Manapság a legtöbb ember már nagy elvárással érkezik a mozik termeibe, főleg, ha képregény adaptációról van szó. Én is így mentem oda, de szerencsémre ma sem csalódtam. Bár rettentő elfogultságomat a Marvel filmekkel kapcsolatban levetettem magamról, de így sem tudok mást mondani, minthogy A Hangya és a Darázs hozta azt a színvonalat, amit már megszokhattunk a stúdiótól.

A film cselekménye az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború között játszódik. Scott Lang (Paul Rudd) éppen házi őrizetének a vége felé jár, amikor Dr. Hank Pym (Michael Douglas) és Hope van Dyne (Evangeline Lilly) újra felkeresik őt. Scott a szabadulását és a lányával együtt töltött idejét kockáztatja, hogy előző hibáját rendbe hozza, miközben próbálja a legjobb apuka szerepét is fenntartani. A csapat ezután – ahogy az már az első rész vége alapján sejthető volt – Hope anyjának, Janet van Dyne (Michelle Pfeiffer) a kvantumvilágból való megmentésén és az ehhez szükséges eszközök “beszerzésén” ügyködik. De ekkor feltűnik a színen Szellem, aki áthúzza hőseink számítását.

Az előző Hangya filmhez hasonlóan, ezúttal sem kellett sokat várnunk, hogy a „főgonosz” felbukkanjon, valamint arra sem, hogy az indítékait felfedje előttünk. Bár én igazság szerint nem hívnám Szellem-et (Hannah John-Kamen) igazi, velejéig romlott főgonosznak. Lehet már csak azért sem, mert ennek a szónak a fogalmát Thanos kimerítette. Szellem mellett egyébként van egy kisebb gonoszunk is, aki sokkalta jelentéktelenebb, azonban a játékidő nagy részében mégis jelen van a vásznon. A film szerencsére megtartotta az előző rész stílusát, és annál talán még viccesebb is lett.

Annak ellenére, hogy a Hangya és a Darázs tele van poénokkal – melyeknek csak elenyésző százaléka erőltetett – nem gabalyodunk beléjük, a cselekmény pedig teljesen értehető és élvezehető. Én például többször is hangosan nevettem a teremben. A helyzetkomikummal tehát még mindig nagyon jól bánnak, és aminek kifejezetten örültem, hogy tudtak újítani és nem sütötték el újra az első részben látottakat. A vágások nagyon jók, szépen nyomon követhető minden, ha vannak apróbb hibák is, azok alig észrevehetőek. Emellett még kiemelném az akciójeleneteket is, ugyanis a verekedések és a harcok nagyon jól koreografáltak és izgalmasak.

A színészi játék pedig csak tovább emelte a színvonalat. Paul Rudd-nak rengeteg lehetősége adódott arra, hogy megcsillogtathassa tehetségét, erre az egyik jelenetben pedig kifejezetten szüksége is volt. Evangeline Lilly karakterének változása azonban sokkal érdekesebb volt számomra. Az, hogy hogyan lett az első filmben megismert érzelmileg hideg nőből, egy érzelemekkel teli szuperhős(nő). A fejlődés nála a legjelentősebb és legszembetűnőbb. Peyton Reed – rendező – régi álma teljesült azzal, hogy Michelle Pfeiffer elvállalta Janet karakterének eljátszását, akinek a megmentett anyuka és a tudós szerep is egyaránt jól állt. Hannah John-Kamen szintén említést érdemel, mert elszántságot sugárzó és könnybe lábadt szemei nálam abszolút elérték a hatásukat.

Ahogy a képregényben, úgy itt is fontos szerepet kapott Bill Foster (Laurence Fishburne) karaktere. Michael Douglas pedig ugyanazzal a precizitással hozza Dr. Hank Pym szerepét, ahogy legutóbb is tette azt. Talán ezért nem bánnánk, ha előzményfilmet kapna a jövőben. És direkt a végére hagytam Michael Peña-t, azaz Luis-t. Nála sajnos(?) nincs semmi jellemfejlődés, sem drasztikus változás. Biztos vagyok benne, hogy ő a legmegosztóbb szereplője a filmnek. Van akinek ő a kedvence, van akit viszont halálra idegesít. Én viszont a köztes állapotot képviselem, ami őt illeti. Néha idegesítő, de közben meg vicces is. És nem, a monológjai semmit sem változtak…

A film egyik sajátossága és pozitívuma még, hogy – saját magamból kiindulva – vártam a csattantót és az olyan jeleneteket, amikről azt hittem már megoldhatatlanok lesznek hőseink számára, de a Hangya és a Darázs folyamatosan képes volt meglepni azzal, hogy semmi sem úgy történt, mint azt előzetesen gondoltam volna. És ez nekem nagyon tetszett. Azt hiszem a Végtelen háború töménysége és szomorúsága után szükség volt egy ilyen könnyedebb alkotásra. Talán ezért is nem tartotta az időrendet a stúdió, annak ellenére sem, hogy a Hangya és a Darázs, a Végtelen háború eseményei előtt játszódik valójában. De ennek ellenére a Marvel-moziuniverzum összhangja továbbra is megmaradt és a filmek tökéletes átfedésben vannak. És ahogy az várható volt néhány égető kérdésre is választ kaptunk.

A Hangya és a Darázs a tervezett 26-i hazai bemutató előtt már 19-től elcsíphető a mozikban!


Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés24 Votes74
90
Értékelés
A Hangya és a Darázs
Összességében
A Hangya és a Darázs összességében nagyon szórakoztató, könnyed és izgalmas, a Végtelen háború után pedig igazán szükségünk volt erre. Ha Marvel-rajongó vagy úgysem fogod kihagyni, ha pedig nem vagy az, nos akkor se hagyd ki!
Pozitívumok
Remek színészi játék
Vicces, tele helyzetkomikummal
Thanos után kellemes egy ilyen visszafogottabb “főgonosz”
Negatívumok
A mellékszereplők poénjai néha erőltetettek