Látványos előzetest kapott az élőszereplős Dumbo film

Írta: Közzétéve: 2018-06-13
 

 

A Disney sorra gyártja a klasszikus rajzfilmjeik alapján készült élőszereplős feldolgozásokat. És bármily meglepő, de az  “egeres cég” még egyik újragondolásával sem tudott igazán mellélőni. Legtöbbjük nem csak pénzügyileg, de kritikailag is sikeresnek volt mondható. A Szépség és a szörnyeteg, valamint az Alice csodaországban című alkotásoknak pedig az a bravúr is sikerült, hogy átlépték az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt. Utóbbi rendezője, a legendás képzelőerejéről híres Tim Burton most ismételten lehetőséget kapott a Disney-től, hogy egy újabb klasszikust, a Dumbo-t varázsolja élőszereplős filmmé. Ez az a feladat, az első, rövid ízelítő után úgy tűnik, hogy sikerült is neki. De erről nyugodtan győződjetek meg a saját szemetekkel, utána pedig olvassátok el a film hivatalos szinopszisát is.

Max Medici (Danny DeVito) cirkusztulajdonos felvesz egy férfit, Holt Farrier-t (Colin Farrell) és annak két gyermekét, hogy gondoskodjanak újszülött elefántjáról, aki hatalmasra nőtt füle miatt nevetség tárgyát képzi és ez nem tesz jót a már amúgy is nehézségekkel küszködő cirkusz renoméjának. Ám amikor felfedezik, hogy a Dumbo névre keresztelt elefánt képes repülni, újfent beindul a cirkusz szekere. Ez pedig a pénzsóvár V.A. Vandevere-nek (Michael Keaton) is szemet szúr, aki szerződteti az állatot, minden eddiginél nagyobb show műsorához, a Dreamland-hez. Az elefánt elképesztő népszerűségre tesz szert Colette Marchant (Eva Green) artista mellett, de ez csak ideig óráig tart, ugyanis Holt felfedezi a Dreamland sötét titkát.

Amerikai bemutató: 2019. március 29.