A technika manapság elképesztő ütemben fejlődik. Ha csak megnézzük, hogy 10 évvel ezelőtt hol tartottunk, és megnézzük, hogy most hol tartunk, akkor a különbség meghökkentő. Épp ezért izgalmas lehet abba belegondolni, hogy milyen lesz a világunk, a nem is olyan távoli jövőben. Az egyik legnagyobb kérdés talán manapság a technikai világban az, hogy a már ma is rendkívül fejlett mesterséges intelligencia hova fog majd fejlődni. Mai filmünk egyik központi eleme pedig abszolút témába vág: nézzük tehát Spike Jonze 2013-ban megjelent filmjét, A nőt.



A nem is olyan távoli jövőben főhősünk, Theodore, akit a friss Oscar díjas Joaquin Phoenix (Joker, A nyughatatlan, Gladiátor) alakít, magányosan éli szürke hétköznapjait. Még hivatalosan nem zárták le házasságukat a volt feleségével, ám ez már csak papírmunka és formalitás, ugyanis már jó ideje külön utakon járnak. A férfi azzal keresi kenyerét, hogy más emberek helyett fogalmaz meg szép, általában szerelmes hangvételű leveleket. Theodore egy igen visszahúzódó személyiség, aki módszeresen kerüli a személyes emberi kapcsolatokat, továbbá érezhetően kezdi felemészteni a múlt és az ebből fakadó magány. Élete viszont gyökeresen megváltozik, amikor letölti magának a legújabb mesterséges intelligencia programot, az OS1-et. Ez a program a legtöbb területen fejlettebb, mint az addigiak, ugyanis ez képes önálló gondolatokat produkálni, kérdéseket feltenni, megkérdőjelezni dolgokat, valamint a létezésről filozofálni. Azaz lényegében, a fizikai testet leszámítva, nem mutat nagy különbséget az embertől. Az operációs rendszert Samanthának hívják, és az első pillanattól kezdve rabul ejti főhősünk szívét. A férfi, addig búskomor élete 180 fokos fordulatot vesz: újra boldognak érzi magát, és úgy tűnik, hogy a magány sincs már jelen az életében. De vajon beszélhetünk a magány megszűnéséről egy ilyen esetben, ahol a társat egy operációs rendszer jelenti? Ez az egyik kérdés, a megannyi másik közül, amit a film felvet.

Ez az alkotás ugyanis több, mély gondolatot is kiválthat a nézőből. A mozi több olyan kérdéskört is vizsgál, amire nincs egyértelmű válasz, és a film sem próbál állást foglalni ezekben a kérdésekben. Ez a többféle értelmezési lehetőség pedig még magasabbra emeli ennek a filmnek az értékét. Helyettesíthet -e bármilyen embert egy program, aki a fizikai jelenlétet leszámítva teljes értékű társa valakinek? Theodore esetében úgy láthatjuk, hogy igen, hiszen minden területen képes kitölteni a fértfi életét. Napi több órát beszélgetnek, nevetnek, sőt a program még néha a munkájába is besegít Theodornak. A férfi környezete sem nagyon lepődik meg a tényen, miszerint egy operációs rendszerrel van kapcsolatban. Vannak próbálkozások annak érdekében, hogy valódi társat is találjon magának, ám ezek a randik sorra befuccsolnak. Viszont láthatóan ez nem is igazán zavarja Theodore-t, ugyanis úgy érzi, hogy mindent megkap Samanthától.

Ha egy kicsit eltávolodunk ettől a kérdéskörtől, akkor a filmet értelmezhetjük úgyis, mint ami bemutatja egy rendkívül magányos ember hétköznapjait. Vagy éppen a továbblépés allegóriájaként is értelmezhető, amely során egy ilyen ember megpróbál kimászni ebből az állapotból, lezárni a múltat és újra ismerkedni, bensőséges kapcsolatot teremteni mással. Azonban ha egy másik nézőpontból vizsgáljuk az alkotást, akkor észrevehetjük, hogy kiválóan reflektál a mai, modern világunkra is, ahol a személyes emberi kapcsolatok szépen lassan kezdenek kikopni. Ez a görbe tükör elsősorban a fiataloknak szól, akik életük jelentős hányadát az online világban élik, és kapcsolataikat is inkább ott ápolják, mintsem személyesen.  A társkeresés is nagyrészt különböző alkalmazásokon keresztül történik, így egyáltalán nem életidegen a film koncepciója ebből a szempontból. Ezekből is látszik tehát, hogy a film mondanivalója nem egyértelmű, több síkon is értelmezhető.

A film kép világa kiválóan reprezentálja a főhősünk lelki világát, ugyanis a filmben végig jelen lévő fakó színek utalhatnak arra a magányra, amit Theodore érez. Emellett viszont az egész film során jelen van egy pirosas, korall szín, ami talán Samanthát képviseli, aki ebbe a magányba hozott boldogságot Theodore életébe. A színészek terén csak pozitív dolgokat lehet elmondani, hiszen mindenki nagyon jól hozza a karakterét. Joaquin Phoenix ebben a filmben is bebizonyította, hogy korunk egyik legsokoldalúbb színésze. Minden szerepében képes más lenni, soha nem hozza kétszer ugyanazt a karaktert. Theodeore egyik barátját alakító Amy Adams (Érkezés, Amerikai botrány, Bűbáj), vagy a volt feleséget játszó Rooney Mara (A tetovált lány, Social Network – A közösségi háló, Mellékhatások) is kiváló volt. Samantha hangját pedig Scarlett Johansson (Elveszett jelentés, A felszín alatt, Bosszúállók: Végjáték) kölcsönözte, aki szintén zseniális volt, hiszen képes volt ennek az operációs rendszernek valódi személyiséget kölcsönözni hangjával. A nő tehát egy rendkívül mély gondolatokat felvonultató, több értelmezési lehetőséggel rendelkező alkotás. Akármelyik síkon is értelmezzük, elkerülhetetlen hogy gondolatokat ébresszen a nézőben és néhol ne vetítse a saját életére a látottakat.

Neked mennyire tetszett?
Olvasói értékelés3 Votes64


 

90
Értékelés
A nő
Összességében
Mindenkinek kivétel nélkül ajánlható a film, főleg akik szeretnek elmélyülni a magvas gondolatokban.
Pozitívumok
A többféle síkon értelmezhető mondanivaló
A zseniális színészi játék
A film hangulatát kiválóan reprezentáló képi világ
Negatívumok
A film végén elhangzott információk az operációs rendszer működésével kapcsolatban kicsit elvettek az addig bemutatatott kapcsolat intimitás illúziójából