277 megtekintés

Nyúlányka akcióba lendül a Hihetetlen család 2 második előzetesében

Írta: Közzétéve: 2018-04-13
 

14 évvel az első film után idén végre visszatér minden idők legismertebb animációs szuperhős familiája, a Hihetetlen család. A Pixar stúdió hatodik filmje anno hatalmas sikereket ért el. Sőt a kicsivel több, mint 600 millió dolláros bevétele a mai nap is szép eredménynek számítana, hát még bő 10 évvel ezelőtt. Az első teaser jellegű kedvcsinálót már láthattuk néhány hónapja, de most végre megkaptuk a teljes értékű előzetest is, ami először is többet mutat a film cselekményéből, továbbá a főantagonista személyét is felfedi. Legalább is egy rövid pillantást vethetünk rá.

A folytatás pontosan ott veszi majd kezdetét, ahol az első rész véget ért. Ám, annak ellenére, hogy a Parr család megmentette a világot, a szuperhősködés továbbra is tiltott maradt. Egy szervezet azonban szeretné újra a köztudatba emelni a hősöket, de ehhez kezdetben csak egy jótevőre – Nyúlánykára – van szükségük. A családanya, így a hősködés mellett dönt, míg férje otthon maradni kényszerül a gyerekekkel és ez rengeteg vitát generál a családon belül. Mindezek tetejében egy új gonosz is felüti a fejét, aki természetesen világuralomra akar törni.

A teljes előzetes láttán bátran ki merem jelenteni, hogy a Hihetetlen család folytatása hozni fogja az első rész igen magas színvonalát.