Interjú a Volt egyszer egy téka rendezőjével, Csizmazia „Cheese” Gáborral

Írta: Közzétéve: 2018-09-27
 

Egy óriási mozaikfeladat volt, szoktam is mondani: Nem én rendeztem, hanem az élet.

Tíz évig tékázott, kilenc és fél éve filmes weboldalt vezet, koktélkönyvet és sms-regényt is írt, korábban a Vox mozimagazin és a Pesti Est szerzőjeként is publikált, 2018-ban pedig nosztalgiamozit rendezett „Volt egyszer egy téka” –címmel.  (22 év után, 2018. január 31-én végleg bezárt a mozi szívében található Corvin videotéka. A film létrehozásához az emberek támogatását kérték – a szerk.) A film több, mint emlékállítás a VHS-nek, emberi sorsok, érzelmek és egy kulturális közösség tárul elénk ebben a valóban kedves, humoros és nagyon is szórakoztató dokumentumfilmben. Akit pedig soraimmal felkonferáltam nem más,mint Csizmazia „Cheese” Gábor, a produkció írója és rendezője.

Filmsomnia (Mészáros Eszter): Kedves Gábor! Melyik volt az első, és melyik volt az utolsó VHS, amit kikölcsönöztél?

Cheese: Amikor még csak a lakótelepünkre jártam kölcsönözni, akkor talán a Taxisofőr című filmet vettem ki. Szemet szúrt egy pókhálós kartondoboz, amit régóta senki sem érintett. Rám mosolygott a tékás, miszerint: ezt nyugodtan vihetem simán féláron is, mert már nem volt túl kelendő darab. Az utolsó kikölcsönzöttre vonatkozó kérdés pedig azért faramuci, mert tékásként dolgoztam, és természetesen hazavittük a munkát is, és amikor 2010-ben távoztam a tékából, akkor már erősen a DVD-k vitték a prímet. Ebből kifolyólag az utolsó VHS-re konkrétan nem emlékszem.

Filmsomnia: Témánál vagyunk, Te magad is tíz évig videotékában dolgoztál. Mi volt a motivációd, amikor anno az állásra jelentkeztél? Hiányzik a tékás élet?

Cheese: Kölcsönző voltam, és egyszer csak felkért rá Király Imre, aki 22 évig vezette a Corvin tékát. VOX-magazinokat hordtam neki, akkor még oda is írogattam, átadtam neki a szokásos ingyen lapszámot, majd kaptam cserébe egy álláslehetőséget. Semmilyen előéletem nem volt téka –vonalon, nem is nagyon jártam tékába, csak élt egy elképzelés a fejemben, ami nagyjából úgy nézett ki, hogy  egy srác pultra felcsapott lábbal ül ott egész nap, és nézi a Chuck Norris-összest. A nyolcker határán egy pezsgő környezetbe csöppentem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a tékás karrierem tíz évre nyúlik majd. A próbaidő közben az járt a fejemben: Ezt nem fogom bírni. Jól kigyúrt srác voltam már akkor is (50 kiló vasággyal), betértek a kemény legények, és nem minden helyzetből lehetett könnyen és jól kijönni.  Aztán szép lassan rengeteg embertípussal megtanultam helyesen kommunikálni, talán ez a legnagyobb ajándék, amit a tékában kaptam. Haverkodás, csajozás, humorizálás, minden volt. Olykor hiányzik, mert már kicsit otthonülősebb lettem, de a DigiSporton és a Filmnow nevű adókon dolgozom két műsorban, mindkettő beszélgetős, az elsőben például sportfilmeket beszélünk ki, az adott sportág képviselőivel.

Filmsomnia: Gyakorlatilag a volt munkahelyedről készítettél egy nosztalgia mozit. Nem mindenkinek jutna eszébe a munkahelyéről forgatni. Az emberek általában utálják a jelenlegi és a volt munkahelyeiket. Továbbá az sem adatik meg mindenkinek, hogy egy kulturális misszió részeseként tevékenykedjen.  Van-e esetleg olyan célod, hogy általánosságban az emberekkel kicsit jobban elfogadtasd a munkahelyüket? Továbbá: sarkallod-e őket arra, hogy egy saját kultúrát vagy bármi újdonságot teremtsenek?

Cheese: Nem volt a fejemben ennyire nemes célkitűzés, de azért jó egy olyan munkahelyről mesélni, ahová szerettek bejárni az emberek. Óriási közösségi élet alakult ki a munkafolyamat mellett. Jó lenne, ha nem digitalizálnánk mindent, ne vesszen ki mindenből az emberi kommunikáció. A téka kicsit kocsma is volt abban az értelemben, hogy megosztották egymással bánataikat, élményeiket az emberek, a napi szennyest.  Volt egy bája, mindenkinek megvolt atékása, akiben megbízott, és tudta, hogy a neki megfelelőt fogja ajánlani. Egyébként, ha valami nemes célkitűzést kell kitűzni, akkor talán, hogy ezek a tékások, a névtelen hétköznapi hősök egy pici fényt kapjanak. Mert ezeket az apróságokat nem lehetett feltüntetni egy életrajzban.

