Madame (Madame – 2017) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2017-11-18
 

Madame, avagy egy vígjátéknak álcázott dráma esete a házvezetőnővel

​A Madame egy kedves kis vígjátéknak indult, amire szívesen ültünk be egy átdolgozott nap után, de végül a moziülésen hagytuk a szívünket. Nem vicc. Az utolsó öt perc szívfacsaró és közben felszabadító is. Letaglózott, gyomorszájba vágott, hogy ez a világ igenis olyan, amilyen, de ha kiállsz magadért, akkor visszaszerezhetsz valamit, amit nem feltétlenül kell nevén nevezni, vagy nem is lehet, mert még a magyar nyelvben sincs szó mindenre. Egy dolgot kijelenthetünk, az individualitás és a magány minden 21. századi mesében feltűnik, majd ha „happy end” van, el is tűnik.

Mi is maga a történet? Anne és Bob egy megromlott házasságban élnek, ami miatt egy romantikus párizsi kastélyába költöznek, remélve az új kezdetet. Az első nagyszabású vacsorára betéved Bob első házasságából született, alkoholista fia is, így tizenhárom teríték kerül az asztalra, ez pedig rossz ómen. Éppen ezért Anne megkéri a házvezetőnőt, Mariat, hogy erre az estére változzon át egy tehetős spanyol hölggyé, és vegyen részt a vacsorán, mint 14. vendég. Az átalakulás olyan jól sikerül, hogy egy dúsgazdag értékbecslő azonnal beleszeret a kissé ügyetlen, ám csupa szív nőbe.

Maria megtapasztalja, milyen is az urak világában élni, milyen az, ha megbecsülik és igazán szeretik. Vacsorázni jár a város legelőkelőbb éttermei, piknikezik és ajándékokkal halmozzák el. Valljuk be hölgyeim, ezt mi is meg tudnánk szokni. Sajnos minden mese egyszer véget ér, és a féltékeny Anne lehúzza a leplet a turpisságról. Ez a sorsfordító pillanat hasonló, mint Csipkerózsika esete a herceggel, csak itt a végére már nem illik Maria lábára az a bizonyos cipellő. Miután a dúsgazdag szerető megtudta, hogy Maria nem földbirtokos, nincs vagyon a háta mögött és a párnájába sem varrt milliókat, már nem keresi többé. De ezután valami gyökeresen megváltozik. A házvezetőnő már nem házvezetőnő többé, elkezd álmokat dédelgetni. Rájön, hogy helytelenül kezelték őt a munkáltatói és olyan döntésre szánja el magát, amihez kell egy adag bátorság.



70
Értékelés
Madame
Összességében
A Madame drámaként és vígjátékként is remekül helytáll, a befejezés pedig egy nagyon fontos tanulsággal gazdagítja nézőit.
Pozitívumok
Egyszerre drámai és vicces
Fontos tanulsággal szolgál
Negatívumok
Görcsösen igyekszik minden sablont elkerülni