Haverok harca (Tag – 2018) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2018-07-06
 

Johann Huizinga kulturális történész határozta meg a homo ludenst, mint a játékos embert. Huizinga 1938-as könyvében járja körül a témát és vitatja meg a játék, a játszás fontosságát a kultúrában és a történelemben. A játék szabad, és szabadságot is nyújt, továbbá nem „átlagos”, és eltér attól, amit „valódi” életünkben élünk át. Érdekes módon azonban egy kötött rendszert követel meg, és nem társul hozzá anyagi juss: ergo nem a profitszerzés a célja. Huizinga elméletéhez kapcsolódik a „varázskör” is: az a szimbolikus vagy valós tér, amelyben a szórakozás részesei vagyunk, és ahol az eddigi normák és szabályok már nem érvényesülnek. Tekerjünk előre 75 évet: a The Wall Street Journal egy olyan csoportról közöl cikket, akik 28 éve évente egy hónapot azzal töltenek, hogy fogócskáznak. Az ő „varázskörük” ilyenkor az egész világra kiterjed, és minden csak erről a jókedvű időtöltésről szól. Ezen sztori alapján készült hát el a Haverok harca, amely kulcsmondata: „Nem azért nem játszunk, mert öregszünk, hanem azért öregszünk, mert már nem játszunk.”

Jeff Tomsic első rendezésében egy könnyed és szórakoztató, szinte tökéletesen nyári estékre szabott alkotást adott ki a kezéből, amely a gyermeki játékosságot, és a gyerekes humort helyezi előtérbe: és ennek értékelését várja el a nézőtől is. Öt hősünk mind egyfajta archetípus, akik alapvető, 2D-s karaktere redukálódnak. Bob például a sikeres üzletember, Chilli a klasszikus füves, Hoagie az elkötelezett játékos, míg Sable a magába fordult spontán filozófus. Kiderül azonban, hogy ötödik cimborájuk, Jerry – aki már-már emberfeletti módon fit, és véresen komolyan veszi a fogócskát – idén májusban megnősül, és utána ki is száll a mókából. A gond? 30 év alatt egyszer nem sikerült megfogniuk: vagy elfutott, vagy bevadult, vagy a legváratlanabb módon sikerült meglépnie a többiek elől. Elindul hát a vadászat, hogy az esküvőn csapjanak le rá.

A film egyik erőssége, hogy pontosan úgy prezentálja a fogócskát, ahogy egyrészt a játszó gyermekek élik meg, másrészt ahogy a főszereplők: kemény, élet-halál küzdelemként, ahol a menekülés és a fogóvá válás elkerülése jelent mindent. A legtöbb ilyen szituáció akciófilmszerű jelenetekként elevenedik meg, szigorú belső monológokkal, lassításokkal, alaposan megkoreografált mozdulatokkal és profi taktikázással. Kifejezetten nagyot dob az élményen az is, hogy Jerryt Jeremy Renner alakítja, akit bőven láthattunk már akciófilmekben. A színészeknél maradva a többiek játéka is remekül passzol a szerephez. Ed Helms már jól ismert középkorú formáját hozza, de kifejezetten jól egészítik ki egymást Isla Fisherrel, aki – néhol túl lelkes – feleségeként állandóan buzdítja a csapatot. Jake Johsnon betépett tekintete és bugyuta megszólalásai mindent elárulnak, ahogy Hannibal Buress rezzenéstelen arccal motyogott mély gondolatain is hatalmasakat lehet kacagni. Talán a srácok közül Jon Hamm üzletember karaktere marad kevésbé kihasználva, bár mint fazon – arcjátékával, megjelenésével – remekül illeszkedik a többiekhez.

