462 megtekintés

Tűzgyűrű: Lázadás (Pacific Rim: Uprising – 2018) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2018-04-04
 

A japán filmipar egyik jellegzetes alműfajába tartoznak a kaiju filmek, amelyekben óriásira nőtt szörnyetegek ostromolnak nagyvárosokat, míg az emberiség – vagy épp más monstrumok – szembeszáll velük. Ez a specifikus felállás egy nagyon sajátos stílussal operál, ami nem csak a szigetországban, hanem világszerte népszerűvé tette karaktereit és motívumait. Guillermo del Toro, a felkelő nap országából eredő popkultúra nagy szerelmese ezt a hangulatot emelte át az eredeti Tűzgyűrű létrehozásakor, jellegzetes amerikai elemekkel dúsítva. Az eredmény így egy könnyed, de felettébb szórakoztató mozi lett, szerethető karakterekkel és látványos összecsapásokkal. Ez azonban folytatásáról, a Tűzgyűrű: Lázadásról már sajnos nem mondható el.

A túl hosszúra nyúlt felvezetőből kiderül, hogy 10 évvel az eredeti film eseményei után járunk: a kaijūk nincsenek többé, az emberiség próbál újjáépülni, de a szörnyek támadásának utóhatásait még érezni. Csontvázak borulnak az elhagyatott épületekre, amelyeket a dühöngő ifjúság – köztük Jake, Stacker Pentecost fia – végtelen bulizásra használ. A srácot John Boyega alakítja, aki Idris Elba szigorú, határozott karakterének az első részből gyakorlatilag teljes ellentéte: ezt azért emelem ki, mert ő az egyetlen, aki színészként jót alakít, illetve hozzá kapcsolódik az egyetlen valami, ami karakterívre hasonlít. A fegyelmezett Nate, aki hősünk egykori társa volt, mielőtt utóbbi lelépett volna a csapatból, valamint a fiatal és lázongó Amara, aki hobbiból robotokat épít, kémiája Jake-kel javít a helyzeten, de az említett két figurát alakító színész a minimumnál sokkal többet nem ad bele.

A gond pedig az, hogy ugyan felbukkannak a régi, jópofa karakterek közül páran, a fókusz az „új generáción” van, akik kidolgozatlanok, karaktereik unalmasak, a párbeszédek pedig mintha a 90-es és 2010-es évek bizarr egyvelege lenne. A dialógusok tartalmi része nyelvtől függetlenül béna, de a magyar szinkron olyan mértékben lejáratja szerencsétlen szereplőket, hogy már a néző érezheti magát kínosan. Míg az eredeti filmben szórakoztató volt nézni a bunyók közötti töltelék jeleneteket és a karakterek szentimentális, de mégis kellemes történetét, addig itt egyszerűen nem tudtam mit kezdeni unalmammal, és vártam, hogy végre jöjjön már az agyatlan szörny-robot párbaj – amiben viszont jeleskedik a Tűzgyűrű: Lázadás.

Az első rész sötét, esős, rejtélyesebb jeleneteivel szemben itt jól megvilágított, átlátható és pörgősebb akciókat nézhetünk. Ahogy általában szokás egy ilyen típusú folytatásnál, minden nagyobb és hangosabb: masszívabb monstrumok, eszementebb történet, külső és belső veszélyek egyaránt, és hatalmas pusztulás. Sőt, most már nem csak a szörnyek, hanem a gépek is egymásnak feszülnek, és közöttük is változatosabb a felhozatal. Így ugyan már elmúlt az acéltitánok-kontra-szörnyetegek kezdeti varázsa, de kárpótol érte pár igazán látványos és szórakoztatóan összerakott jelenet, ahol a rendező remekül érezteti az arányokat is. Legalább itt elérte célját, ugyanis a többi szekcióban határozott visszalépést érezni, amitől bugyutává, és ami még rosszabb, feleslegessé válik a film.

Bizarr, megkezdett karakter szálak indulnak el, de maradnak befejezetlenül, míg a szereplőkkel nem tudunk igazán törődni, ugyanis vagy meg sem ismerjük őket, vagy amit látunk, az nem a legpozitívabb oldaluk. A már említett Amara egy érdekes szereplővé nőhette volna ki magát, de inkább Mako újrahasznosított változatának hat, ahogy Nate pedig Pentecosténak: mintha ugyanazt a sémát húzták volna rájuk, csak más viszonylatban. A sztori ugyan próbál bevinni egy csavart, ami adhatott volna pár remek fordulatnak helyet, de az egész alkotás mintha egy levedlett bőrt öltött volna magára: főként fárasztó, de szerencsére nincs két óra.

Így tehát a Tűzgyűrű: Lázadás egy gyenge és gyakran egyszerűen ciki és béna folytatás, amely próbál építeni a franchise-ra, de nem sikerül neki. Az akciók látványosak, szórakoztatóak, rombolással, repülő végtagokkal és extrém elképzelésekkel vannak megpakolva, és ez az egyetlen, amitől nézhetővé válik a minden egyéb elemében alulmaradó film. Ha lesz újabb folytatás – és ha kaszál a film, miért ne lenne – remélhetőleg csak egy picit jobban odafigyelnek arra, hogy a párbeszédek és egyéb jelenetek közben ne akarjak kirohanni a teremből: nem kérek sokat.


45
Értékelés
Tűzgyűrű: Lázadás
Összességében
Egy séma alapján készült folytatás, amely kipipálta a kötelezőket, de közben elvesztette azt a varázst, ami az elődöt szórakoztatóvá tette. Az akciók látványosak és szórakoztatóak, de elviselhetetlen párbeszédek, és általánosságban unalmas cselekmény társulnak hozzá, amitől csak a vérbeli rajongóknak lesz élvezhető élmény, mindenki másnak felejthető, vagy már konkrétan fárasztó.
Pozitívumok
Jól megvilágított nappali összecsapások
Ötletes lények és robotok
Jópofa elképzelések…
Negatívumok
…amelyek kiaknázatlanok maradnak
Felesleges történet
Borzalmasan kínos párbeszédek