Blu-ray bemutató: A Viszkis

Írta: Közzétéve: 2018-04-20
 

A filmről moziban lemaradtam, de végül csak sikerült bepótolni és totálisan meglepett, hogy mennyire jó lett. Az pedig még inkább meglepett, hogy az április 19-i megjelenés előtt már be is lehetett szerezni. (Habár az ADS-től ez annyira nem meglepő, A Fegyvertelen katona is 20 nappal a várt megjelenési dátum előtt futott be.) A kiadványból én feltétlenül a BD-t szerettem volna, melyet ugye a Kincsemhez hasonlóan csak az MM-ban lehet beszerezni. De mindenképpen megéri, gyönyörű szép, tiszta, éles képet és elképesztően zúzós DTS-HD MA 5.1-et kínál a transzfer. Extraként csak egy előzetes van, meg kb. 30 percnyi kivágott jelenet. Ha most egy pillanatra félretesszük negatív érzéseinket, illetve kínunkban röhögésünket, hogy honi filmalkotásaink BD-kiadása csak limitált körben érhető el és versenyt kell futni értük, akkor azért higgyétek el, nagy lesz az öröm. Szerintem, aki teheti a BD-t válassza mindenképp, mert megéri.

Ami pedig a filmet illeti, ismerhetitek már a véleményemet, az agyon hájpolt filmektől mindig tisztes távolban igyekszem maradni. De ez esetben kb. 100%-ig helyes volt a hype. Azt már ugye lehetett hallani, hogy Antal Nimród régi nagy vágya, hogy Ambrus Attila történetét filmre vigye és rögtön meg is jegyezném, hogy az számomra az igazi erénye a filmnek, hogy ez a vágy itt szívet-lelket beleadó munkaként, törekvésként a film minden kockáján érezhető. A legerősebb pont nekem így maga a direktor munkája. Aki az aprólékossága révén még, az ügyes torzítások (mert ugye a film sok helyütt eltér a valós eseményektől, de azt nagyon okosan, a jó cél érdekében teszi), ellenére is kiválóan kapja el Ambrus karakterét, tetteit, motivációit. És ezzel együtt direkt vagy indirekt módon még az ún. rendszerváltás utáni kapitális töketlenkedés lenyomatává is képes válni. Fontos, hogy tényleg nem akarnak hőst avatni, a film minden kockáján érződik, hogy a törekvés egy érdekes életút bemutatása volt. A szkript szintén remek, bár apróbb hibákat felfedezhetünk, példának okáért a nyomozó karaktere kiváló ellensúly, de a végén meglehetősen negatív irányba taszítják el, kicsit indokolatlanul. De ami egy picit még fájóbb, hogy a szerelmi szál igen halovány. Ugyan Ambrus több barátnőjét/szeretőjét nehéz lehet összegyúrni eggyé, de egy-két érdemi tetten kívül a karaktert ki sem akarják bontani és ráadásul igen sekélyes is. De ezzel kb. el is mondtam minden rosszat a filmről.

A szkript dialógusok terén is pazarul teljesít. A pattogós, ütős, életszagú szövegek (természetesen magyar mivolta miatt bazdmegolásból is akad bőven) kiválóan működnek együtt a film szokatlanul hosszú, megkapó csendjeivel. Humorként pedig egy-két kiváló, remekül elhelyezett geg szolgál. A karakterek a már említett barátnő figurán kívül kiválóak. Ambrus rendkívül sokrétű, ügyesen elmélyített figura, de apró hibái ellenére tényleg pazar figura a nyomozó is. A többi alakra nincs túl sok idő, de talán ez így is van rendjén. Szalay Bence remekül alakít, erre a csendes, magányos jelenetek tökéletes példát nyújtanak. Rendkívüli odaadással, valamint átéléssel alakítja a Viszkist. De számomra a prímet a nyomozó szerepében lubickoló Schneider Zoltán vitte el. A hol állatias, hol rendkívül eszesnek tűnő alak szerepében számomra örökre meg fog maradni. A többi figura alakítója pont annyit hoz, amennyit kell, de azt megjegyzem, hogy a cameókra nagyon figyeljetek.

A rendezést már említettem, de a vágást is dicsérni kell, ugyanis az elsőre kicsit hosszúnak tűnő alkotás igazából tökéletesen van beidőzítve. Az operatőrt és a látványt viszont külön díjban részesíteném. Ennyire látványos magyar filmet ritkán láthatunk. Azért pedig, hogy a ’90-es évek hangulatát így elkapták, fiatalabb énem sosem lesz eléggé hálás. A filmben lévő három akciójelenet kiváló, látszik, hogy a készítők annyit markoltak, amennyit tisztességesen meg tudtak oldani. Nálunk magyaroknál ez pedig hatalmas szó. A zene szerintem nagyon illik a jelenetek alá, de lehet, hogy lesz, akit idegesíteni fog. Bevallom, Antal Nimród munkássága sosem fogott meg, egészen eddig. A Viszkis szívvel-lélekkel megalkotott, rendkívül szórakoztató, látványos, hangulatos és nem utolsó sorban izgalmas. Nyilván segített az amerikai rendezésekkel szerzett tapasztalat, de mégiscsak a miénk. Nem hittem volna, hogy ennyire fogok szórakoztatásra szánt magyar filmet valaha is élvezni.

Egyéb információk

Játékidő: 128 perc
Gyártási év: 2018
Hangok: Magyar DTS HD Master Audio 5.1 és 2.0
Feliratok:Angol, magyar halláskárosult
Képformátum: 2.39:1 (16:9)
Korhatár: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott
Hazai forgalmazó: ADS Service Kft.

Extrák

  • Kimaradt jelenetek (35 perc)

A cikket és a videót partner oldalunk, a Filmgyűjtők Oldala készítette. Ha tetszett lájkold őket a Facebook-on és kövesd be a Youtube csatornájukat is.

A Viszkis [Blu-ray]
Kép90
Hang90
Extrák50
Kinézet70
Pozitívumok
Referencia értékű hang és kép minőség
Nagy mennyiségű kivágott jelenet...
Negatívumok
...de azon kívül semmi egyéb extra tartalom
Belső borító hiánya
75
Értékelés
Összességében
Végre egy magyar film referencia értékű kiadásban!