Mire mennének a filmek aláfestő zene nélkül? Van, hogy a több kevesebb, és sokszor a zörejek, neszek sokkal többet adnak hozzá a hangulathoz, mint egy rádióra tervezett sláger, mégis utóbbiak, illetve a komplett nagyzenekarra megírt alkotások azok, amik az emlékezetes hatást kiváltják a nézőkből. Legalább egyszer biztos mindenkinek eszébe jutott, hogy meg kéne tanulni gitározni, ahogy Antonio Banderas pengette a Desperadoban, a lányok közül is sokan szerettek volna úgy táncolni a Time of my life-ra, mint Jennifer Grey, de Bill Conty Gonna Fly Now-ja is biztosan többek edzőtermi zenei listáján is helyet kapott. A lista akár végtelen is lehetne, olyan sok remek alkotás született már, így hát összedugtuk a fejünket, és szerkesztőségünk tagjaival az alábbiakban felfedjük, melyik klasszikustól fut rajtunk végig a hideg. Mazsolázgassatok bátran!

Horváth Móni

John Williams – összes

Nos, nálam John Williams A mester, a lege-lege, minden! A Star Wars magával ragadó zenéje az oka, hogy a mai napig szorosan hozzátartozik számomra a filmhez a zene, és ha a képek nem is, de ha a dallam ott van, akkor engem teljesen magával ragad. Hiszen hol lenne Darth Vader, a Cápa, Indy, a T-rex vagy E.T., ha nincs mellettük John Williams feledhetetlen taktusa?

 

Nagy Norbert

Danny Elfman – Birth of the Penguin

A Tim Burton-féle Batman filmek voltak az első képregényfilmjeim, amiket láttam. Tim Burton sötét, gótikus világához pedig nem tudtak volna jobb zeneszerzőt választani, mint Danny Elfmant. Az első Batman-filmje után a Batman visszatérben pedig még inkább előtérbe került a “darkos” világ, melyhez zseniális párosítás volt Elfman szerzeménye, hiszen a zeneszerző mindig is nagyon érezte, hogy hogyan kell Tim Burton világát megjeleníteni dallamokban.

 

Hans Zimmer – King of Pride Rock

Hans Zimmer munkásságával legelőször az Oroszlánkirályban találkoztam. Már kiskoromban is éreztem azt az energiát, azt a pluszt, amit Zimmer témái hozzáadtak az adott jelenetekhez. Ahogy Simba a végén a trónszirten lépked, és alatta felcsendül a King Of Pride Rock… teljesen mindegy, hogy 6 évesen vagy 26 évesen nézem, máig libabőrös leszek!

 

Barta Máté

Hans Zimmer – The Dark Knight

A közhiedelemmel ellentétben nálam egyáltalán nem arról van szó, hogy Hans Zimmert a kedvenc filmzeneszerzőim közt tartanám számon. Azonban munkássága vitathatatlanul úttörő, gátakat tört át a mozgókép művészete terén.

A Sötét lovag a valaha készült legfeszültebb filmzenével rendelkezik. Dinamikussága nemcsak adalék, de a feszültség, amit hozzáad az élményhez, egészen lebilincselő.

 

Hans Zimmer – Lost But Won

A Rush (Hajsza a győzelemért) pompába bújtatott energiabombával lett megáldva zene terén. Ritkán fordul elő, hogy a világ meghódításához erőt kapjon az ember, miközben könnybe borul a szeme. Zimmernek ezzel sikerült ezt elérnie.

 

Kovácsné

John Williams – The Raiders March

Faék egyszerűségű asszony lévén kedvenc filmzeném nekem gyerekkorom óta az Elveszett frigyláda fosztogatói John Williams-től. Nemcsak azért, mert a mű önmagában is kiválóan illik a kalandfilmes hangulathoz – a mai napig megborzongat, ahányszor csak meghallom a Lelkek kútja részt –, hanem a kapcsolódó rengeteg kedves emlék miatt is. Az egy dolog, hogy a komplett család lehúzott ablakokból üvölti a kocsiból az erre kíváncsi járókelőknek (meg a többieknek) hogy „tararatttááááá tararááá”, ahányszor csak a főtéma felhangzik a rádióban. De minden érintett számára feledhetetlen élmény maradt az is, amikor suttyó kölyökként (már ha egy lány tud ilyet…) belopództam a Béke moziba egy szerény méretű hifi-toronnyal a sporttáskámban, hogy én majd akkor jól felveszem ezt a kiváló zeneművet magamnak. A jegyszedő nénik már a sporttáskát is ferde szemmel nézték, a sötétben magát a Frigyládát is megszégyenítő, lángvörösen az égbe törő stand-by fény meg egyenesen szúrta azt az amúgy is ferde szemüket…. Így is csodás felvétellel lettem gazdagabb, melyen a világ összes létező légúti bántalmának tünetei egyszerre hallhatók. A zene viszonylag kevésbé.

 

Erdei Róbert Bence

Hans Zimmer – No Time for Caution

Az én kedvencem Hans Zimmertől a No Time for Caution, a Csillagok között dokkolós jelenetének aláfestése. Imádom, ahogy Zimmer képes teljesen földöntúli hangulatot generálni egy orgonával és a végletekig fokozni a feszültséget. Az egyik legegyedülállóbb aláfestés, amit hallottam, remekül megragadja a világűr esszenciáját.

