Filmsomnia hírmorzsák – 2018. 06. 14.

Írta: Közzétéve: 2018-06-14
 

Ez a klasszikus inspirálta a különálló Flash filmet.

Hosszú keresgélés után a Warner végre megtalálta a különálló Flash film rendezőit, John Francis Daly és Jonathan Goldstein (Éjszakai játszma) személyeiben. A két filmes a The Hollywood Reporter írójának elmesélték, hogy a legfőbb inspirációt, Robert Zemeckis klasszikusából, a Vissza a jövőbe című filmből merítették. Ez elsőre talán meglepő lehet, hogy hogyan jön egy időutazós vígjáték a szuperhős zsánerhez, de aki otthon van a képregények világában, az tudhatja, hogy a Flashpoint történet vonal bizony az időutazás köré épült. Barry ugyanis visszautazik az időben, hogy megakadályozza anyja halálát, ezzel pedig teljesen összezavarja az idősíkokat. A különálló Flash film pedig jelen állás szerint ezt a sztorit fogja feldolgozni majd.

Zoe Saldana nem semmi teljesítményt tudhat magáénak.

A Bosszúállók: Végtelen háború néhány napja, negyedikként a filmtörténelem során átlépte a kétmilliárdos bevételi álomhatárt. Ezzel pedig Zoe Saldana lett az első színész a világon, akinek sikerült az a bravúr, hogy két, kétmilliárd feletti bevétellel rendelkező filmben is fontos szerepet tölthetett be. Először a 2009-es Avatar című filmmel léphetett ebbe az elit klubba, most pedig a Bosszúállók harmadik részével is megtudta ezt ismételni. És könnyen elképzelhető, hogy ez a szám emelkedni fog az elkövetkező évek során, hiszen jelen állás szerint a Végtelen háború-ban történtek ellenére Saldana a Bosszúállók 4-ben is fel fog tűnni, valamint az Avatar második és harmadik részében is szerepelni fog…

Ewan McGregor lesz a Ragyogás folytatásának főszereplője!

A Warner már 2016 óta tervezi filmre vinni Stephen King Ragyogás című könyvének folytatását, a Doctor Sleep-et. Ám, a produkció csak tavaly kapott zöld utat az AZ kiemelkedő sikerét követően. Most pedig már azt is tudhatjuk, hogy Ewan McGregor fogja alakítani a film főszereplőjét. A történet jó pár évvel a Ragyogás eseményei után játszódik, amikor az első filmből megismert kisfiú, Danny már felnőtt és, aki az őt ért traumák miatt az alkoholba menekült. Az egyik nap azonban találkozik a fiatal Abra Stone-nal, aki a segítségére szorul, így a férfinak újra “ragyognia” kell, ha meg akarja menteni a lányt. A film rendezője, a horror és Stephen King alkotásokban jártas Mike Flanagan (Oculus, Gerald’s Game) lesz. A bemutató valamikor 2020-ban várható.