Budapest Noir (Budapest Noir – 2017) [Kritika]

Írta: Közzétéve: 2017-10-28
 

Gyilkosság a Nagydiófa utcában: a tettes a klisé.

Budapest. Valakinek a halál, valakinek a felesleges narráció, a szemet gyönyörködtetően részletgazdag atmoszféra és az összességében kissé keserű szájíz városa.

Gordon Zsigmond, Az Est bűnügyi újságírója olyan ügybe botlik, amibe talán jobb lenne, ha nem ártaná bele magát. A Nagydiófa utcában megtalált prostituált esete ugyanis jócskán túlmutat holmi gyilkosságig fajult rabláson, és könnyen lehet, hogy a ’30-as évek Budapestjének politikai elitje is nyakig benne van. De mi ez, ha nem a tökéletes sztori egy Amerikából hazatért, feltörekvő újságírónak? Hiába ütközik Gordon minden irányban zárt ajtókba, annál inkább hajtja a kíváncsiság, hogy a rá leselkedő veszéllyel mit sem törődve felgöngyölítse az ügyet.

Kondor Vilmos 2008-ban megjelent regényét, a Budapest noirt kiemelt figyelemmel és egyöntetű elismeréssel fogadta a szakma, ám így is majd’ tíz évet kellett várni, hogy a Filmalap hathatós támogatásával végre film készüljön belőle. A staféta annak a Gárdos Évának a kezébe került, aki rendezőként a közepesen jól sikerült Amerikai rapszódiát tudhatja csak háta mögött, Gordon Zsigmond kabátját pedig a Szuperbojz óta a kamera elől elbújt Kolovratnik Krisztián ölthette magára. Őt kíséri fontosabb szerepekben Tenki Réka, Kulka János, Anger Zsolt és Dobó Kata, de nem lenne illő kihagyni Kováts Adélt, Thuróczy Szabolcsot vagy Mucsi Zoltánt sem. Egytől egyig kiválóan hozzák a ’30-as évekből és a noir világából előhúzott, cseppet sem egyedi, de annál hangulatosabb karaktereket. Egyedül Kolovratnik Krisztiánnak gyűlik meg a baja Gordon Zsigmonddal. Bár a színész különleges hangja mindig is lenyűgözött, és félelmetes eleganciával tud cigarettázni meg a szemöldökét szkeptikusan mozgatni, sajnos a legtöbb megszólalása erőltetett, természetellenes hatást kelt. Valamiért hiányzik a hangjából az élet, a változatosság, minden mondatot ugyanazzal a felolvasásszerű hangszínnel ad elő. De a Budapest Noir ha valamin, akkor nem a színészeken csúszik el.

Érdekes módon, ami az egyik legnagyobb erőssége a filmnek, az okozza talán a legtöbb zavarba ejtő pillanatot is – a néhol hátborzongatóan pocsék szövegek mellett persze. Az autók, a plakátok az utcán, a trafikos bódé, az összes korhű díszlet és jelmez visszarepít minket a cigarettaszagú, kalapos-ballonkabátos ’30-as évekbe. De mikor a kamera jó néhány képkockával tovább időz el ezeken a részleteken, az olyan, mintha a Budapest Noir azt akarná üzenni: nesze, egy magyar film is tud olyan történelmileg hiteles, részletgazdag és élő díszletet építeni, mint bármelyik nagy, nyugati remekmű. Márpedig ez a kirakatozás kínos bizonyítási vágyról árulkodik. Ahelyett, hogy a díszletek szépen beleolvadnának a környezetbe, és úgy építenék a hangulatot, itt inkább próbálnak cinkosan kikacsintgatni, és ez a sokadik alkalom után már tolakodó.

A forgatókönyvet érthető módon lekorlátozta a könyvből adaptálás ténye és a folytatás reménye, ám e felett szemet hunyva is kissé csalódást keltő a végkifejlet. Annyi izgalmas kérdést és lehetőséget vet fel a film. Jönnek a nácik? Jönnek a komcsik? Egy gondosan előkészített pillanatban Gerő Ernő neve olyan misztikummal és drámaian hangzik el, mintha magáról Voldemortról lenne szó. Aztán eljutunk a végjátékhoz, még valamennyire feszülten várjuk, hogy Gordon Zsigmond leleplezze a gyilkost, de nem kell bűnügyi újságírónak lennünk ahhoz, hogy érezzük, mindaz az izgalmas adagolás az árnyékban settenkedőkről csak díszlet volt, mert a nagydiófa utcai gyilkosság hátterében nem az áll, amit másfél órán keresztül úgy tűnt, előkészítenek. Ettől függetlenül a leleplezés ütős jelenet, kiemelkedő színészi munkával, de talán jobban ült volna, ha több hangsúlyt kap ez a része a történetnek. Persze, akkor nem lett volna belőle másfél órás film.

A Budapest Noir legalább annyira vegyes érzésekkel tölt el, mint a magyar filmezés előző grandiózus, történelmi projektje, a Kincsem. Míg azonban Herendi Gábor laza, bohókás stílusában egy különc, de szerethető alkotást üdvözölhettünk, addig a Budapest Noirt nézve érezzük, hogy hiába a sok jó tulajdonsága és szépsége, valami bűzlik. Ha lesz folytatás, Gordon Zsigmond utánajárhatna.



60
Értékelés
Budapest Noir
Összességében
A Budapest Noir izgalmas történetét tetszetős alakításokkal viszik vászonra a magyar színészvilág sztárjai, ám a klisés forgatókönyv és párbeszédek keserű utóízt hagynak a szájban. Ha nem Budapesten, hanem New Yorkban játszódna, semmi értelme nem lenne megnézni. Így viszont talán mégsem olyan hiábavaló fejezet a magyar filmezésben.
Pozitívumok
Szemet gyönyörködtető díszletek
Élvezetes alakítások
Izgalmas alaptörténet
Negatívumok
Merev és zsúfolt forgatókönyv
Zavarba ejtő megszólalások
Félrevezető felvezetés és kicsit csattanó végkifejlet