyik legcsúfosabb bukását könyvelheti el magának a Solo: Egy Star Wars-történet névre hallgató spinoff. Az alkotást eredetileg Chris Miller és Phil Lord párosa készítette volna, Star Wars filmhez meglehetősen visszafogottnak mondható, 125 millió dolláros büdzséből. Azonban a stúdió, a forgatás vége előtt pár nappal megvált tőlük, kreatív nézeteltérésekre hivatkozva. Ezután leszerződtették a biztoskezű, Hollywoodi veteránt, Ron Howard-ot, hogy fejezze be a filmet. Howard azonban nagyjából minden egyes jelenetet újraforgatott, minek következtében a 125 milliós költségvetés 250 millió fölé emelkedett, amivel többe került, mint az addigi legrágább Star Wars film, az Ébredő Erő. A bemutatót követően pedig meg is lett ennek az összevisszaságnak a böjtje. A Solo mindössze 84 millió dollárral nyitott és mozis pályafutása alatt világszinten nem sikerült többet összegyűjtenie, mint 390 millió dollár. Ezzel pedig ez lett az első olyan Star Wars film, ami mindent egybevetve megbukott a pénztáraknál. A Solo egyik írója, Jonathan Kasdan azonban ennek ellenére is reménykedik a folytatásban:

Személy szerint, úgy vélem, nem kell hatalmas költségvetés ahhoz, hogy jó Star Wars filmek készüljenek. Remélhetőleg ez a jövőben be is bizonyosodik és talán, akkor újabb lehetőséget kapunk majd arra, hogy valamilyen úton módon folytathassuk ezt a történetet Aldennel, Emiliával és Donalddal. Ezekkel a színészekkel és Ron Howarddal én azonnal benne lennék.

Véleményünk szerint azonban erre nagyon kicsi az esély. Az egy dolog, hogy a Solo, a megnövekedett költségvetés miatt megbukott, de ha az eredeti 125 milliós büdzséhez (+ marketing) viszonyítjuk a 390 milliós bevételt, akkor sem valószínű, hogy a Disney szívesen adta volna áldását egy folytatásra. Ezért lassan bizony jobb lesz beletörődni, hogy Han Solo-ból ennyi volt…