Habár néhány vetítést már március 24-én is tartottak Amerikában a Watchowski fivérek (azóta már nővérek) instant klasszikussá vált akciófilmjéből, a Mátrix-ból, de a hivatalos premiert mégis 31-re datálhatjuk, hiszen ekkor vált elérhetővé szélesebb körben is. Ennek apropóján pedig összeszedtünk nektek 20 érdekességet, erről a pont 20 éves korszakalkotó moziról.

1. Leonardo DiCaprio, Will Smith, Nicolas Cage és Johnny Depp is esélyes volt Neo szerepére. Közülük Smith többször is elmondta, hogy mennyire megbánta, amikor visszutasította a felkérést. Később egyébként a színész felesége, Jada Pinkett Smith fontos szerepet kapott a folytatásokban.

2. A főbb szereplők nem kevesebb, mint 4 hónapos harcművészeti kiképzést kaptak.

3. A One, magyarul kiválasztott szó, a Neo anagrammája.

4. A Trinity-t alakító Carrie-Ann Moss az egyik jelenet felvétele során kificamította a bokáját, de ezt senkinek sem mondta el csak a teljes forgatás befejeztével, mert attól félt, hogy lecserélik.

5. A görög mitológiában Morpheus az álmok istene. Irónikus, hogy a filmben pont az a szerepe, hogy felnyissa az emberek szemét és az álomvilágból átvezesse őket a való világba.

6. A film 45. percéig Neo-nak nem kevesebb, mint 44 kérdő mondat hagyja el a száját, tehát átlagosan minden percre jut egy kérdés.

7. A készítők csak azért tudták tartani a stúdió által megszavazott 60 milliós büdzsét, mert a filmet teljes egészében Ausztráliában forgatták. Ha Amerikában készült volna akkor csaknem háromszor ennyibe került volna, ami rekordnak számított volna abban az időben.

8. Gary Oldman és Samuel L. Jackson is esélyesek voltak egy időben Morpheus szerepére.

9. Négy kategóriában (legjobb vágás, legjobb hang, legjobb hangvágás, legjobb vizuális effektusok) jelölték Oscar-díjra, melyből később mind a négyet sikerült is elnyernie.

10. A nyitójelenetet nem kevesebb, mint hat hónapon át gyakorolták.




11. Legelőször az a jelenet került rögzítésre, amikor Neo az irodában megkapja Morpheus telefonját.

12. Sandra Bullock is esélyes volt Trinity szerepére, de nem akarta elvállalni. Ezt később megbánta miután Neo szerepére jó barátja Keanu Reeves szerződött.

13. A helikopter, amelyik az egyik jelenetben becsapódik egy épületbe valójában egy méretarányosan megépített másolat volt. Egyedül a propellereit nem voltak megépítve, mert azokat biztosági okokból számítógéppel oldották meg az utómunkálatok során.

14. A vizuális effektusokkal megtámogatott részek nagyjából a film 20%-át teszik ki.

15. Russell Crowe ezzel indokolta azt, hogy miért nem vállalta el Morpheus szerepét: “Nem fogott meg. A 42-ik oldal után letettem a forgatókönyvet. A világ, amiben játszódik egyáltalán nem volt érdekes számomra.”

16. A cikk írásakor az IMDb 250 legjobb filmjét tartalmazó listán az igen előkelő 18. helyet foglalja el.

17. A 136 perces játékidő alatt 39 ember hal meg, azaz körülbelül átlag három és fél percenként egy valaki.

18. A franchise időrendje szerint az első Mátrix film mindössze hat hónappal játszódik a Mátrix: Újratöltve és a Mátrix: Forradalmak című folytatások előtt.

19. A Mátrix magyarországi mozipremierjére egészen 1999. augusztus 5-ig kellett várnunk, vagyis közel fél év csúszással jutott csak el hozzánk a film, ami manapság már szinte elképzelhetetlen egy ilyen költségvetésű alkotás esetében.

20. A Mátrix nem csak a tengerentúlon, de nálunk is hatalmas népszerűségnek örvendett. Ezt bizonyítja az is, hogy nem kevesebben, mint 600 ezren nézték meg a mozikban.