Slender Man: Az ismeretlen rém (Slender Man – 2018) [Kritika]

Írta: Kiss Laura OlgaKözzétéve: 2018-08-23
A számomra eddig ismeretlen munkásságú Sylvain White által rendezett Slender Man – Az ismeretlen rém című horrorfilm az Egyesült Államokban 2018 augusztus 10.-én, nálunk pedig augusztus 23.-án került bemutatásra. Nem összekeverendő a 2016-os Slender Man – Az internet réme életre kel című dokumentumfilmmel, ami tulajdonképpen ugyanazt a történetet dolgozza fel, mint a film: az interneten […]

Új, paráztató előzetessel támad a Slender Man

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-07-26
Már jó pár hónapja annak, hogy megkaptuk a Slander Man című film első előzetesét. Már az sem volt kutya, de a ma érkezett második trailer még azon is túltesz paráztatás tekintetében. Emellet a történetről is sokkal többet tudhattunk meg általa és a címszereplő rémet is jobban szemügyre vehettük. Az amerikai közönség már augusztus 10-től jegyet […]

Ezt az öt (+egy) filmet ajánljuk idén augusztusban!

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-07-25
Barátom, Róbert Gida A Disney új, élőszereplős filmjében, a Micimackó történetekből ismert játékos kisfiú, Róbert Gida már felnőtt. Felnőttként pedig mint oly sokunk nem igazán találja helyét a világban, ezt pedig tovább nehezíti az is, hogy nem csak a munkahelyén, de otthon családfőként is helyt kell állnia. Régi kedves és szeretni való barátai – Micimackó, […]

Féltucat Sony film premier dátuma került bejelentésre

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-07-19
A stúdió nem csak új premier dátumokat jelentett be, de már kőbe vésettnek hitt bemutatókon is változtatott az utolsó pillanatokban. Cikkünkben ezért összegyűjtöttük nektek, hogy mely alkotásokkal mikor találkozhattok majd pontosan. Zombieland 2. – 2019. október 11. A rajongók végre fellélegezhetnek, ugyanis most már 100%-ra vehető, hogy elkészül a 2009-es kult horror folytatása, melyben az […]

A Slender Man eredeti alkotóját senki sem ismeri…

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-07-13
Slender Man-t sokan ismerik. Aki még nem múlt el huszonöt, az biztosan találkozott a nevével a neten, és nagyon sokan szenvedélyesen követik és keresik. Az alig tízéves múltra visszatekintő, a neten élő rém sokak számára valóságos – néha sajnos túlságosan is –, és most még valóságosabb lesz: elkészült a horrorfilm, amelynek ő a gonosz hőse. […]