A víz érintése (The Shape of Water – 2017) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2018-02-21
 

A mexikói származású Guillermo del Toro az egyik kedvenc rendezőm, de ez nem jelenti azt, hogy minden alkotását jónak is találom. Mert, valljuk be senkihez sem fogható látásmódja ellenére, olyan remekművei mellett, mint a Faun labirintusa, vagy az Ördöggerinc, készített nem egy, legfeljebb közepesnek mondható filmet (Penge 2., Mimic, Bíborhegy) is, amit csak az összetéveszthetetlen stílusa mentett meg a teljes feledéstől. Egy filmnek pedig úgy is működőképesnek és szórakoztatónak kell lennie, ha lecsupaszítjuk. A Faun labirintusa pont emiatt remek film, mert, a sztori egy kevésbé vizuális rendező vezénylete alatt is működőképes lett volna, de az is elvitathatatlan, hogy del Toro kezei között formálódott igazi klasszikussá. És ugyanez a helyzet most a Víz érintésével is…

A történet főhőse, egy Elisa (Sally Hawkins) nevű takarítónő, aki egy gyerekkorában bekövetkezett baleset miatt némán kénytelen leélni az életét. A nő mindennapjai igen egyhangúan telnek: felkel, reggelit készít, meglátogatja a szomszédjában élő művész barátját (Richard Jenkins), majd munkába megy és ez ismétlődik napról napra. Mígnem az egyik nap egy rejtélyes fém henger érkezik a szigorúan őrzött kormányzati épületbe, ahol Elisa dolgozik. A nő kíváncsi természetének köszönhetően hamar felfedezi, hogy a konténer egy félig hal, félig ember lényt tartalmaz. A cég biztonsági szakember, Richard Strickland (Michael Shannon) óva inti Elisát a lénytől, de a nő nem hallgat rá és titokban egyre többször látogatja meg a teremtményt. Kezdetben csak ételt visz neki, később kommunikálni tanítja, idővel pedig bele is szeret. Ekkor érzi elérkezettnek az időt arra, hogy megszöktesse nem mindennapi szerelmét a kutatóintézetből, ahol folyamatos kínzásoknak van kitéve.

Ahogy már a bevezetőben is írtam, nagyon kedvelem del Toro munkásságát, minden hibája ellenére. Legjobb filmjének pedig még mindig a Faun labirintusát tartom, amit a Víz érintése követ szorosan és habár szerintem nem ez a rendező legjobb munkája, de, hogy a legértebb az biztos. A mexikói direktor egy ízig-vérig felnőtt mesével tett gazdagabbá minket, ahol minden összetevő patikamérleggel került kiszámításra. Del Toro tökéletesen adagolja a fantasy elemeket, a brutalitást, a társadalomkritikát, a humort és a romantikát is. Utóbbi miatt kifejezetten nagy dicséret illeti a rendezőt, ugyanis a Víz érintése úgy tud érzelmes és romantikus lenni, hogy egy percre sem érződik mesterkéltnek vagy túl csöpögősnek, amilyen a szerelmes filmek nagy része lenni szokott. Nincs nyálas zenére egymás karjaiba borulás, és nincs autókázás a naplementében sem, mégis érződik, hogy ez a két “teremtmény” mindent megtenne egymásért és ez hatalmas bravúr. Ahogy a történetbe bújtatott társadalomkritikát is dicséret illeti. Szó esik a feketék diszkriminációjáról és a melegek akkori megítéléséről is, igaz ezek néha kissé szájbarágósnak hathatnak.

A castingért felelős Robin D. Cook munkáját is elismerő szavak illetik, nem véletlen, hogy a film három szereplőjét (Sally Hawkins, Octavia Spence, Richard Jenkins) is jelöltek idén Oscar-díjra. Sally Hawkins szavak nélkül is végtelenül kifejező, minden mozdulatából süt, hogy remek színésznő, a lényt alakító Doug Jones rutinos a különböző rémlények eljátszásában, de karrierje során talán most volt a legjobb. Richard Jenkins, a saját neméhez vonzódó művész és Octavia Spencer az élet igazságait szajkózó barátnő szerepében üde színfoltjai voltak a filmnek és könnyedebbé tették a néhol túl borongós hangulatot. Előbbi esetében egyébként inkább érzem indokoltnak az Oscar jelölést, míg utóbbi – szó se róla – jól hozta a szerepét, de jelölést részemről nem érdemelt volna. A legjobbnak azonban a film negatív karakterét életre keltő Michael Shannon-t mondanám, aki szokásához híven hibátlan alakítást prezentált. Karaktere egy igazi ütni való szemétláda.

Negatívumként talán azt tudnám felróni, hogy nekem effektíve sok idő kellet mire elkapott a film hangulata, de miután elkapott, onnantól a vászon elé szegezett és faltam minden percét. Valamint azt is sérelmeztem kissé, hogy néhány mellékszereplő túl nagy szerepet kapott, szinte feleslegesen. Például Richard Jenkins karakteréről szinte minden fontos dolgot megtudtunk a film első harmadában, mégis kapott egy olyan mellékszálat, ami nem futott ki igazából sehova és nem volt hatással a cselekmény végkifejletére sem. De ezeket az apró hibákat leszámítva a Víz érintése közel tökéletes filmélményt nyújt.

Nektek mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés29 Votes47

80
Értékelés
A víz érintése
Összességében
Guillermo del Toro egy közel tökéletes mesét készített felnőttek számára, ami nézőitől megkövetel egy bizonyos mértékű értelmi és érzelmi érettséget, valamint nyitottságot. Aki úgy érzi, hogy megfelel eme kritériumoknak, annak garantálom, hogy a Víz érintése maradandó élményt fog nyújtani.
Pozitívumok
Alexandre Desplat csodálatos filmzenéje
Hibátlan színészi alakítások
(Talán) Oscar-díjat érdemlő rendezés
Negatívumok
Néha talán túl szájbarágós a tanulság
Néhány mellékszál feleslegesnek érződik