Sötét elmék (The Darkest Minds – 2018) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2018-08-07
 

„Légy ravasz és furfangos, és akkor a néped sosem pusztul el.”

A film Alexandra Bracken azonos című sikerkönyvének filmváltozata a Stranger Things és az Érkezés producereitől, melynek megtekintés után már most biztosra tudom, hogy el fogom olvasni az alapjául szolgáló sikerkönyvet is. A Sötét elmék leírása alapján kalandfilm, sci-fi és thriller is egyben, ezen kategóriákkal a megnézése után teljes mértékben egyetértek, de én még megspékelném a dráma, tinifilm és romantikus jelzőkkel is. Kijelenthetjük tehát, hogy nagyon összetett és sokrétű alkotásról van szó. A történet egy roppant ütős képpel, főhősünk, Ruby iskolatársának, Grace-nek a váratlan és megrázó halálával indul, ez az első és rövid jelenet annyira jól sikerült, hogy már ennek sikerült meghoznia a lelkesedésemet, amit csak tovább fokozott az a kijelentés, miszerint a lány osztályából már alig maradtak gyerekek. A film története a következő: a gyermekeket egy titokzatos, idegsorvadásos, betegség támadja meg, többségük meghal, ergo: fogy a népesség, és emiatt természetesen joggal lenne szomorú a miniszterelnökség. Itt azonban más okozza a Tisztelt Úr bánatát, ugyanis azok, akik túlélték a járványt átalakulnak egyszerű tízévesekből természetfeletti képességekkel rendelkező „furcsa lényekké”.

A filmben én egyértelműen látom a hatalommal, a világgal és a társadalommal szembeni kritikát, hiszen lehetnénk mi nagyon optimisták, de az a helyzet, hogy manapság, ha más vagy, a hatalomnak és elég sok mindenkinek másnak az útjában állsz. És mi a teendő ilyenkor egy rettegő vezető számára? Egy olyan vezető számára, akinek a fia is elkapta a kórt és a kór túlélésével együtt járó paranormális képességet? Bezárni az összes kis különc szerzetet egy táborba „meggyógyítás és kezelés” címszóval. De valójában nem erről van szó természetesen. Főhősünk, Ruby, képességét nem tudja még irányítani, és nem elég, hogy elviszik szüleitől a táborba, de édesanyja és édesapja emlékeiből saját magát véletlenül teljesen kitörli. A mozi elején azon gondolkodtam, hogy vajon a készítők látták-e a Kiéhezettek című alkotást. Ugyanis viszonylag sok hasonlóságot fedeztem fel a két film között. Ott is idegrendszeri kór támadta meg a gyerekeket, amelyet sok esetben nem tudtak irányítani, ott is egy afroamerikai kislány játszotta a főszerepet, valamint ott is a gonosz és gyáva felnőttek ellen küzdöttek és végül, de nem utolsó sorban, pontot téve e hosszú mondatra: abban a filmben is megjelent egy jó szándékú, soha fel nem adó, nemes lelkű nő, aki az élete árán is védelmezni szándékozta az összes édesen paranormális kis gyermeket. Nem szeretnék reklámot csinálni a Kiéhezettek című filmnek (noha nekem az is tetszett), ahogyan lehurrogni sem szeretném az esetleges ihletmerítés miatt a Sötét elmék íróját és stábját, pusztán annyit közölnék ezzel, hogy: Láttam/láttunk már hasonlót és nincs új a nap alatt, de ettől függetlenül lehet jó az alkotás.

No, de haladjunk tovább! Kiderül, hogy Ruby a legerősebb és a legveszélyesebb a fiatalok közül, akit a már említett nemes lelkű orvosnő (az Ifjúsági Liga irányítója) a film elején megment, a lány pedig nem is lenne igazi sérült, reményvesztett kiskamasz, ha nem hagyná ott a fenébe hálatlanul és villámgyorsan a nőt. Itt majdnem bedőltem az alkotóknak: kis híján tényleg elhittem, hogy ennyi volt, és ezzel véget ért a doktornő szerepe. Megtévesztésből ötös alá. És most akkor néhány szót a főbb szereplőkről: Ruby (Amandla Stenberg), akit még sokat fogunk emlegetni, birtokolja azt a képességet, amit a legtöbb manapság sikeres ember: alkalmazza a gondolatátvitelt, és a manipulációt céljai elérésének és társai megmentésének érdekében. Liam (Harris Dickinson), embereket és tárgyakat tud mozgatni, emellett pedig nagyon jóképű és hajlamos a szerelembe esni egy pillanat alatt. Charles (Skylan Brooks) egy igazi őrült lángelme, a számok, a matek, a bizalmatlanság és a precizitás a mindene. Igaz, ami igaz, kedveli a tavaknál ücsörgést is, de azt olyan nagymamás tevékenységnek gondolja és ezért titkolja. Zu (Miya Cech), az ázsiai kislány, aki eléggé antiszociális és a történet végére sem tudjuk meg például, hogy miért nem beszél (emiatt morcos vagyok egyébként), de ezzel együtt roppant segítőkész, és képes irányítani az elektromosságot is.




