​A nagy filmes univerzumok építésének korában mindenki próbálja kivenni a maga kis szeletkéjét ebből a vonalból. A Warner Bros (DC Universe) és a Universal (Dark Universe) évekig próbálta mímelni az MCU-t, de mindhiába a Marvel verhetetlennek tűnt. Így a Warner elkezdte átértelmezni a maguk kis világát, míg a Universal konkrétan el is engedte a koncepciót. És milyen jól is tette, hiszen, ahogy az a DC esetében is történt, ahogy letettek arról, hogy behozzák a Marvelt máris működőképessé váltak mind a két stúdiónak a filmjei. Hiszen a héten bemutatott klasszikus szörny film A láthatatlan ember várakozásokon felül teljesít.


A történet szerint Cecilia Kass (Elisabeth Moss) elmenekül egy abúzív kapcsolatból és egy gyermekkori barátja, James (Aldis Hodge) és tinédzser lánya, Sydney (Storm Reid) bújtatják a házukban. Amikor azonban megjelenik Cecilia nővére, Emily (Harriet Dyer) minden megváltozik, hiszen azzal a hírrel érkezik, hogy a bántalmazó ex, Adrian Griffin (Oliver Jackson-Cohen) elhalálozott. Innentől pedig különös események veszik kezdetüket és hősünknek szent meggyőződése, hogy valaki figyeli őt. A kérdés csupán az, hogy vajon valós a láthatatlan fenyegetés vagy a saját elméje űz gúnyt belőle?

​A sztori rendkívül egyszerűnek hangzik, de egyáltalán nem az, sőt, ha úgy vesszük brutális mélységei vannak. Amit nem könnyű elsőre leszűrni, hiszen a film első fele nem muzsikál valami jól, sőt már-már a gagyisztikát súroló dialógusokkal és eszméletlen, szinte már burleszkbe hajló ripacsparádéval indít az alkotás. Azonban a mű beérik a második etapjára, felfedi magát és ráébred a néző, hogy valami nem stimmel, mintha nem is egy klasszikus ijesztgetős horrorfilmet nézne. Hogy miért van ez? Nos, azért, mert ez az alkotás tulajdonképpen nem a horrorzsánerre építkezik, hanem a műfaji felhigultság miatt kihalófélben lévő klasszikus thriller adja az alapjait. A stílusból adódóan pedig hihetetlenül feszült atmoszféra hatja át az egész művet, mindezt pedig megfejelték azzal, hogy földhözragadtabbá tették, hiszen kivonták belőle a fantasztikus elemeket, így még növelve a nyugtalanságot. Ezt a bravúrt pedig nem más hajtotta végre, mint Leigh Whannell, aki az Upgrade – Javított verzió című sci-fit is jegyezte, valamint ő játszotta Adam-et a Fűrész első részében. Nagyon ügyesen játszik a láthatatlanság elemével és nagyon komoly intelligenciával, valamint alázattal áll a párkapcsolati bántalmazás kérdésköréhez, úgyhogy le a kalappal előtte. Minden jelent játékosan van beállítva, hogy a néző is kitudja szúrni, hogy éppen hol áll vagy honnan figyeli az ellenlábas, ha elég szemfüles, tehát a publikum is maximálisan bevan vonva a történésekbe.

​A színészek közül leginkább a címszereplőt lehet kiemelni, valamint az antagonistát, mivel ők ketten lettek kidolgozva. Ugyanakkor a többiekre sem lehet panasz, hiszen a kezdeti nehézségek ellenére mindenki korrekt játékkal asszisztál az egészhez. A film sztárja egyértelműen Elisabeth Moss, amit játszik az valami eszméletlen. Parádés és hiteles játékával egyszerűen képes átadni minden érzelmet, a kiszolgáltatottságnak az érzetét és ezzel el is viszi a filmet a hátán. Az ellenlábast alakító Oliver Jackson-Cohen pedig abban a minimális játékidőben, ami jutott neki hátborzongatóan, emlékezetesen és rendkívül meggyőzően alakítja a szociopata exet. A kettejük dinamikája pedig egyszóval jellemezve: pazar.

​Leigh Whannell és Elisabeth Moss bebizonyították, hogy igenis lehet még tökös, feszült és vérfagyasztó thrillert készíteni. Valamint azt is, ha kellő érzékkel nyúlunk az alapanyaghoz, akkor bizony lehet jó klasszikus szörnyfilm feldolgozásokat is alkotni nem feltétlenül kell annak izzadság szagúnak lennie. Persze vannak még gyermekbetegségei az alkotásnak, de a jól megírt sztori, a helyenkénti kiszámíthatatlansága és az, hogy hiánypótló megmenti és kiemeli a középszerből.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés6 Votes79


75
Értékelés
A láthatatlan ember
Összességében
A láthatatlan ember egy ízig-vérig klasszikus thriller, amelyben Leigh Whannell és Elisabeth Moss egy olyan feszült és hidegrázós érzelmi hullámvasútra invitálnak, amit sokáig nem fogunk feledni.
Pozitívumok
Leigh Whannell írása és rendezése
Elizabeth Moss parádés játéka
Végre egy klasszikus thriller a mozikban
Feszült, nyugtalanító hangulat
Negatívumok
A film első fele burleszkbe hajló ripacskodás
A végét leszámítva gagyi párbeszédek
Pár logikai bukfenc