2018 legkevesebb bevétellel rendelkező hétvégéje volt a legutóbbi. De mivel az ünnepi időszak amúgy is kissé döcögős szokott lenni, valamint érdemi újdonság sem került bemutatásta a múlt héten, így ez nem is akkora meglepetés. Ennek köszönhetően viszont az olyan mozik, mint a Ralph lezúzza a netet, a Grincs és a Creed II. tovább uralhatták a vezető pozíciókat, melynek ezen a héten a Pókember: Irány a Pókverzum egészen biztos véget vet majd. DE, ne haladjunk annyira előre!

Az első helyet most már zsinórban harmadjára a Disney folytatása, a Ralph lezúzza a netet szerezte meg, 16.1 millió dolláros bevételével, amivel amerikán belül 140 millió dollárnál, világviszonylatban pedig 258 milliónál tart. Az előző héthez képest a dobogó további fokain sem történt érdemi változás. A második helyet, Dr. Seuss mesekönyve alapján adaptált, a Grincs szerezte meg, 15.1 millió dollárral, a harmadikat pedig a Creed folytatása 10.3 millióval. Utóbbi jelenleg 120 milliónál jár globálisan, ami több, mint a gyártási költségek duplája, ezért a folytatás tulajdonképpen garantált. A dobogóról lecsúszva negyedik helyen végzett a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei (6.8 millió dollár), az ötödik pedig minden idők legsikeresebb zenés-életrajzi filmje, a Bohém rapszódia lett, kerek 6 millió dollárral. Érdemes még megemlíteni, hogy Steven Spielberg klasszikusát, a Schindler listáját is újra bemutatták, a 25. évforduló alkalmából, melyre 551 ezer dollár értékben keltek el jegyek, ami a 14. helyre volt elég. Ez egy negyed évszázados alkotástól egyébként remek teljesítmény.