Ezekre az alkotásokra lesz érdemes odafigyelni a 11. Koreai Filmfesztiválon

Írta: Majer JuditKözzétéve: 2018-11-05
A rendkívül igényes eseménysorozatot évről évre nagyobb érdeklődés övezi, nézőszáma exponenciálisan növekszik, mára pedig Közép-Európa legnagyobb koreai filmfesztiváljává nőtte ki magát. Idén novemberben – immár 11. alkalommal – rendezik meg hazánkban a távol-keleti ország legjobbjaiból szemezgető Koreai Filmfesztivált. A tematikus filmhét során számos új és korábbi alkotással találkozhat az, aki november 5-11. között jegyet vált […]

Ilyen hosszú lesz a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című film

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-07-13
Majdnem napra pontosan, 10 évvel ezelőtt, 2008. július 17-én került bemutatásra az ABBA zenekar slágereivel tarkított musical adaptáció, a Mamma Mia! A film elképesztően sikeres lett miután 52 millió dolláros költségvetés mellett világszinten, kicsivel több, mint 600 millió dollárt fialt. A Mamma Mia! idehaza is kiugróan szép eredményeket tudhatott magáénak. 774 ezres látogatottságával a rendszerváltást […]

Star Wars: Az utolsó Jedik mozis menük a Sugár Moziban!

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2017-12-13
Ma estétől néhány moziban, premier előtt már vetítik a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmet. Ezzel egy időben pedig a Sugár Moziban a filmhez készült tematikus menük is kaphatóak lesznek. A poharas menü 2,5 liter sós popcornt, 0,5 liter üdítőt valamint egy figurás poharat foglal majd magába, míg a fémvödrös menü 3,8 liter sós […]

Július 27. és augusztus 2. között újra Sugár Mozi moziünnep!

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2017-07-25
A Sugár Mozi július 27. és augusztus 2. között, jó szokásához híven ismételten Moziünnepet szervez, melynek keretein belül a közelmúlt terméséből szemezgetve tűz műsorra filmeket, mindössze 690 Ft-os áron. A listán szereplő filmek egy részéről mi is irtunk kritikát, ami segíthet eldönteni melyiket nézzétek meg a moziünnep alatt. Az akcióban az alábbi filmek vesznek részt: […]