Nem mutat sokat, de hangulatos az élőszereplős Aladdin első előzetese

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-12
Az Disney legújabb élőszereplős adaptációjáig ugyan még közel 7 hónapot várnunk kell, a stúdió azonban ennek ellenére már meg is örvendeztetett minket annak első ízelítőjével. Az Aladdin teaser előzetese nem sokkal több, mint egy perc, ezért nem sokat mutat magából a filmből, de az oroszlánfejet formáló barlang bejáratára, valamint a címszereplőt alakító Mena Massoud-ra vethettünk […]

Új, még izgalmasabb előzetest kapott az Üveg című film

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-11
M. Night Shyamalan legutóbbi két filmjével – A látogatás, Széttörve – sikeresen visszaállított a 2000-es évek végén igencsak megfakult renoméját. A tavaly bemutatott Széttörve című alkotása, amellett, hogy a kasszáknál szép summát akasztott le, a kritikusok tetszését is egyöntetűen kivívta magának. Legtöbben a főszereplő, James McAvoy alakítása mellett a filmvégi csavart is éltették, amivel a […]

Hátborzongató lett a Kedvencek temetője remake első előzetese

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-10
Stephen King jól ismert és nagysikerű, Kedvencek temetője című regényéből 1989-ben már készült egy adaptáció, valamint egy folytatás is. A tavalyi AZ remek kritikái és majd 800 millió dolláros bevétele után azonban nem is lehetett kérdés, hogy előbb utóbb a remake láu utól éri a Kedvencek temetőjét is. És így is lett, a Jason Clarke […]

Giga hosszúságú előzetest kapott az Aquaman mozi

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-05
Nem kevesebb, mint 5 perc hosszúságú előzetes kapott a decemberben érkező Aquaman mozi. A tralier az eddig látott képsorokon kívül természetesen rengeteg új jelenetet is tartalmaz. Végre láthattuk a Dolph Lundren által alakított Nereus királyt és a címszereplő képregényhű szerelésére is vethettünk egy szempillantást, amitől szó szerint leesett az állunk. A James Wan által levezényelt […]

Pörgős, végső előzetest kapott a hazánkat elkerülő Overlord

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-05
Habár az Overlord című, nagyon is ígéretesnek tűnő horror film végül idehaza nem kerül bemutatásra, ennek ellenére nem tudjuk nem megosztani a legfrissebb előzetesét. Az új jelenetekkel tele tüzdelt kedvcsináló, mindössze egyperces, de ennek köszönhetően viszont az elejétől a végéig pörög. A kedvcsinálóból az is kiderült, hogy a kritikusok is teljesen oda vannak a csavarokkal […]

Így fest Christian Bale, Dick Cheney-ként a Vice című életrajzi film első előzetében

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-03
Az igazi átalakulóművészként is ismert Charistian Bale újfent elképesztő átváltozáson ment keresztül azért, hogy eljátszhassa az Egyesült Államok egykori alelnökét, Dick Cheney-t. A politikai témákat feszegető életrajzi film, Adam McKay rendezésében készült, aki a Híres Ron Burgundy legendája és Taplógáz című vígjátékokkal vált ismertté, de pár évvel ezelőtt kissé komolyabb vizekre evezett a Nagy dobással, […]

Új, zseniális előzetest kapott a Pókember: Irány a Pókverzum

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-02
Alig pár perce futott be a decemberben érkező, Pókember: Irány a Pókverzum című film legújabb és eddig legzseniálisabb előzetese. A Sony égisze alatt készült, animációs Pókember mozi eddig is az év egyik legjobban várt produkciója volt, de a harmadik kedvcsináló újfent meggyőzött minket arról, hogy nagy valószínűséggel a 2018-as év legjobb képregény filmjét tisztelhetjük majd benne. […]

Előzetest kapott az Elton John életét feldolgozó film

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-10-01
Az Elton John feltörekvő éveiről szóló film már 2011-től előkészületi státuszban volt. Akkor még úgy állt a dolog, hogy James McAvoy, majd Tom Hardy főszereplésével készülhet el, az alkotás, de végül a Kingsman-filmek sztárja, Taron Egerton-nal kezdődhetett meg a forgatás. A színész egyébként jó barátságot alakított ki a legendás zenésszel, az előbb említett képregény adaptáció második […]

Befutott a Will Farrell féle Sherlock Holmes első előzetese

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-09-29
A idén karácsonyi premier előtt mindössze 3 hónappal kaptuk csak meg a Will Farrell és John C. Riley (Taplógáz, Tesó-tusa) főszereplésével készült Sherlock Holmes feldolgozás első előzetesét. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Holmes és Watson ízelítője megérte a várakozást, mert egyelőre nem tűnik többnek, mint egy tucat vígjáték, bár az igaz, hogy nem egyszer sikerült […]

Végre befutott az X-Men: Sötét Főnix első előzetese

Írta: Németh Gergő ZsoltKözzétéve: 2018-09-27
A Marvel képregények első igazán sikeres adaptációja az X-Men franchise első része volt még a 2000-es évek elején. A sorozat további felvonásai, ha nem is milliárdos bevételű, de sikeres produkcióknak voltak mondhatók. Minőségben azonban elég változó színvonalat képviseltek. A Bryan Singer által rendezett első és második, valamint az Eljövendő múlt napjai alcímet viselő epizódok továbbá […]