Ahogy tavaly, úgy idén is kíváncsiak voltunk arra, hogy szerintetek melyek voltak az elmúlt mozis év – jelen esetben 2018 – legjobb, valamint legrosszabb alkotásai. Múlt évben összesen még csak 10 kategóriában adhattátok le voksaitokat, ezzel szemben idén már nem kevesebb,  mint 21-ben!

A Filmsomnia – Online Mozimagazin olvasóinak szavazatai alapján a legtöbb díjat “legjobb” kategoriában magas fölénnyel a Bosszúállók: Végtelen háború zsebelte be, szám szerint négyet (ebből egyet holtversenyben a Mission: Impossible – Utóhatással). De díjat kapott a Deadpool 2, a Hang nélkül és az X – A rendszerből törölve is. A “legrosszabb” filmek között pedig, a Szabadság ötven árnyalata lett az abszolút első, két díjjal, de a Slander Man és a Taron Egerton főszereplésével készült Robin Hood sem távozott üres kezzel.

A nyertes filmeket pirossal jelöltük, a címek mellett pedig azt is bevizgálhatjátok, hogy milyen arányban adtatok le szavazatokat az adott kategóriákban.

Legjobb film

Bosszúállók: Végtelen háború (31.1%)
Három óriásplakát Ebbing határában (19.7%)
Bohém rapszódia (14.8%)
Mission: Impossible – Utóhatás (11.5%)
Keresés (8.2%)
Csillag születik (6.6%)
A víz érintése (4.9%)
Az első ember (1.6%)
Csuklyások: BlacKkKlansman (1.6%)
Hang nélkül (0%)

Legjobb akciófilm

Bosszúállók: Végtelen háború (33.3%)
Mission: Impossible – Utóhatás (31.3%)
Deadpool 2. (22.6%)
Aquaman (9.7%)
A védelmező 2. (3.2%)

Legjobb animációs film

A hihetetlen család 2. (48.3%)
Pókember – Irány a Pókverzum (30%)
Kutyák szigete (21.7%)

Legjobb dráma

Három óriásplakát Ebbing határában (35.6%)
Bohém rapszódia (33.9%)
A bűnös (15.3%)
Az első ember (13.6%)
Floridai álom (1.7%)

Legjobb horrorfilm

Hang nélkül (27.9%)
A ház, amit Jack épített (23%)
Örökség (23%)
Halloween (21.3%)
Sóhajok (4.9%)

Legjobb képregényfilm

Bosszúállók: Végtelen háború (70.5%)
Aquaman (16.4%)
Pókember – Irány a Pókverzum (13.1%)

Legjobb reboot, remake, előzményfilm vagy folytatás

Bosszúállók: Végtelen háború (27.4%)
Mission: Impossible – Utóhatás (27.4%)
Deadpool 2. (19.4%)
Csillag születik (14.5%)
ŰrDongó (11.3%)

Legjobb sci-fi/fantasy

Ready Player One (36.1%)
Legendás állatok és megfigyelésük: Grindelwald bűntettei (21.3%)
Jurassic World: Bukott birodalom (16.4%)
Solo: Egy Star Wars-történet (16.4%)
ŰrDongó (9.8%)

Legjobb vígjáték

Deadpool 2. (58.1%)
Éjszakai játék (14.5%)
Szűzőrség (11.3%)
BUÉK (8.1%)
Haverok harca (8.1%)

Legjobb magyar film

X- A rendszerből törölve (28.3%)
BUÉK (26.7%)
Ruben Brandt, a gyűjtő (26.7%)
Remélem legközelebb sikerül meghalnod! 🙂 (15%)
Egy nap (3.3%)


Legrosszabb film

A szabadság ötven árnyalata (41%)
Slender Man – Az ismeretlen rém (26.2%)
Gotti (6.6%)
Predator – A ragadozó (6.6%)
Szellemek háza (6.6%)
Robin Hood (4.9%)
Gyémánthajsza (3.3%)
Milliárdos fiúk klubja (3.3%)
Bosszúvágy (1.6%)
Peppermint: A bosszú angyal (0%)

Legrosszabb akciófilm

Robin Hood (32.8%)
Predator – A ragadozó (29.5%)
Bosszúvágy (18%)
Peppermint: A bosszú angyal (16.4%)
22 mérföld (3.3%)

Legrosszabb animációs film

Jönnek a kacsák (45.8%)
Az elrabolt hercegnő (32.2%)
Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció (22%)

Legrosszabb dráma

Kicsinyítés (47.5%)
Gotti (26.2%)
Milliárdos fiúk klubja (13.1%)
Nevem: Thomas (8.2%)
7 vérfagyasztó nap (4.9%)

Legrosszabb horrorfilm

Slender Man – Az ismeretlen rém (61%)
Felelsz vagy mersz? (18.6%)
Ahol a gonosz lakik (8.5%)
Szellemek háza (6.8%)
Amikor lehunyod a szemed (5.1%)

Legrosszabb képregényfilm

Fekete Párduc (36.2%)
Venom (34.5%)
A Hangya és a Darázs (29.3%)

Legrosszabb reboot, remake, előzményfilm vagy folytatás

A szabadság ötven árnyalata (42.6%)
Predator – A ragadozó (21.3%)
Valami Amerika 3.  (19.7%)
Bosszúvágy (8.2%)
Robin Hood (8.2%)

Legrosszabb sci-fi/fantasy

Az útvesztő: Halálkúra (27.7%)
Tűzgyűrű: Lázadás (25.7%)
A diótörő és a négy birodalom (20%)
Meg – Az őscápa (18.3%)
Libabőr 2. – Hullajó Halloween (8.3%)

Legrosszabb vígjáték

A partiállat (32.1%)
Valami Amerika 3. (30.1%)
Legénybúcsú Bt. (16.4%)
Átejtve (13.1%)
A kém, aki dobott engem (8.2%)

Legroszabb magyar film

Valami Amerika 3. (39%)
Lajkó – Cigány az űrben (22%)
A hentes, a kurva és a félszemű (15.3%)
Az Úr hangja (11.9%)
Vándorszínészek (11.9%)

2019 Legjobban várt filmje

Bosszúállók: Végjáték (48.4%)
Volt egyszer egy Hollywood (17.7%)
AZ: Második fejezet (9.7%)
Joker (9.7%)
Az oroszlánkirály (6.5%)
Godzilla II. – A szörnyek királya (4.8%)
Marvel Kapitány (1.6%)
Toy Story 4. (1.6%)
Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül (0%)
Shazam! (0%)