 

Dörgő Dániel

Angelo Badalamenti – Twin Peaks

A 83 éves zeneszerző bár megannyi filmhez készített filmzenét, neve David Lynch rendező mellett egybeforrt a Twin Peaks sorozattal. A film sikere nemcsak Lynch nagyszerű látásmódjának volt köszönhető, hanem a benne hallható zene is rengeteget hozzátett a filmtörténelem egyik legnagyszerűbb sorozatához.

 

Rachel Portman – Egy nap, Ház a tónál

Egy romantikus filmdrámához nem elég a jó történet, a kiváló színészi játék. Ahhoz, hogy tökéletes alkotást kapjunk, a szívbe markoló filmzene szinte nélkülözhetetlen. Mindkét film igazi megkoronázása a történet mellett, hogy gyönyörű, fülbemászó dallamokat kapott aláfestésül.

 

Nino Rota – A keresztapa

A 60-70-es évek egyik legnagyobb filmzeneszerzője, Nino Rota több akkori, mára már klasszikussá vált film zenéjét írta, mely közül az örökzöld, azóta több feldolgozást is megélt, A keresztapa filmzenéje lett a leghíresebb. A gyönyörűen komponált dallamok mind hűen visszahozzák a film hangulatát, mely semmivel sem összetéveszthető.

+1

Haddaway – What is love?

Bár nem kimondottan filmzenének íródott, sőt az 1993. május 8.-án debütált diszkósláger magában is nagy kedvence lett a szórakozóhelyeknek. Az igazi, mindent elsöprő sikerét az 1998-as Diszkópatkányokkal érte el, mely napjainkra elválaszthatatlan párossá tette a dalt és a filmet egymástól. Ha valakinek azt mondják What is Love?, egyből a film jut eszébe és ugyanígy fordítva… Na meg persze az utánozhatatlan Butabi koreográfia.

Varga Lóránt

Carington – A festőnő szerelmei, Michael Nyman

 

Ivány Bence

Amióta az eszemet tudom, imádom a zenéket és a filmeket. Mindkettő művészeti ág meghatározta az életemet és teszi ezt a mai napig. Amikor csak tehetem, mindig zenét hallgatok, és mindig igyekszem a hangulatomhoz illőt választani. Ezért nagyon széles a skálája azoknak a műfajoknak, amit szeretek és csak elenyésző azoknak, amiket nem.

The Beatles – I want to hold your hand

Számomra a The Beatles mindig is meghatározó zenekar volt és nagyon sok dalukat szeretem, nagyon kevés van, amelyiket nem. Ezért is volt nehéz választanom közülük, de végül az I want to hold your hand című slágerüket sikerült, ami például a Yesterday mellett, a Jojo Nyusziban is felcsendül, méghozzá német nyelvű verzióban.

 

Ludovico Einaudi – Una Mattina

Ludovico Einaudi: Una Mattina című szerzeménye az Életravalókban tűnt fel és azóta ott van a legkedveltebb filmzenéim és instrumentális zenéim listájának első helyén. Amikor hallgatom, hiába szorul össze a szívem, mindig reménnyel tölt el.

 

Aerosmith – Dream On

Végül pedig itt van az Aerosmith-től a Dream on, ami abszolút megtestesíti az eddig eltelt éveimet, valamint az életfilozófiámat, hogy bármi is történjék sose adom fel az álmaimat, hiszen egy ember akkor veszti el önmagát, ha ezt megteszi. Egyébként ez a remek dal Az utolsó akcióhős című filmben is felcsendül egy igazán egyedi verzióban.

 

Majer Judit

Randy Edelman és Trevor Jones – Last of the Mohicans (Promontory)

Az egyetlen olyan film a listámon, amit még nem láttam (tudom, tudom…), mégis az első tízben van a filmzenéje, az Az utolsó mohikán. Randy Edelman és Trevor Jones mesterművében a kezdeti vonós szóló egyszerre melankolikus és felemelő, elringat és felráz, felemel és megríkat. Telitalálat J

 

Demjén Ferenc – Kell még egy szó

Személyes emlékek is kapcsolódnak ehhez a dalhoz, és talán nem kell senkinek bemutatni. A Honfoglalás klasszikusáról olyan sokszor próbáltak már még több bőrt lehúzni, hogy sokak számára elcsépelt lehet, de ha pompás magyar filmzenéről van szó, ez a darab eredeti formájában még biztos, hogy sokáig a kedvencünk marad.

 

Clint Mansell & Kronos Quartet – Requiem for a Dream

Bombasztikus darab, egyfajta folyamatos menetelés ez a szám, aminél keresve se találnánk jobbat egy ilyen nehéz témájú és tabudöntögető filmhez. A baljós hangulatú hegedűjáték felvezetése után szép lassan bekapcsolódik a nagyzenekar, majd a közös játék olyan katarzissá teljesedik ki, hogy a hideg táncot jár tőle a végtagjaimban.