1997-ben hatalmas sikerrel vette kezdetét a Men In Black franchise, aminek köszönhetően Will Smith végérvényesen belépett az A-listás sztárok közé. A Malibu Comics képregényein alapuló sci-fi vígjáték, ugyanis 90 millió dolláros költségvetés mellett 589 milliót fialt világszinten. A folytatás elkerülhetetlen volt, ami öt évvel később látott napvilágot és habár összességében sikernek lett elkönyvelve, 441 milliós bevétele nem győzte meg igazán a stúdiót. A trilógia záróepizódjára, ezért közel 10 évet kellett várunk, de megérte, mert a második résznél fényévekkel jobb lett és a stúdió is örülhetett, mert 624 milliójával ez lett a sorozat legsikeresebb darabja, igaz ezt a 225 milliós büdzsé némiképp árnyékolta.

Ami viszont mind a három rész box office pályafutására egyöntetűen igaz volt, az az, hogy nyitóhétvégéjükön 50 millió feletti összegre tettek szert. Az első film 51, a folytatások pedig 52 és 54 millióval vágtak neki a bevételi listáknak. Elemzők szerint, azonban ezzel a hagyománnyal szakítani fog a Men In Black – Sötet zsaruk a Föld körül címre keresztelt spinoff/reboot. Szakemberek szerint, ugyanis mindössze 40 milliót tud majd csak begyűjteni első hétvégéjén az amerikai közönségtől. Ez pedig akárhogy is nézzük vérszegény start egy 110-130 millióba kerülő blockbusternél. Persze, ha így is alakul, de az alkotás nem kap a Hellboy-hoz hasonló gyalázatos kritikákat, akkor hazájában biztosan visszatermeli a gyártási költségeket, a világ többi piacának köszönhetően pedig szép kis haszonra is szert tehet.