Jövő tavasztól foroghat az Obi-Wan spinoff film?

Írta: Közzétéve: 2018-05-11
 

Újabb pletyka kapott szárnyra a rég óta szóban forgó Obi-Wan spinoffal kapcsolatban. Az egyik legnagyobb Jedi mester különálló filmjéről már azóta hallani híreszteléseket, hogy a Disney felvásárolta a Star Wars jogait hat évvel ezelőtt. Ez idő alatt elkészült két folytatás film (Az ébredő Erő, Az utolsó Jedik) és két előzményfilm (Zsivány egyes, Solo) is. Ennek ellenére az Obi-Wan filmről nem sokat lehetett hallani. Év elején aztán azt rebesgették, hogy a filmet, a Billy Elliott rendezője, Stephen Dalry készítheti Ewan McGregorral a főszerepben. Aztán megint hosszas csend következett…

Egészen máig, amikor is a FanthaTrack nevű Star Wars rajongói oldal megtörte a hallgatást. A weboldal ugyanis azt állítja, hogy az Obi-Wan film előkészületei már javában zajlanak és nem csak ötletelés szintjén, hanem konkrét storyboardokkal és makettekel. A forgatáshoz pedig a kilencedik rész befejeztével jövő év elején, egész pontosan 2019 áprilisában állhatnak neki. Ezt a stúdió természestesen nem erősítette meg, ahogy azt sem, hogy Ewan McGregor visszatér-e majd Obi Wan Kenobiként. De mi azért meglepődnénk, ha nem így lenne hiszen a színész három filmen keresztül remekül hozta a karaktert és mivel a spinoff a harmadik és negyedik rész között játszódna, McGregor pont annyit öregedett a Sith-ek bosszúja óta amennyit megkíván a szerep. Ha, a hír igaz és valóban megkezdődik a forgatás áprilisban az azt jelentené, hogy maga a film 2020 decemberében kerülhet leghamarabb mozikba, ahol olyan alkotásokkal kéne megütköznie, mint az Avatar 2 és a Sherlock Holmes 3.