Téli fivérek (Vinterbrodre – 2017) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2018-04-16
 

A Téli fivérek az izlandi származású Hlynur Palmason író-rendező és vizuális művész alkotása, amit 2017-ben a 70. Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált. A dán film nyitó képsoraitól kezdve közvetít egyfajta nyers és hideg hangulatot. Emiatt már az elején éreztem, hogy erős 94 perc vár rám. A megérzésem ezúttal sem csapott be.

Egy kelet-dániai mészkőbányában dolgozó közösség, nem, de egyszerre mégis hétköznapi élete követhető nyomon. A karakterek által a munka és a magánszférák viszonylagos részletességgel kerülnek bemutatásra. Ezeken túl a lelki, pszichés állapotok szintén megcsillannak, gyakran igazán mély, sötét bugyrokba kalauzolva a nézőt. Ezek és az éles képi kontrasztok adhatják a film pikantériáját. A közösségből egy testvérpár kerül kiemelésre. Emil és Johan élete a rideg, mészkőporos ipari környezetben vagy egy telep nem éppen meghitt otthonában, s annak egy közeli, hideg, hófödte erdejében zajlik. Emil furcsa, különc figura, néha keresi a bajt, így óhatatlanul kellemetlen szituációkba bonyolódik, időnként hagyja magát sodródni álmai mentén és egyúttal nagy figyelmet fordít a bányász lét mellett a saját, fegyveres autodidakta képzésére.

Úgy tűnik, hogy mélyen legbelül egy harcos lakozik benne, ám a külvilág felé inkább mást közvetít. Mindeközben alkoholos, lopott vegyszereket sem mellőző bódító italokat készít saját fogyasztásra, illetve kollégáinak. Az egyik drámai fordulat ehhez köthető, mikor az egyik munkás gyanítottan a pancsolt italtól kórházba kerül. Ez a főszereplőre nézve számonkérést, retorziót és bizalmatlanságot von maga után. A film kezdetétől fogva tetőz egyfajta elfojtott szerelmi szál (amúgy a film mellőzi a romantikus vonalat), mely szintén egy konfliktusba torkollik. A vásznon a kitörő düh és csendességbe foglalt tehetetlenség, sötétség és világosság, álom és valóság váltakozik egyensúlyban.

A dán Elliott Crosset Hove (Emil) színészi játéka, mind a szélsőséges mozzanatokat, mind a közönyös viselkedést könnyedén jeleníti meg és ezáltal utaztatja a közönséget. A testvért alakító, jóképű Simon Sears (Johan) is lazán simul a környezetbe. Nagy érdeklődéssel figyeltem Lars Mikkelsent, aki hitelesen és egy percig sem túljátszva hozza a főnök szerepét. Meg kell hogy említsem Toke Brorson Odin-t, a film zeneszerzőjét, mert egészen különleges hangokkal, itt-ott monoton elektronikával gyönyörűen jeleníti meg a gyárban zajló gépies, kőfejtéssel járó néha szinte zavaró, emberi fülnek sem kellemes elemeket, de a természetes hangokat egyaránt. A számomra lenyűgöző operatőri munka a harmincas éveiben járó Maria von Hausswolff nevét fémjelzi.

80
Értékelés
Téli fivérek
Összességében
A szélsőséges minőségekben gazdag, igazán skandináv hangulatú, nonkonformista alkotás szépen halad úgy, hogy közben egyensúly érzetet kelt. Egyedi élmény. Azt hiszem újra nézem.
Pozitívumok
Kimagasló színészi alakítások
Hibátlan operatőri munka
Zene és a hangok
Negatívumok
Van benne néhány elnyújtott jelenet
Hirtelen képi váltások