Star Wars: Az utolsó Jedik – új előzetes és poszter érkezett!

by on 2017-10-10
 

Ma hajnalban végre megérkezett a Star Wars: Az utolsó Jedik várva várt második előzetese is, ami már mélyebb betekintést enged a történetbe, mint azt az első tette pár hónappal ezelőtt. A rendező Rian Johnson Twitterén éppen ezért figyelmeztette is a rajongókat, hogy aki minél több dologra szeretne rácsodálkozni a moziban, az meg se nézze az új előzetest, még annak ellenére se, hogy szerinte remekre sikerült. És valóban remek lett! Ezel együtt azonban igaza is lett valahol, mert most jóval többet láthattunk a film főbb eseményiből, mint legutóbb, de közel sem spoilereztek el semmit. Úgyhogy kattintsatok és nézzétek meg az előzetest és ha tetszett és szeretnétek ott lenni a premier előtti vagy premier vetítések egyikén akkor reggel 10 előtt egy picivel üljetek a gép elé, ugyanis országosan akkor kezdődik meg a jegyelővétel és a két évvel ezelőttiekből kiindulva hamar el is fognak fogyni.