Filmsomnia: Filmkritikus és író- rendező. Mintha egyszerre két oldalon állnál. Így, hogy mindkettőt kipróbáltad, melyik áll közelebb hozzád?

Cheese:Igen. (Nevet). Beleestem abba a csapdába, hogy: „Aki nem csinálja, az tanítja.”

A történetemben lényeges az, hogy többször nekifutottam a Színművészetinek, csak a harmadik körben mindig kipottyantam.  Biztos vagyok benne, hogy a felvételiken nem hangzott el a számból a következő: „A VHS-korszakról fogok dokumentumfilmet készíteni.”Mosollyal tölt el : Negyvenévesen lettem filmrendező, ám ettől a dokutól még nem vagyok rendező, de filmkritikusnak sem mondtam magam soha. A hetedik sor közepét alapítottam kilenc és fél éve, és azért ez lett az online magazin címe, mert én mindig is egy néző voltam és vagyok a hetedik sor közepén.  Mi vagyunk a mozibana melletted ülő véleménye.  A legtalálóbb szavak arra, amit csinálok: a Szerelem és a Függés.

Filmsomnia: „ Filmkritikusként” hogyan látod a rendezői munkád, léted? Mi az, amivel különösen elégedett vagy, és van-e olyan, amit másképp csinálnál a filmmel kapcsolatban?

Cheese: Vannak szereplők, akiket rendezőileg lehet, nem volt szerencsés belepréselni, és akadnak megszólalók, akik csupán pár mondatot kapnak, de ennek banális oka is lehetett (pl. az olykor a szegényes technikai körülmények), egyszerűen a hang sem lett mindig használható. A másik része pedig a személyes indíttatás, ha csak félmondattal is, de szerepelniük kellett benne, mert részét képezték ennek, és nagyon megérdemlik. Szegény Kótai Misit többen bántották, holott ő az egyik legautentikusabb kölcsönző figura, aki összeköti a Corvint és az egész környéket. Nagyon meghatódtam, hogy az ismertebb szereplők egy email és egy telefon után eljöttek, nem késtek, élvezték a forgatást, a múltidézést. Talán át is jön a dokuból ez az emberi kötődés, amit évtizedes távolságból is elő lehetett venni. Egy óriási mozaik, kirakós volt, amire azt szoktam mondani: Nem én rendeztem, hanem az élet. De hát minket is tíz évig az élet rendezett itt. A munkahelyem, a téka csinált belőlem filmrendezőt.

Filmsomnia: Úgy tűnik, a bezárás napja adta az ihletet , de nekem van egy olyan érzésem, hogy korábban is gondolkodtál ezen.  Jó a megérzésem?

Cheese: A tékában egész nap dolgoztunk, elzárva a világ elől. Évekig terveztem egy könyv megírását ezzel kapcsolatban, „Csak a pult ment meg”-címmel.  A könyv inkább sztorizgatós, novelláskötet lett volna, néhány fejezet meg is született belőle. A filmnek viszont tényleg a bezárás napja adta a lökést.  Nyertem egy kamerát még 2005-ben, egy filmes pályázaton, és állandóan a tékában forgattam, aztán emlékeztettek rá, hogy nekem vannak felvételeim, melyek évek óta csak archiválásra vártak. Eldőlt a dominó. Nehéz volt az emlékeket, sztorikat rendszerezni, és persze utólag éreztük azt is, hogy még annyi, de annyi minden kimaradt. Viszont az biztos, hogy tudat alatt már 2005-2006 elkezdtük forgatni.



Filmsomnia: Hogyan válthatjuk meg a világot a tékában? Melyek voltak a legfrappánsabb aranyköpések, a legnyerőbb törekvések?

Cheese: A világmegváltás olyan értelemben működött, hogy bár – mint említettem- el voltunk zárva, de a problémák azért csak lejöttek a lépcsőn, és sok esetben pszichiáterként is működtünk. Személyes problémák, külpolitika is felmerült.  Az emberek adtak a tékás szavára a filmmel, filmekkel kapcsolatban. A kiajánlások mindig izgalmasnak bizonyultak. Mindig úgy búcsúztam, miután kivettek egy DVD-t vagy kazettát, hogy: „Felhőtlen szórakozást! vagy Tartalmas szórakozást!” , ez volt nálam Knézy Jenő „Jó estét, jó szurkolást!” mondata. A kölcsönzők eleinte cinikus kiszólásnak vélték, jókívánság helyett, aztán hozzám nőtt.

