Megérkeztek az első vélemények a Mission: Impossible – Utóhatás című filmről

Írta: Közzétéve: 2018-07-10
 

Annak ellenére, hogy a film amerikai premierje csak július 27-én (a hazai augusztus 2-án) lesz néhány szerencsés kritikus már bepillantást nyerhetett a legújabb és legizgalmasabbnak tűnő, Utóhatás alcímre keresztelt Mission: Impossible filmbe. Egyikőjük például azt is elárulta, hogy a film mindössze 5 napja készült el és a főszereplő, Tom Cruise is csak előző este láthatta azt. Természetesen ezek után arra sem kellett sokat várnunk, hogy a közösségi médiában is közzé tegyék véleményüket. Ezekből szemezgettünk most nektek:

Erik Davis

Ebben a pillanatban lett vége a Mission: Impossible – Utóhatás című filmnek, ami egész egyszerűen fantasztikus volt. Ez az alkotás minden szempontból szórakoztató. Az akció jelenetek látványosak, néhol körömrágósan feszült, a finálé pedig a széria eddigi legjobbja. Imádtam minden percét!

Steven Weintraub

Örömmel jelenthetem be, hogy a Mission: Impossible – Utóhatás fantasztikus film lett egy csomó elképesztő akció jelenettel és székbe szegező csavarokkal. Nem tudom, hogy képes Tom Ceuise a széria minden egyes filmjében tovább emelni a tétet, de örülök neki, hogy így van. Már a mosdóban zajló bunyó megéri a jegyárat.

Maximilien Pierrette

Hasonló alapokon nyugszik, mint a Titkos nemzet című előző epizód, de minden tekintetben nagyobb és jobb annál. Könnyen lehet, hogy ez lesz a kedvenc blockbusterem idén.

Tehát a rajongók megnyugodhatnak a széria továbbra is részről részre emelkedő tendenciát mutat mind minőség, mind pedig látvány terén. A bővebb kritikákra azonban még várnunk kell egy-két hetet.