A Haverok harca játékidejének jelentős része néhol működő, néhol kevésbé ütő egysorosokkal, dinamikus „összecsapásokkal” és egyéb szituációs komédiával telik, ami kiválóan emeli ki a központi motívumot: nem a kor, nem a munka és nem az élethelyzet a barátság és a játék lényege. A vásznon gyakorlatilag egy csapat „kiskrapekot” láthatunk fel-alá rohangálni, a vélt abszurditást pedig az adja, hogy nem ezt szoktuk meg ettől a korosztálytól. Talán ezért kissé furának, már-már kellemetlennek hat egy-egy poén. Nagyon jó a humor, de mégis van egyfajta megmagyarázhatatlan bizarrság, főleg a hosszabb szituációknál. Ehhez párosul az is, hogy gyakran – elvégre a „varázskörben” mozognak – nem tudják megkülönböztetni a játékot a valóságtól. Mivel gyerekkoruk óta Jerry a legdrasztikusabb megoldásokkal próbált túljárni a fiúk eszén, még most sem tudnak különbséget tenni aközött, hogy mikor történik valami komolyan, és mikor csak a fogócska része: ami szintén a történet központi tematikája.

A baj akkor kezdődik, amikor az alkotás próbál komoly lenni, és egyfajta kötelező, jelentős üzenetté próbál válni: a helyzet iróniája pedig az, hogy maga a film lett volna egy kedves – bár sokszor durva humorú – hódolat a játszás oltára előtt. Ilyenkor vagy csak a megkezdett gondolatokig jut el, majd nem folytatja őket, vagy kifejezetten próbál szomorúságot kicsikarni belőlünk, ami erőltetett, zavaró, és egy kis keserű szájízt hagy maga után. Ezek a felvillanások pedig egyfajta csapdaként rántanak bele egy továbbgondolásba, ami előtte meg se fordult volna a fejünkben: úgy érezhetjük, hogy többet is ki lehetett volna hozni belőle. Így azonban megtorpan félúton: valahol megszűnik – a szó legjobb értelmében – idétlennek lenni, de éretté sem válik. Míg eddig nem volt gond papírmasé karaktereivel, hirtelen túlbonyolíthatjuk, túlgondolhatjuk az egészet – megölve a játékot.

Ez viszont inkább a film utáni elmélkedés „hozadéka”. Ott és akkor magával ragadott minket a szórakozás, a gyermeteg jókedv, a játék mindenható volta. Az utórezgések igazán nem tehetik tönkre, de tompíthatják az összértéket. Elvégre a Haverok harca arról szól, hogy az öregség – legalábbis szellemi szinten – döntés kérdése, és a pozitív életfelfogás, a humor, a jókedv döntés kérdése, és rajtunk múlik, hogy mikor engedjük el. Ennek fényében pedig lehet, hogy kissé üresek a karakterek, lehet, hogy néhol túl csípősek, vagy idétlenek a poénok, de ez a film – ahogy szereplőinek életében május hónapja – pontosan erről szól. És így kiegészíthetjük a kezdeti vezérmotívumot önmaga inverzével: „Nem azért játszunk, mert fiatalok vagyunk, hanem azért vagyunk fiatalok, mert játszunk.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés8 Votes83

70
Értékelés
Haverok Harca
Összességében
A Haverok harca egy kissé felületes, de nagyon szórakoztató nyári akció-vígjáték, amely akkor tér le saját gyermeteg útjáról, amikor feleslegesen próbál felnőtt komolyságot csempészni a bohóckodás közé: és ez nem áll jól neki. Papírmasé karaktereit kiválóan alakítják a színészek, és rajtuk is látszik, hogy élvezték a forgatást. Ne várjunk sokat tőle, de néha – főleg nyáron – pontosan erre lehet szükségünk: kikapcsolni, és kizárni minden egyebet.
Pozitívumok
Szórakoztató alapelképzelés
Jópofa színészi alakítások és humor
Melepően vagány akció jelenetek
Negatívumok
Felületes kidolgozottság...
...ami addig nem zavaró, míg meg nem próbálja komolyan venni magát