Folytatással, előzményfilmmel, spinoff-al és egy TV-sorozattal is bővül a Kingsman univerzum

Írta: Közzétéve: 2018-06-08
 

Talán még a filmet készítő Matthew Vaughn sem gondolta 2014-ben, hogy a Mark Millar képregényei alapján készült Kingsman: A titkos szolgálat című film ekkora rajongótáborra talál. A film 81 millió dolláros költségvetés mellett világszinten közel 415 millió dolláros bevételt termelt és a közönséggel egyetemben a kritikusok tetszését is elnyerte. A folytatás ennek tükrében nem is volt kérdéses… A tavaly bemutatásra került, Kingsman: Az Aranykör című második rész ugyan már jobban megosztotta a közönséget és a kritikusokat is, a bevételen azonban ez nem látszott, hiszen szinte pontosan annyit termelt, mint elődje. Igaz a költségvetés 20 millióval több volt ez esetben, de ettől még bőven nyereségesnek volt mondható az alkotás. A harmadik rész elkészültéről ekkor már bőven tudtunk, hiszen azt a rendező már a második epizód előtt megerősítette. Ellenben Vaughn most azt is elárulta, hogy mi mással bővül(het) még a Kingsman univerzum.

Matthew Vaughn elmondása szerint a trilógia záródarabja, Töki és Harry Hart kapcsolatának kiteljesedése lesz. A harmadik rész mellett tervben van még egy Kingsman: The Great Game névre keresztelt prequel is, ami a Kingsman szervezet korai időszakát mutatja majd be, valamikor az 1900 évek elején. Ez a két alkotás Vaughn tervei szerint egyszerre fog majd forogni, költséghatékonysági okokból. Továbbá különálló filmet kaphatnak a második részből megismert Statesman-ek is, valamint egy 8 órás TV-sorozat is kilátásba került. Hogy utóbbi kettő pontosan miről is fog szólni arról nem érkezett hír.