Amire viszont, – én kis naiv – nem számítottam, az a romantikus szál beemelése volt, pedig gondolhattam volna… Liam és Ruby természetesen szerelembe esnek, de Ruby fél, hogyha megérinti a pasit, minden emléke – akárcsak a szüleié – a homályba veszik. Nem tagadom, aranyosan megcsinálták a szerelmi jeleneteket, de én inkább több harcot néztem volna helyettük a miniszterelnökkel, a kormány embereivel vagy akárkivel, mert az előzetesek alapján ez volt beharangozva. Harc és lázadás a felnőttekkel szemben, ami végül ugyan megvalósult, de 60-40 arányban a szerelmi részek voltak túlsúlyban. Valamint kicsit kalóriaszegénynek éreztem a Harry Potter-es utalásokat is. Imádom a Harry Potter-t, a Harry Potter örök , de ne kapaszkodjunk belé még mindig. Szomorú lennék, ha az ifjúsági irodalom és mozialkotások a Harry Potterrel véget értek volna.

A csapat tehát elindul a kalandos és mesebeli úton, melynek végállomása (szerintük) az a hely, ahol a többi hasonló kisemberkét egy titokzatos, Szökött Srác névre hallgató alak elrejtette és számukra a boldogság feltételeit megteremtette. A film elején a fiatalokat bizonyos csoportokba sorolták: A zöldek az okosak, a narancsok és pirosak pedig a veszélyesek. Az alkotás legfőbb mondanivalója ezzel az, hogy habár mások vagyunk, de ha nem akarjuk átélni idő előtt a mulandóságot, akkor összefoghatunk, és győzelmet arathatunk. A közösségi szellem ábrázolása és a szép filmes képek jegyében elkészült plázában bandázás, önfeledt játék, a közös meghitt kajálás és az erdőben együtt sétálás mind-mind elnyerték a tetszésemet. Az alkotók véleményem szerint adtak a részletekre, csak harcoltak volna egy picit többet a szereplők! Lassan, de biztosan a finisbe jutva, előjöttek a társadalmi kérdések és tanulságok is. A propaganda kifigurázása pedig szerintem zseniálisra sikerült.

Továbbá a Sötét elmék rávilágít arra is, hogy a kamasz szerelem őszinte és csodálatos, és itt nem a részeg tinik románcára gondolok. Megtudhatjuk, hogy hadsereget felépíteni lehet és érdemes is, de ha önös, aljas, pszichopata célok vezérelnek, akkor mégsem éri meg. Érezzük, hogy végül a jó győz, de végig baljós előérzet lengi körbe az alkotást: nem lehet teljes a beteljesedés és a boldogság. Megismerjük a tiszta szerelem mellett az önző, birtokló vágyat is. A miniszter fia ugyanis nem Ruby-ba szerelmes, sokkal inkább a lány képességébe és abba, akivé átformálni akarja őt. Szeretném, ha lenne bátorságunk forradalmat csinálni, és nagyon szeretném azt is, hogy meglássuk végre a „tinifilm” értelmét. Végül, de nem utolsó sorban következzen a legfontosabb: legnagyobb örömömre a klasszikus happy end elmaradt, az alkotás megvillantja azt, amit az elejétől kezdve vártam tőle: a szerelemről néha le kell mondanunk, mert a harcunk, az eszménk, amiben hiszünk, olykor sokkal fontosabb. Már csak azért is, mert nem csak magunkért vívjuk a csatákat, hanem nagyon sok furcsa szerzetért is.

A történet vége igazán felemelőre sikerült, a lány felemeli narancssárgára festett kezét, és készen áll arra, hogy segítsen társain. Tudatos módon a fantáziánkra és a reményeinkre bízva az igazi befejezést és lehetőséget hagyva egy esetleges folytatásnak. Talán arra is rájöhetünk, hogy nincs jó vagy rossz, de akad ésszerű és bölcs döntés. Tökéletes világ sem létezik, és nem is alakulhat ki, de megalakíthatjuk a legkevésbé hibás valóságot. A manipulációra – Ruby képességére – nagy hangsúlyt fektetett a film, ugyanis ez a politikában, a médiában és mindennapokban is létező jelenség. Az alkotás azonban pozitív színben tünteti fel a valóságban szinte mindig negatív manipulációt. Kívánom a film nézőinek azt a bátorságot, amit a főszereplő személyiségén keresztül megtapasztalhatunk, kívánom, hogy legyünk büszke narancssárgák vagy kékek, de egy percig se kelljen emiatt magunkat rabságban éreznünk. Ezt kívánom most. A szabadságot, és egy kevésbé gonosz, de sokkal cukibb és furcsább világot.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés20 Votes65

75
Értékelés
Sötét elmék
Összességében
És, hogy pontosan mit akar átadni nekünk ez a történet? Azt, hogy, ha bele is döglesz, csak akkor dögölj bele, ha az áhított célt elérted. Ha használtad az erődet. Csak jóra és rosszra soha. Ha kiálltál azért, ami különleges benned. Ha nem dőlsz be a hatalomnak, a reklámoknak és a propagandának. Ha nem hagyod, hogy irányítsanak. Legyél te is - életkortól függetlenül - lázadó kamasz!
Pozitívumok
Komoly és aktuális mondanivalóval bír
Remekül keveri a különböző műfajokat
Képes meglepetéseket okozni
Negatívumok
Lehetett volna több harc és kevesebb szerelmi jelenet
A történet nem épp a legeredetibb