Befutott a Bohém rapszódia első előzetese! Rami Malek-nek már most megelőlegezhetünk egy Oscar jelölést?

Írta: Közzétéve: 2018-05-15
 

A Queen zenekar, de elsősorban a frontember, Freddie Mercury életét feldolgozó Bohém rapszódia című film elkészülte nem volt épp egyszerű. Eredetileg Bryan Singer-t szerződtette a stúdió, mint rendező, azonban a forgatás előrehaladtával egyre kezelhetetlenebbé vált és folyamatosan összekapott a főszereplőt alakító Rami Malekkal. Az utolsó csepp a pohárban végül az lett, hogy Singer hosszú napokig egész egyszerűen nem jelent meg a forgatáson. A stúdió ekkor döntött úgy, hogy mennie kel. Helyére az Eddie, a sas című, szintén életrajzi filmmel hírnevet szerző Dexter Fletcher került. De mindezek ellenére sikeresen elkészült a film és az első előzetes kellőképpen meggyőzőre sikerült, ahhoz, hogy azt mondjuk: ezt látni akarjuk! Rami Malek pedig már most az egyik legnagyobb Oscar esélyes lehet a jövő évi díjátadon. Legalábbis mi nagyon meglepődnénk, ha nem zsebelne be legalább egy jelölést.

A film egyébként, ahogy a bevezetőben is olvasható volt már, a legendás Queen együttes felemelkedéséről és a frontember, Freddie Mercury ikonná válásáról fog szólni. Továbbá a banda életének egyik legmeghatározóbb koncertjét a Live Aid-ot is be fogja mutatni, ahol az énekes annak ellenére, hogy már küzdött a gyilkos kórral mégis élte legnagyszerűbb alakítását nyújtotta.

Várható bemutató: 2018. november 2.