A legfehérebb nap (a cím szó szerinti fordítása Fehér, fehér nap) arra a jelenségreutal, amikor az észak-európai országokban a köd olyan sűrű és mindent átható, hogy képtelenség elválasztani egymástól a földet és az eget; a táj áthatolhatatlan vattacukorrá olvad. A filmet nyitó izlandi mondás szerint az ilyen napokon az élők akár még a holtakkal is képesek beszélni. Hlynur Pálmason második nagyfilmje a feleségét vesztett férj drámája, aki a történteket és a benne lévő feszültséget egy ház renoválásával próbálja feldolgozni.  Csendes gyászát azonban megzavarja az a tény, hogy szembesül elhunyt felesége hűtlenségével.



A film prológusában (amely a rendező elmondása szerint több mint két év forgatási idő eredménye), nem látunk mást, csak a nagytotálban fényképezett épülő ház sziluettjét, aminek egyhangúságát mindössze az egymással erős kontrasztban álló évszakok változása töri meg. A Maria von Hauswolf által fényképezett alkotás látványvilágában kifejezetten a rendező korábbi White day című fotósorozatának hangulatát próbálta meg (sikeresen) visszaadni. Ezek a lassú, ugyanakkor gyönyörű képek, és az alkotást végig kísérő disszonáns hegedűbetétek meghatározzák a film hangulatát. A tenger és fjord ölelésében meghúzódó kisváros látszólag érzéketlen Ingimundur (Ingvar Sigurdsson) fájdalmával szemben: a lánya túlságosan elfoglalt, a kezelését ellátó pszichológus pedig képtelen páciensének segíteni, barátai is csupán feszengnek a közelében. Egyedül unokája, Salka jelent igazi társaságot a befelé forduló, érzelmeit szigorúan elfojtó férfi számára. A fiatal lány közelsége (akit a rendező vérszerinti lánya alakít –mellesleg bravúrosan –) menedéket, és egyben az elhunyt felesége okozta hiány pótlását jelenti a férfi számára.  A sajátos kapcsolat keretei között képes önmagával szembenézni, és levetkőzni a társadalom nyomására felvett szerepet.

Elhunyt társa hátrahagyott tárgyai között kutakodva olyan bizonyítékot talál, amely azt sugallja, hogy felesége megcsalta. A volt rendőr mindeddig elfojtott érzelmei felett kontrollt veszít, és a lassú mederben folyó dráma az északi országok filmjeire jellemző pszicho-thrillerré változik. Pálmason filmjének igazi erőssége a toxikussá váló maszkulinitás témájának megragadása, életszerű ábrázolásmódja, amit olyan egyszerűnek tűnő képekkel tud erősíteni, mint a zuhanyzó “apatestű” férfiak életképe, vagy a szekond plánokból álló focijelenetek, ahol Douglas Gordon Zidane-jához hasonlóan a hangsúly nem a játékon, hanem a játékosok között fennálló, folytonosan cserélődő ragadozó-áldozat szerepekre helyeződik. A legfehérebb nap nyilvánvalóan rétegfilm: sokakat elrettenhet a lassan kibontakozó cselekmény, és az izlandi tájat bemutató gyönyörű, olykor monoton állóképek. Akik azonban nyitottak az északi filmek sajátos ritmusú világára, azoknak katartikus élményben lehet részük.

A legfehérebb nap
Olvasói értékelés1 Vote80


85
Értékelés
A legfehérebb nap
Összességében
A legfehérebb nap a sértett maszkulinitás karaktertanulmánya, csodálatos színészi alakításokkal a festői szépségű Izland szívében.
Pozitívumok
Ingvar Sigurdsson és Ída Mekkín Hlynsdóttir fantasztikus alakítása
Gyönyörű képek az izlandi flóráról
Az idő múlásának és változásának érzékletes film eleji reprezentálása
Negatívumok
Lassan kibontakozó cselekmény