Filmsomnia: Mekkora érdeklődésre számítasz a moziközönségtől? Számítasz-e olyan fiatal látogatókra, akik nem születtek bele a VHS-korába? Fel lehet –e kelteni azoknak az érdeklődését, akik ezt az egyébként hosszúéletű  kultúrát már csak javarészt hírből, legendákból ismerték?

Cheese: Pont Simon Kornél szerepét szántuk erre, hogy semmiképp sem száraz, sokkal inkább szórakoztató ismeretterjesztéssel szolgáljunk azoknak, akik kevésbé jártasak vagy éltek egyáltalán ebben a korszakban. Furcsa is volt, mikor kaptam olyan visszajelzést egy nézőnktől: szerinte az ő harmincéves fia ezt már nem értené. Még bőven bízom a harmincévesekben. Viszonylag kevés használható képanyag állt a rendelkezésünkre, ezért kitömtük animációs-ismertebb (tékás)filmrészletekkel, hangalámondásos kópiákból vágtunk be jeleneteket, és korabeli reklámok is helyet kaptak. A gyerekszáj-rész meg rádöbbent minket, hogy ez a generáció már nem sokat tud az egészről.

Az embereket általánosságban a dokumentumfilm megnézésére rávenni nehéz, nem egy nézőmágnes műfaj. A miénk egy könnyed nosztalgiautazás, ami eleve nem az Aranypolgár 2-nek készült. A legszívmelengetőbb kritika egy hölgytől érkezett, aki a Cinefesten este 11-kor kezdte el nézni, mondván úgyis belealszik, és akkor szépen hazamegy. Aztán ott ragadt, az a 90 perc – ameddig tartott- csak úgy elrepült.
Szeretném, ha minél többen megnéznék, de biztos vagyok benne, hogy elsősorban azok fogják,  akik benne voltak e korszak sűrűjében. Ha nagyon be kellene lőnöm, azt mondanám: 30-tól 60 éves korig várhatóak a nézők, de bízom benne, hogy azért lehet 20-tól 70-ig is, életkort tekintve.

Filmsomnia: Azt semmiképp sem vitathatjuk el, hogy a nép gyermeke a film. Mennyi adakozást sikerült összegyűjteni?

Cheese: A célkitűzés egyharmadát sikerült összegyűjteni. Elsősorban azoknak az embereknek akartuk levetíteni, akik beleadtak, de aztán végül egy teljesen mesebeli sztori kerekedett ki belőle, hála a Vertigo Médiának, és ott is Kárpáti Györgynek, aki látott az egészben potenciált.

Filmsomnia: A szereplők kiválasztásáról mesélj egy kicsit! Az a feltételezésem, hogy az ismert emberek közönségcsalogató szándékkal is kerültek bele a filmbe.

Cheese: Mindenki önzetlenségből vállalt szereplést a filmben. Mucsi Zoltánnal és a Rudolf Péterrel interjút készítettem tavaly, így lettünk jóban. Rudolfnak nagyon tetszett, hogy jellegzetes tékás karaktereket jeleníthet meg. Simon Kornél kettős szerepben tűnik fel, mint hús-vér egykori kölcsönző, és a filmhez kitalált tanító professzor figuraként. Természetesen 2018-ban nem lehet filmet eladni csak ismeretlen hősökkel. Mucsi Zoltánnak még akkor szóltam, amikor azt sem tudtuk, hogy a doku a moziba kerül. Nagyszabásúbb befejezésen gondolkodtunk, ami Tarantino és Laurence Fishburne-ig elért, de aztán a földön ragadtunk.

Filmsomnia: A múlt emlékére készítettél filmet.  No, de mik a terveid a jövőre nézve? Várhatunk még hasonló nosztalgikus dokumentumfilmet vagy az irányt más utak felé veszed?

Cheese: (Viccesen indulatos). Tényleg úgy volt, hogy soha az életben nem rendezek dokumentumfilmet, mert a lehető legmacerásabb vállalkozás, sok-sok leágazással. Jogi kérdések, archívumban szereplők elérése, és egyebek. Még Ciprusra is írtam egy régi lányismerősömnek, hogy benne lehetne azzal a korábban kamerába küldött puszival. Tervek vannak, kicsit már több is, még készítés alatt felvetődött egy másik izgalmas téma, ami megint egy doku, természetesen köze van a filmekhez. Továbbá 12 éve van egy konkrét nagyjátékfilm ötletem a fiókban egy futónőről szól, humoros sztori lenne, erős női-karakterrel.