Sodródás (Adrift – 2018) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2018-07-05
 

A kritika SPOILERT tartalmaz a cselekményre nézve!

“Piros az ég alja: aligha szél nem lesz…
…Másnap, amint az ég alja jövendölte, csakugyan
szél támadt, mégpedig nem gyönge…

Így szólnak Petőfi híres sorai a János Vitézből, figyelmeztetvén a bátor hajóst, ha naplementekor az ég vörösbe öltözik, másnapra nagy vihar várható. Baltasar Kormákur legújabb filmjében, a Sodódásban a Raymond hurrikán is piros színekkel jelezte közeledtét, ami végül a két szerelmes fiatal Tami Oldham (Shailene Woodley – A beavatott sorozat, Utódok) és Richard Sharp (Sam Claflin – Mielőtt megismertelek, Éhezők viadala) katasztrófáját idézte elő, mindezt igaz történet alapján.

Az Everest-et is jegyző rendező ezúttal egy romantikus kaland filmre invitálja nézőit. Kormákur már bizonyította, hogy van érzéke az igaz történeteken alapuló, majd drámai véget érő alkotásokhoz, és a hajótöröttekről szóló elbeszélések (Dermesztő mélység) sem állnak messze az egyébként profi vitorlás képességekkel megáldott izlandi direktortól. Igaz történetet nehéz forgatni, mert amellett, hogy hűnek kell maradnia az eredeti eseményekhez, mégis bele kell vinnie, valamit, amitől egyedi élménnyé, erőteljessé válik a vásznon. Bár van benne váratlan fordulat, gyönyörű hasonlat és bámulatos képkockák, mégis az az érzésem volt végig, hogy erőtlenül dolgoz fel, egy hatalmas horderejű emberi drámát.

A valóságban máshogy volt.

Tami Oldham Aschraft a boldogságot otthonától távol kereső, vagány és talpraesett világjáró lány találkozik a haditengerészettől meglógott macsó vitorlás fiúval Richard Sharp-al és hamar megtalálják egymásban azt, amit régóta kerestek. A szerelmesek egy barátjuk jachtjával indulnak el a Tahitiről San Diego-ba tartó 4000 mérföldes útra, amikor belefutnak a 80-as évek egyik legnagyobb viharába a Csendes-óceánon. 225 km/h-ás erősségű szél és 12 m magas hullámok poklában Richard-ot elsodorja a víz, Tami-nak pedig egyedül kell elvezetnie a sérült hajót. 41 napon keresztül mogyoróvajon és konzerveken élve, hatalmas megpróbáltatás árán végül aztán sikerült eljutnia Hawaii-ra. Elmondása szerint, többször a végelkeseredés és kimerülés szélén volt, szerelme elvesztése és szegényes étrendje miatt, ám egy hang (szerinte a belső hangja) folyamatosan erőt adott neki és unszolta, hogy tovább!

Mayaluga – „Az ki áthajózik a horizonton

A film annak ellenére, hogy egy diadalívet állít a halálon túl is tartó szerelemnek nem lett átütő erejű. A forgatókönyv (60 százalékban eseménytelen) sajnos nem ragadott el teljes mértékben, azonban a velőig hatoló, olykor fullasztó képi világ igyekezett kárpótolni ezért, de valahogy mégsem lett olyan erős, mint az Everest. Kevés szereplőt mozgató lélektani drámához kevés, mert bele kellene volna, hogy másszon Tami közvetlen környezetébe, a zsigeréig hatolva, de a flashbackek ezt az apróra összezsúfoló teret kitágítják és megtörik a hatását, ezért inkább a romantikus filmek irányába „sodródik” el az alkotás. Az ugráló vágás miatt pedig már előre tudni, hogy a gondtalan utazás, szörnyű katasztrófába fog fulladni, így eleve rossz szájízzel nézi az ember, az önfeledt első találkozás, megismerkedés és az elő- mézes hetek képsorait, ezért olyan hatást kelt, mintha egy katasztrófa és romantikus film képzeletbeli székei közé esett volna az alkotás.

A Sodródás alapjául szolgáló esemény egy nagyon szép, mindemellett nagyon kemény történet, viszont a film ezt egyáltalán nem tudta vissza adni. Kevés a szünet, a csend, a jelenetek pedig ezért nem kifuttatottak. Túlságosan hamar lett elvágva és, ezért nem volt idő igazán belemerülni, beszívni az élményt, a környezetet. A végén, ahogy Tami-ban tudatosul Richard elvesztése, attól pedig  sokkal többet vártam volna. A lezárás egyértelműen el lett kapkodva. Sajnos a képsorokból egyáltalán nem jön át, hogy ez számára olyan hatalmas trauma lenne, márpedig a valóságban ezer százalék, hogy az volt.

A színészi játékra ugyanakkor nem lehet panasz. Shailene Woodley jól alakítja az eleinte kétségbeesett, majd talpraesett hajótöröttet, Sam Claflin, pedig tökéletesen beleillik a szabad szellemű világfi szerepébe. Azt, viszont ahogy Tami belső hangját Richard testesíti meg, zseniálisan helyezte bele a rendező. Ez a film egyetlen fordulata és egyben legdrámaibb része is, hiszen rá kell jönnie, senki másra nem számíthat, csakis saját magára, másrészt jelzi, hogy képtelen még elengedni a férfit, ilyen a síron túl is tartó igaz szerelem, még, ha olyan kérészéletű is volt. Egy nap alatt virágzott ki, váltott színt és hervadt el…akárcsak a frangipáni. Sam Claflin így fogalmazta meg a film mondanivalóját: „az életben sokszor van úgy, hogy fel szeretnénk adni, de valami mindig van, ami csak azért is, de tovább hajt minket, még akkor is, ha éppen a legnagyobb fájdalmat éljük át.” Azt hiszem ezzel maximálisan egyet lehet érteni.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés9 Votes71

60
Értékelés
Sodródás
Összességében
Nem hibátlan a film, viszont örök érvényű szépségeket mutat be a szerelemről, az egymásra találás frenetikus érzéséről és a végtelen tenger szeszélyéről. A futball világbajnokság szünetében feleségek, párok, lányok és asszonyok tessék karon fogni az urakat és elvinni töltődni egy kis romantikával, már csak a film üzenete miatt is megéri végigülni a 96 percet!
Pozitívumok
A képi világ tisztasága és hitelessége
Valós helyszínek (belső jeleneteken kívül mindent tengeren vettek fel)
Mély üzenete van
Színészi játék
Negatívumok
Eseménytelen forgatókönyv
Túl gyors, kapkodó vágás